Marsi Anikó burkolónak áll
A TV2 műsorvezetője több mint egy éve él boldog párkapcsolatban Gyarmati Gáborral – írta meg a Bors. Marsi Anikó rengeteget dolgozik, háztartást vezet és két kamasz fiút nevel, ennek ellenére „olyan dolgokra is jut ideje, melyekről bár régóta álmodozott”, sosem jutott el addig, hogy megvalósítsa azokat.
A műsorvezető a lapnak elmondta, párja mellett ismét megtalálta önmagát, és sokkal energikusabb, mint korábban, sőt Gáborral szívesen belevágna egy új, közös vállalkozásba.
Lakásfelújítással szeretnénk foglalkozni, de nem a megszokott módon. Amikor és ahol csak lehet, újrahasznosítható, mások által már kidobott anyagokat használnánk és a kétkezi munkákat főleg nők végeznék. A parkettázást, a burkolást, mindent
– fogalmazott, hozzátéve, hogy szerinte
a nők is meg tudják csinálni ugyanazokat a feladatokat, mint a férfiak.
A műsorvezetőt és testvérét édesanyjuk egyedül nevelte fel, mind mondja, „közel és távol nem volt férfi az életünkben”. Az édesanyja lakást festett, glettelt, varrt, egyszóval mindent megcsinált.
Ebből a közegből jövök és már nagyon régóta gondolkodom azon, hogy toborozzak magam mellé nőket, akik értenek ezekhez a munkákhoz, és együtt alkossunk szebbnél szebb lakásokat. Mert természetesen én is beállok! Már gyakorlom a burkolást, az jól megy
– mondta.
A műsorvezető azt is elárulta, hogy a párja és fiai is be lesznek fogva.