Emlékszik még valaki az MSN Messengerre?
Jóval az Instagram, a Facebook és a Twitter előtt, létezett az úgynevezett MSN, ami 22 éven át volt a tökéletes felület arra, hogy online kommunikáljunk barátainkkal.
1999-ben óriási dolognak számított az e-mailezés mellett, amikor megjelent az MSN, ahol közvetlenül válthattunk üzeneteket, később pedig képeket, videókat is küldhettünk egymásnak, sőt, webkamerán keresztül élőben is társaloghattunk.
2001 elejére, az MSN már közel 29 millió felhasználóval rendelkezett világszerte, és bizony egyre többször tettük fel a kérdést egymásnak: „Online leszel este?”
Itt mutatkoztak be a manapság már ikonikusnak számító hangulatjelek, a webcam hívások, az audió klipek, online játékok, és a legirritálóbb lehetőség is, az úgynevezett "nudge", másnéven rezegtetés.
Ha valaki nem válaszolt elég gyorsan, elég volt rányomni a rezegtetésre, ami egy iszonyatosan idegesítő remegő, zizegést váltott ki partnerünknél, hogy ezzel keltsük fel a lankadó figyelmét. Hasonlóan jó trükk volt, hogy kiszemeltünk figyelmét úgy akartuk felkelteni, hogy öt percenként ki-be jelentkeztünk, hogy a felugró ablakkal jelezzük a másiknak, épp online vagyunk.
Az MSN végnapjai akkor kezdődtek meg, amikor átnevezték Windows Live Messengerre, amivel együtt megjelentek az állandó bugok, a fiókbiztonság kérdése pedig folyamatosan megkérdőjelezhetővé vált.
2014 októberében az MSN Messenger hivatalosan is megszűnt, ami nem tudta felvenni a versenyt az interneten zajló elképesztő fejlődéssel, változásokkal. Az utolsó szög a koporsóban a Skype megjelenése volt, ami népszerűbbé vált az MSN Messengernél, illetve megjelentek az okostelefonok is.
Az embereknek már nem szorultak rá arra, hogy otthonról kommunikáljanak egymással, helyette ott volt a Facebook, és az arra megjelenő Messenger is, ami ezerszer egyszerűbbé tette az életet.
Az MSN az internet hihetetlen gyorsan történő evolúciójának szimbóluma, ami egykoron dominálta az interntes kommunikációt, ám a fejlődés mégis megölte.