Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Le sem tagadhatnák boldogságukat.

    Jaskó Bálint és felesége, Horváth Sisa Anna vasárnap az Instagramon tudatták, hogy hamarosan szülői örömök elé néznek, ráadásul nem is akárhogyan. A színész házaspár egy különleges felvételt tett közzé, amellyel megörökítették első közös kalandjukat születendő gyermekükkel.

    Már nem csak ketten utazunk

    – írta a színész a szerelme növekvő pocakjára utalva, de a jelek szerint két imádott vizslájukat sem hagyták otthon.

    A színésznő is megosztotta a fotójukat, az alábbi sorokkal:

    Az első kalandozás Veled. Bővül a csapat.

    Hazatalálsz  című sorozat szereplője, Jaskó Bálint néhány héttel ezelőtt arról vallott, hogynagy családot szeretne alapítani. A színész három lánytestvérrel nőtt fel, ezért szívesen továbbvinné a négygyermekes család mintáját, amelyben felesége, Horváth Sisa Anna is partner.

  • Martin Scorsese Viharsziget című alkotása az olasz származású rendező egyik legcsavarosabb mozija, pedig már a legelején kulcsfontosságú jeleket csepegtet a nézőknek. A LADbible most ismertette az rendezőzseni egyik legbeszédesebb húzását, ami könnyen lelőhette volna a poént már a film elején.

    A Leonardo DiCaprio és Mark Ruffalo főszereplésével készült 2010-es thrillerben Teddy Daniels-t (DiCaprio), egy amerikai rendőrbírót és társát követhetjük nyomon, akik egy eltűnt páciens után nyomozva érkeznek egy magasan őrzött intézetbe. Ezen a világtól elzárt, Massachusetts állam partjainál fekvő kis szigeten egy elmegyógyintézetben tartják fogva az Egyesült Államok legveszedelmesebb elmebeteg bűnözőit. Bár a film történetét tekintve nem tűnik túl eredetinek, mégis egyre jobban bevonzzák az események a nézőt, valamint kapnak benne egy elképesztő csavart is Scorsese jóvoltából.

    Spoiler következik!

    Ugyan emlékfoszlányok formájában kapunk utalásokat az amerikai marshall múltjára, de csak a végén tudhatjuk meg, hogy valójában ő maga is egy beteg; olyasvalaki, akit azután küldtek oda, hogy megölte a feleségét, miután egy szörnyű eseményt élt át. Mint kiderül, az egész eltűnt beteg-ügy csak egy olyan fantazmagória, amit Teddy talált ki, hogy segítsen neki feldolgozni a családja elvesztése okozta traumát. Kezelőorvosa egy utolsó kísérletként, hogy segítsen páciensének emlékezni arra, ki is ő valójában, úgy dönt, hogy az egész személyzettel belemegy a nyomozó téveszméibe, hátha az segít neki elfogadni a valóságot.

    Az érdekesség, hogy Martin Scorsese rendező már az alkotása legelején elejtett egy fontos utalást, amiből következtetni lehet arra, hogy valami nincs rendben a rendőrbíróval. Ahogy haladunk a cselekményben, kezdhetünk rájönni néhány dologra: az ″eltűnt″ Andrew Laeddis például Edward Daniels anagrammája, az az Teddy neve. Ugyanakkor a legkézenfekvőbb jel mégis az volt, hogy

    a folyton dohányzó nyomozónál sosem volt kéznél egy öngyújtó, így mindig valaki más gyújtotta meg neki a cigijét.

    Nos, jól sejti, hisz ez azért van, mert a szigeten kezelt betegek nem hordhattak magukkal semmilyen veszélyes tárgyat, így persze öngyújtót sem. Ez a visszatérő elem nagyon ügyesen lett jelentéktelennek beállítva, pedig nagyon is árulkodó.

  • Még gondolkozik rajta.

    Kulcsár Edina és G.w.M kapcsolata nem is lehetne idillibb, hatalmas a boldogságuk, hiszen már úton van a második közös gyermekük. Az egykori szépségkirálynő pedig a napokban elismerte egy Instagram-sztoriban, hogy olyan hamar felpörögtek az események, hogy ennyi idő alatt még nem is ismerhették ki egymást rendesen.

    „A férjem közli, hogy neki szőke hajjal tetszettem a legjobban... És ezt ugye azután mondja, hogy végre visszaállítottam a barna hajszínem” – írta viccesen posztjában Kulcsár, de a megjegyzés váratlanul érte, hiszen innen már nehéz roncsolás nélkül visszaállítani haja szőkeségét.

    Még gondolkozom rajta, még én sem tudom, mert túl friss az információ. Én barna hajjal érzem magam a legjobban, de mint minden jó feleség, a férjének szeretne tetszeni, úgyhogy átgondolom, hogy újra szőke legyek-e

    – mondta a Borsnak G.w.M kedvese, aki már a várandóssága harmadik trimeszterébe lépett, azaz hamarosan érkezik az újszülött.

  • Önmagában bizonyára nem számítana különlegességnek, hogy előző hétvégén egy hatalmas bulit csaptak az angliai Crediton nevű falu italozójában, pedig mégsem számított hétköznapinak: egy papagájt éltettek a törzsvendégek. – írja a DailyStar.

    Mint a beszámolókból kiderült, az összejövetel egy mini fesztivállal is felért, ugyanis a kocsma kabalája ünnepelte születésnapját, akinek tiszteletére volt élőzene és kerti sütögetés is. Kapitány, a papagáj 1985 óta szórakoztatja a vendégeket, és most töltötte be 41 életévét – ezért stílusosan ünnepelt a creditoni The New Innben.

    A madár gazdája, Mark, öt évvel ezelőtt vásárolta meg a panzióval és reggeliztetéssel egybekötött vendéglőt. Elmondta, hogy Kapitányt több mint 40 évvel ezelőtt az eredeti tulajdonos, Roy vásárolta, de amikor átvette a helyet, megörökölte a szárnyast is: „Kezdetben azt hittem, hogy egy kocsmát vettem egy papagájjal, de most már tudom, hogy sokkal inkább egy papagájt vásároltam egy kocsmával”. Hozzátette, a papagájnak remek humorérzéke van, és az évtizedek alatt sok vicces szöveget megtanult a vendégektől.