Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az egykori szépségkirálynő nem szeret panaszkodni a gyermekei miatt, de nem tagadja, vannak olyan pillanatok, amikor stresszesebb.

    Kulcsár Edina mindennapjait négy gyermek aranyozza be, de férje, Varga Márk, azaz G.w.M előző kapcsolatából született csemetéivel együtt néha hat gyermekről gondoskodnak. Az egykori szépségkirálynő a kis Dion tavaly augusztusi érkezése óta még terheltebb lett, de igyekszik mindent pozitívan felfogni. Elmondása szerint sosem volt igénye a sok alvásra, ám nem tagadja, hogy az éjszakák bizony kemény megpróbáltatásnak bizonyulnak.

    „Szinte minden órában felkelt az egyik gyermekem. Ritkán a nagyobbik lányom, Nina is, aki lassan ötéves lesz. Ugyanis előfordul, hogy arra kel, hogy elfelejtettem jóéjtpuszit adni neki, és ezért hajnalban átjön, hogy ezt bepótolja. Amara az első fél évében jól aludt, de aztán ez valahogy megszakadt. Így most van, hogy felváltva kelnek Dionnal, de van, hogy az egyik riasztja a másikat is. Nekem az lenne az álmom, ha egyben aludnék négy vagy öt órát, de ez egyelőre álom marad, ugyanis általában három-négy órát alszom, folyamatos megszakításokkal” – mesélte a hot! magazinnak Kulcsár Edina, akinek G.w.M-mel közös gyermekei között kevesebb mint másfél év a korkülönbség. Bár úgy tervezték, hogy Amarát, aki májusban lesz kétéves, nem íratják bölcsődébe, mostanra meggondolták magukat. 

    Amikor Amara megszületett, megbeszéltük Márkkal, hogy nem adjuk majd bölcsibe, mert úgyis otthon vagyunk, de aztán rájöttünk, hogy a kislányunk rettentően okos, és szüksége van arra, hogy több időt töltsön a kortársaival. Például már nagyon szeretné kifejezni magát, de egyelőre csak mi értjük a beszédét. A beszoktatás egyébként jól indult, eddig ügyesen vette az akadályokat

    – mesélte a hot! magazinnak a négygyermekes édesanya, akit a Bors idézett.

  • Beigazolódott Aurelio gyanúja, amit hatalmas szóváltás követett.

    Képernyőkép 2025-03-26 104320.png
    Fotó: TV2

    Pattanásig feszült a helyzet a Farm VIP keddi adásában: mint kiderült, a termelési feladatot úgy is hatalmas előnnyel teljesítették a pirosak, hogy a sárgák előző nap rabolhattak tőlük. Aurelio ekkor gyanút fogott: hogy lehet, hogy ők több mint 100 ceruzát készítettek, amikor nekik jóval kevesebbre futotta az egyforma mennyiségű alapanyagból?

    A szituáció súlya alatt Nagy Zsolt Leo bevallotta, sok íróeszközt csak félig töltöttek meg kettévágott ceruzabelekkel, így készíthettek jóval több terméket. Amíg Szalontai Szilvi számonkérte őt az igazság kibökése miatt, a sárgák háborogni kezdtek.

    „Ez mi? Ez botrány!” – jelentette ki Pumped Gabo, míg Fekete Pákó a szabálykövetés fontosságáról beszélt, de Dopeman sem fogta vissza magát.

    „Tesó, ezt ne magyarázd már meg!

    Én egy türelmes ember vagyok, de ez olyan unfrankó, amit beszélsz!

    Hagyjuk ezt, mi nem csaltunk, lehozhattunk volna egy könyvet, úgy ítélték meg, hogy nem elég jó, nem akarták leégetni magukat vele, kész, nem kell ez a kamuduma! Megszegtétek a szabályt!” – akadt ki a rapper, hozzátéve: az egykori VV-s mindig a fair playről beszél, de gyakorlatban többször ellene is ment már.

    Bár a turpisság kiderült, a termelési feladatot a sárgák hiányzó könyve miatt végül mégis a pirosak nyerték.

    „Abban viszont teljesen igazatok van, hogy amit a pirosak csináltak, az finoman szólva is aggályos” – ismerte el Demcsák Zsuzsa Kiara Lord nagy elkeseredésére.

    „Szerintem egyáltalán nem érdemelte meg a csapatom a nyereséget, főleg egy ilyen gáz csalás után. Nem tudom, hogy mégis miért kaptuk meg a pontot.”

  • A 46 éves műsorvezetőnő először mesélt harmadik férjéről, Ferencről, akinek még nincs gyermeke, de nagyon vágyik arra, hogy apa legyen.

    Demcsák Zsuzsa a második válása óta még inkább féltve őrzi a magánéletét, ám a TV2 Titkok Ramónával című podcastjának szerdán megjelenő adásával kivételt tett, s többek között arról is mesélt, hogyan ismerkedett meg harmadik férjével, a nála néhány évvel fiatalabb Ferenccel. Farm VIP háziasszonya 2023 karácsonyán vállalta fel, hogy titokzatos párjával, aki egy sikeres debreceni üzletember, hivatalosan is összekötötték az életüket, s mint kiderült, a családalapítástól sem zárkóznának el.

    „Másfél éve ismerkedtünk meg, két hét után megkérte a kezemet, és onnantól már csak az volt, hogy hol találunk minél hamarabb házasságkötő termet. Végül Gárdonyban házasodtunk össze. Nagyon boldog vagyok! Az, ahogyan ő bele tudott helyezkedni a mi életünkbe, az fantasztikus… Nagyon szeretik őt a gyerekek, és én is nagyon szeretem, az az igazság!”

    Nagyon menő pasi, kicsit fiatalabb nálam, de nem sokkal… S hogy mi a jövő? Erről még nehéz jósolgatni! Neki még nincsen gyereke, de ez egy nagy álom az életében, erről megy közöttünk a beszélgetés… 46 évesen biztos vannak csodák, de nem hiszem, hogy ekkorák. Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!

    – jelentette ki a műsorvezetőnő az adásban, amelyet a Bors szemlézett.

    Demcsák Zsuzsa 2014-ben vált el gyermekei, a most 18 éves Laura és a most 20 éves Benedek apjától. Nem titok, hogy ez a válás rendkívül megviselte a műsorvezetőnőt, akire évekkel később az Ázsia Expressz forgatása alatt talált rá újra a szerelem. Az indiai származású férfival, Krishan Dangwallal először a férfi hazájában házasodtak össze, majd 2020 tavaszán Magyarországon is sor került az esküvőjükre. Házasságuk azonban zátonyra futott, 2022 őszén úgy döntöttek, elválnak. Demcsák a 2023 szeptemberében kimondott válásukról azt mesélte: nagyon szép volt, még a bírónő is sírt.

  • Lukács Miklós január végén újságolta el követőinek, hogy párja, Alexa életet adott első közös gyermeküknek. Mint kiderült, 3 kilóval és 56 centivel született kisfiúnak a Máté Nataniel nevet választották a szülők. Boldogságuk nem is lehetne teljesebb, de a szülőség kevésbé könnyű oldaláról is mesélt ezúttal az édesapa.

    IMG 7303
    Fotó: Velvet

    „Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak. Alexával szinte csak lopva alszunk két-három órát” – mondta a kétgyermekes apuka, akinek nagy gyakorlata van a gyermek körüli teendők elvégzésében. Első házasságából, Peller Annától született lányára, Annabellára egy- és hároméves kora között ő vigyázott.

    „Én maradtam otthon a kislányunkkal, mert Anna sokat utazott vidéki fellépésekre, esténként pedig színházban játszott. Nagyon szerettem azt az időszakot, amit a lányommal kettesben töltöttem. A kapcsolatunk elképesztően szorossá vált. A 11 éves Annabella a válásom után is az életem fontos része, nem csak vasárnapi apuka vagyok” – árulta el Lukács Miki a Meglepetésnek.

    Lukács egyedül azt sajnálja, hogy lánya születésénél nem lehetett jelen:

    Annabella császárral született, a kisfiam pedig természetes úton. Hosszú és fájdalmas vajúdás előzte meg Máté Nataniel érkezését, de a végeredmény kárpótolt minket: gyönyörű kisfiunk van! Ezúttal az orvos sem sírta el magát, mert a családi fáma szerint, amikor én jöttem világra, a szülész sírt fel először, mivel annyira csúnya voltam.

     (via Story)

Bezárás