Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A ValóVilág korábbi győztese úgy véli, a börtönben töltött két évének köszönheti, hogy türtőztetni bírta magát a nigériai mulatós előadóval vívott szócsatájakor.

    Egyre feszültebbek a viszonyok a Farm VIP ötödik évadában, a hétfő esti adásban például nem csupán Horváth Gréta akadt ki, amiért a sárga csapat tagjai nem tesznek eleget a rájuk bízott feladatoknak – mint mondta, ennyire „panellakók” nem lehetnek –, hanem Aurelio Caversaccio is, akinek az szúrta a szemét, hogy Fekete Pákó sem valami aktív, ám a nigériai származású mulatós előadó mentségére szól, hogy a favágós feladat során csúnyán megsérült, emiatt kórházba vitték, és összevarrták a sebét. Pákóra ezért többnyire egyszerűbb, akár ülés közben is elvégezhető feladatokat bíznak. Részben ezért is történt, hogy Aurelio meglehetősen kiakadt, amikor a mulatós előadó nem akarta vállalni, hogy csapkodja a pajtánál szálldogáló legyeket, mondván, őt a légyinvázió egyáltalán nem zavarja. Hogy az egykori valóságshow-győztesnek kezd elege lenni mindenből, mi sem bizonyítja jobban annál, minthogy az előadó szemébe mondta: fel kellene adnia a versenyt.

    A történtek után csak még nagyobb nézeteltérés alakult ki a sárga csapat tagjai között, akik azt követően, hogy Pákó visszatért az orvostól, megbeszélést tartottak. Pákó ekkor számon kérte a csapattársait, amiért mindig őt akarják párbajra küldeni, mondván, ő már kétszer volt párbajozni, de Aureliónak is beolvasott, mert nem tetszik neki, ahogy beszél velük. A valóságshow-hős ezt annyival letudta, hogy csak azért is párbajozni viszi Pákót, és tesz róla, hogy hazamenjen.

    „Le kell állítani magad! Mert itt te nem vagy főnök! (...) Te félsz tőlem? Ha férfi vagy, akkor miért nem adsz rá kezet? Te egy k***g vagy!” – vágta oda Pákó Aureliónak, aki ekkor felállt, és kikérte magának a kisípolt trágár jelzőt.

    Figyelj ide, most még egyszer szépen megkérlek, te engem ne k***gözzél, öt perc múlva nekem ne gyere oda sírni, te engem nem fogsz ****. Hát mit képzelsz te magadról? Hát gondolkozzál már! Tudjad már kivel beszélsz, te hajléktalan! (...) Na menjél is el innen, mert én nem megyek oda vissza, ahol még rosszabb palikkal leszek, mint te

    – akadt ki a korábbi ValóVilág-győztes, aki utóbb elmondta, meglátása szerint nagyon jót tett neki az a két év, amit börtönben töltött.

    Felment bennem a pumpa, de éppen ezért járok a mai napig agresszió- és dühkezelési terápiára, hogy ezeket a helyzeteket tudjam kezelni, és ne az legyen a vége, hogy Fekete Pákót nem a lába miatt, hanem azért viszik kórházba, mert kiütöttem az agyát.

  • Együtt nézték meg Jake Gyllenhaal és Denzel Washington új darabját.

    Különleges kísérője akadt Jennifer Lopeznek, aki az Othello Broadway-bemutatóján járt vasárnap este. Jake Gyllenhaal és Denzel Washington színdarabját tinilányával, Emme-mel nézék meg, aki az utóbbi időben meglehetősen kevésszer jelent meg nyilvános eseményen.

    A Marc Anthonytól született 17 éves kamasz és popdíva édesanyja mosolyogva, ölelkezve pózoltak a kameráknak, és a jelek szerint összebeszélhettek szettjüket illetően, ugyanis mindketten alapjáraton sötét, de csillogó elemekkel és kiegészítőkkel feldobott ruhákban érkeztek a New York-i Barrymore Theatre vörös szőnyegére.

    Az 55 éves énekesnő és Ben Affleck válását egyébként idén januárban mondta ki jogerősen a bíróság.

  • Mint mondta, a reflektor élteti.

    BIE 2733
    Fotó: RTL

    Peller Anna a hétköznapokban igen pörgős életet él, hiszen többek között vezeti az RTL Reggeli című műsorát, szinkronizál, szerepel A mi kis falunk című tévéműsorban, de számos színházi szerepben is játszik. Bár sokaknak az előbbieket még sorolni is nehéz lehet, a műsorvezető-színésznő nem engedheti meg magának, hogy fáradt legyen, így elmondta, hogyan birkózik meg ezzel a kihívással.

    „Általában azt mondanám, hogy sok alvással tudjuk legyőzni a fáradtságot, és az első tavaszi napsugarak szintén jótékonyan hatnak a szervezetünkre, a lelkünkre. Mostanában azonban sajnos nem sok időm van aludni, így a táplálkozásra fordítok nagyobb hangsúlyt, próbálom csökkenteni a feldolgozott élelmiszereket, sok gyümölcsöt, zöldséget eszem, vitaminokat szedek” – mondta Peller, aki a helyes táplálkozására és a mozgásra is odafigyel.

    Persze, ha nagyon fáradt vagyok, akkor több kávét is iszom, de azért ügyelek rá, hogy ne vigyem túlzásba a koffeinbevitelt. Ezenkívül a mozgás tart karban, nemcsak testileg, de lelkileg is sokat ad. Egyik stúdióból rohanok a másikba, majd a színházba, így nem sok napfényt látok, de azt szoktam mondani, hogy engem a reflektor fénye éltet. Imádom a munkámat, előfordul, hogy egy fárasztó nap után csak beesem az ágyba, de közben hihetetlen energiákat szabadít fel bennem a feladat. Ha pedig már nagyon látszódna rajtam a fáradtság, akkor a sminkes kollégák segítenek eltüntetni a jeleket

    árulta el a Meglepetésnek.

  • Kezdetben nehezen viselte a műsorvezető.

    Gundel Takács Gábor újra kettesben éli a mindennapjait feleségével, miután az összes gyermeke kirepült a családi fészekből, így most a házaspár kiélvezi az ezzel járó „szabadságot” mindaddig, amíg nem születik unokájuk. Mint ismert, a népszerű műsorvezetőnek három gyermeke van, a 31 éves Gergely, a 29 éves Anna és a 26 éves Bence. Bár kezdetben még furcsa érzés ez a szülőknek, jól tudják, hogy ez az élet rendje.

    „Már mindhárman felnőtt emberek, hagyni kell őket élni a saját életüket. Persze, mindig ott vagyunk és leszünk nekik, és bizonyos pontokon, ha szükséges, segítjük őket a tanácsainkkal, tapasztalatainkkal. A családi otthonunk ajtaja pedig mindig nyitva áll mindhármójuk előtt, a szobáik úgy vannak, ahogyan ők azt hagyták” – árulta el a tévés.

    Az 5 Arany Gyűrű házigazdája szerint abban is megmutatkozik, hogy a szülők jól csinálták-e a gyereknevelést, hogy milyen sűrűn járnak haza. Szerintük nem végezhették ezt rosszul, hiszen sokszor jönnek vissza a gyerekek, jó a viszonyuk, sőt, szívesen nyaralnak is velük együtt.

    Való igaz, sokkal nagyobb a szabadságunk, és többet tudunk kettesben is lenni. Többet utazunk, kirándulunk és vagyunk a barátainkkal, vagy akár jut időnk magunkra. Bármennyire is szép és örömteli feladat a szülőség, valljuk be, nem könnyű három gyereket menedzselni a mindennapokban, amikor hárman támadnak kettőre

    – mondta Gundel Takács Gábor, aki azt már tudja, hogy nem egy karosszékben ülő nagypapa lesz, hiszen még most is sokat dolgozik, és újdonságokba is szívesen vág bele.

Bezárás