Soha nem akart férjhez menni, de hirtelen – mondhatni – „muszáj” volt neki. Polgár Árpáddal mára több mint 13 éve házasok.
Polgár Tünde sokáig nem akart férjhez menni, mert nem hitt abban, hogy egy papír összetarthat két embert; szerinte nem a házasságkötésről szóló dokumentumtól függ, hogy egy párkapcsolat működik-e. Az üzletasszony azonban 2011-ben, éppen a 40. születésnapján mégis férjhez ment, párja, Polgár Árpád ugyanis meglepetésesküvőt szervezett maguknak.
Az Egyesült Államokban élő üzletasszony akkor már 11 éve alkotott egy párt a műkereskedővel, ám lánykérésre sem számított, nemhogy arra, hogy egybe is kelnek a születésnapi partija keretein belül. Az esküvő ezért nem volt szokványos, Polgár Tünde ráadásul kölcsöncipőben mondta ki a boldogító igent.
„Nem tudtam, hogy a saját esküvőmre érkezem a 40. születésnapomon. Azt láttam, hogy a családomban, illetve magunk körül, hogy nem igazán működnek a házasságok, és hogy ez a papír nem tart össze semmit, ezért én nem akartam férjhez menni.
Már 11 éve voltunk együtt Árpival, és Dani [a közös fiuk – a szerk.] is szépen cseperedett, amikor eljött a 40. születésnapom. Erre én egy fehér partit találtam ki, amin mindenki fehérben volt, csak én viseltem egy csodálatos ezüstszürke ruhát. De amikor érkeztek a vendégek, jött egy pár, akiket nem ismertem, és sötét ruhát viseltek, így kicsit kilógtak a sorból. Árpi persze azt mondta, hogy ne foglalkozzak velük, mert csak valakinek a barátai, akiket muszáj volt elhozni
– mesélte a napokban a TikTokon Polgár Tünde.
Volt egy vetítés az életemről, amit egy kedves barátom készített, és ami után Árpi odapenderült elém, letérdelt, és megkérte a kezem. A képeken látszik, hogy teljes sokkban voltam, de ez még nem volt elég. Azt mondta, hogy ha már megkérte a kezemet, akkor vigyük is végig a dolgot, és házasodjunk össze ott helyben
– emlékezett vissza az üzletasszony, hozzátéve, kiderült, hogy a sötét ruhás úriember azért volt ott, hogy összeadja őket. Polgár Tünde azt mondja, ekkor a ruhája miatt kezdett pánikolni, az egyik barátnője azonban ekkor közölte vele, Árpáddal választottak neki ruhát is.
„Ott álltam teljes mértékben letaglózva, azt sem tudtam, hol vagyok, de 5 percen belül rajtam volt egy fehér ruha. Igen ám, csakhogy Árpi férfi: az eszébe nem jutott, hogy a ruhához cipő is kell, és rajtam egy fekete cipő volt, ami kivillant a fehér ruha alól, ez így nem volt túl elegáns” – mesélte Tünde, akinek végül a barátnője adta kölcsön a cipőjét.
Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá. Az a para, ami ezzel jár, sokaknak édes teher, de én mindig úgy gondoltam, nem szeretném ezt átélni.
Polgárék mára több mint 25 éve alkotnak egy párt, a feleség ennek kapcsán adott is követőinek egy fontos tanácsot:
Így a mi esküvőnk nagyon különlegesre sikerült, viszont egyvalamit elmondhatok, a papír nem tart össze. A ceremónia, a nagy ruha, a sok ajándék nem jelent semmit, ha nem tudjátok utána életben tartani a köztetek lévő tüzet. Most már 25 éve vagyunk együtt, és nem megy ez másképp, mert ebbe mindennap nagyon komoly munkát kell tenni
– magyarázta a Metropol által kiszúrt videóban Polgár Tünde.