Tom Felton elismerte, hogy Emma Watson és közte megvolt a szikra
Tom Felton végre tisztázza a Harry Potter-filmek főszereplőjével, Emma Watsonnal kapcsolatos érzéseit. Az új életrajzi könyvének egy részletében, a Beyond the Wand (A pálcán túl): The Magic & Mayhem of Growing Up a Wizard című kötetében a 35 éves színész rendkívül őszintén beszélt a Watsonhoz fűződő kapcsolatának pontos természetéről.
Bár Felton elismerte, hogy mindig is mély érzéseket táplált a 32 éves színésznő iránt, elmagyarázta, hogy ezek nem feltétlenül voltak romantikusak. „Mindig is volt egy titkos vonzalmam Emma iránt, bár talán nem úgy, ahogy azt az emberek hallani szeretnék” – írta memoárjában. „Ez nem azt jelenti, hogy soha ne lett volna meg köztünk a szikra. Egészen biztosan volt, csak különböző időpontokban.”
A sztár bevallotta, hogy akkor tudta meg, hogy Watson belezúgott, amikor ő tizenöt, a lány pedig tizenkét éves volt, de Felton akkoriban valaki mással járt.
„Elkezdtek terjedni a pletykák, hogy több van a kapcsolatunkban, mint amit elárultunk. Tagadtam, hogy ilyen értelemben tetszett volna nekem, de az igazság más volt” – mesélte. „Az akkori barátnőm rögtön tudta, hogy van köztünk valami ki nem mondott dolog. Emlékszem, hogy a jól ismert régi mondatot használtam: Úgy szeretem őt, mintha a testvérem lenne. De ennél többről volt szó.”
Ugyan az egymás iránti kötődésük nem romantikus jellegű, Felton elárulta, hogy a kettejük kapcsolatát nehéz elmagyarázni másoknak. „Nem hiszem, hogy valaha is szerelmes voltam Emmába, de szerettem és csodáltam őt mint embert, olyan módon, amit soha nem tudnék megmagyarázni senki másnak… rokon lelkek voltunk, biztosan tudom, hogy mindig is támogatni fogom Emmát, és ő is mindig támogatni fog engem.”
via (toofab)