Tilla valami egészen másnak nézte a tárgyat.
Meglepő tárggyal érkezett a Kincsvadászok stúdiójába Ildikó, aki nehéz szívvel vált volna meg gyűjteménye egyik ékkövétől, de a megfelelő összegért erre is hajlandó lett volna. Bár Till Attila kezdetben csodálattal a szemében forgatta a használati eszközt, azt gondolva arról, hogy valamilyen ázsiai leveses tál, de Kelen Anna felvilágosította: valójában egy, a Zsolnay porcelángyár által készített női bilit tart a kezében.
Tilla ezt hallva arra volt kíváncsi, hogy egy ilyen tárgyat milyen megfontolásból venne meg bárki is manapság. „Most már csak szemet gyönyörködtetni, azt hiszem. Nekem vitrinben van, néha előveszem, megfogom, töltekezek belőle mindennap, ahogy ezekre ránézek” – válaszolta a kerámia tulajdonosa, aki ötszázezer forintra becsülte annak értékét. Ezután már csak egy kérdés maradt, hogy a műkereskedők elég pénzt ajánlanak-e neki.
Dr. Katona Szandra látszólag nem tudott napirendre térni a tárgy felett, majd annak használatát próbálta megfejteni, mire Fejes Tamás megjegyezte:
Nekem hozzatok egy szoknyát, és majd megmutatom…
– vetette fel, majd a mellette ülő Nagyházi Lőrinchez fordult.
Lőrinc, hogyha beteg vagy, ezzel csomó teát le tudsz egyszerre főzni. Itt a filterek lógnak kifelé, aztán szürcsölsz.
Végül a műkereskedők több mint 200 ezer forintot adtak volna a nem mindennapi tárgyért, de az üzlet így sem köttetett meg.