Ez a nagyi már évek óta Barbie-lázban él, tekintsen be kívül-belül rózsaszín otthonába
Még a ruháit is átfestette, hogy passzoljon a tematikába.
Egy lépéssel megelőzte a globális trendet egy amerikai nagymama, akin már két évvel ezelőtt teljesen úrrá lett a Barbie-mánia.
Dena Daniels gyerekkora óta rajong a divatbabáért, 2021-ben pedig úgy döntött, saját házát is ehhez mérten alakítja át, ráadásul nem csak a falakat, de ruháit is pinkre festette, és amiből csak tudott, ilyen színűt szerzett be – legyen szó kenyérpirítóról, evőeszközökről, karácsonyfadíszről vagy bútorokról.
„Egyik nap úgy keltem fel, hogy eszembe jutott, nem leszek már fiatalabb, azt akarom csinálni, amit csak szeretnék. Nem érdekel, hogy mások mit gondolnak róla, önmagam szeretnék lenni. Vicces, hogy most már mindenki Barbie-lázban ég, végtére tehát mégsem vagyok bolond” – mesélte az 54 éves hölgy.
Miután elkezdtem, nem tudtam leállni. Ez egy nagy kaland, de vajon mennyi rózsaszín után lesz giccses?
– nevetett Daniels, aki még egy életnagyságú Barbie-dobozt is beszerzett, hogy bármikor úgy pózolhasson, akárcsak egy baba, a Margot Robbie-féle film premierjét pedig, mondanunk sem kell, izgatottan várja már.