Sőt, a nő telefonszámát is elkérte.
A Kincsvadászok csütörtök esti adásában egy extrém külsejű nő érkezett a kereskedők elé. Az ’50-es évek divatjáért rajongó Bródán Zsanett ráadásul egy éppen olyan portékát kínált eladásra, amely legalább olyan izgalmas, mint a megjelenése: egy ’20-as évekből származó fatüzelésű rézbojlert vitt a műsorba, amelynek álomárát 60 ezer forintra tette. Mint mesélte, a bolhapiacon vett bojlert a kismamafotózásához használta, amikor pedig Megyesi Balázs felbecsülte annak árát, rá is kacsintott.
Bródán Zsanett a lábán lévő tetoválással is felhívta magára a figyelmet. A Tankcsapda dobosa, Fejes Tamás bevallotta: nem a tárgy, hanem maga az eladó érdekelte. A bojlerre – használati funkció hiányában – a többi kereskedő nem is tett ajánlatot.
Én próbálom megmenteni ezt a tárgyat, mert szimpatikus vagy nekem, csak nem tudom, hogy ezt hova lőttétek be, úgyhogy harmincezret mondok rá. Ha meg nem tetszik, akkor elküldesz a p***ba…
– vágta rá Fejes Tamás, akinek ajánlatát a nő visszautasította, mondván, a bojlert 60 ezer forintért vette, és annyiért is szeretne megválni tőle.
Hála a jóistennek, már féltem, hogy haza kell vinni!
– könnyebbült meg a zenész, majd indokolt:
Nagy… Kültérre félek, balesetveszélyes, fölborul, összetörik… Olyan sok mindent kell nézni! De úgy segítenék neked, olyan kedvesen tekergeted itt magad. Nem tudom, hogy mit csináljak
– vallotta be Fejes, aki végül a Bródán lábán lévő tetoválások miatt adta be a derekát.
Nem tudom, mit csinálok vele… Jó, hogy megvillantottad azt a tetoválást… Majd add meg a számod, és hívlak, ha nem tudom eladni, jó?