December óta párkapcsolatban él.
Blága Tünde sorsáért hetekig izgulhattak a Farm VIP nézői. A szépségkirálynő először a piros csapatot erősítette, ám onnan elsőként távozott, főleg Kiara Lord és Dávid Petra cselszövésének hála, amelyhez hasonló rosszindulatot korábban sosem tapasztalt.
„Nem velem volt bajuk, hanem saját magukkal, és a bennük lévő feszültséget rajtam vezették le. Erdélyi magyar vagyok, magyar az anyanyelvem, talán idegesítette őket, hogy egy picivel lassabban beszélek, mint az emberek többsége” – kezdte a Storynak Blága, hozzátéve: azért fájt neki különösen a dolog, mert ő semmi rosszat nem tett ellenük.Ha bármi történt, én mindig kész voltam megbeszélni.
„De ahogy látom, nem csak engem pécéztek ki, az egész csapatszellemet rombolták. (...) Én azt gondolom, azok az emberek viselkednek így, akiknek nincs méltóságuk. Neki nincs, és így nincs is mit veszítenie sem. ”
A szépségkirálynő aztán csak pár napot volt távolt a farmtól, hamarosan ugyanis új esélyt kapott, ám ekkor már a sárgákhoz költözött vissza. Ennek nem csak ő-, hanem Pumped Gabo is kifejezetten örült, hiszen rögtön az első nap ki is nézte magának a lányt. Az udvarlás, és ahogy az influenszer a védelmébe vette, elindított benne valamit, ezért hiába esett ki másodikként új csapatából is, kapcsolatban maradtak a Gabóval.
„Nagyon mások vagyunk, mások a céljaink. Ő egy pörgős, bulizós srác, én viszont sokkal unalmasabb életet élek, az üzleti életemre koncertálok. Találkoztunk a műsor után, beszélgettünk, de csak barátok vagyunk. Egyikünk sem a másikat keresi. Nekem azóta egyébként van párkapcsolatom is” – vallotta be a szépségkirálynő, aki titokzatos szerelméről is mesélt.
„Egy rendezvényen találkoztunk, és december óta vagyunk együtt. Ő pécsi, én budapesti, szóval még nem élünk együtt.
EGY NAGYON INTELLIGENS FÉRFI, AKI IGYEKSZIK NAGYON JÓL KEZELNI, AMI MOST KÖRÜLÖTTEM FOLYIK. MERTHOGY NYILVÁN AZ NEM EGY EGYSZERŰ HELYZET, HOGY A TÉVÉBEN MÁSSAL LÁT.
Bárki bármit mond, ez mindenkit megérintene. Ugyanakkor ez már a múlt, és ő is tudja: akkor ő még nem volt az életem része.”