Tóth Andi így várja a karácsonyt kiskedvencével
Aranyos fotókkal tudatta a követőivel, hogy készen áll az ünnepekre.
Tóth Andi nemrég nem is egy, hanem rögtön kettő produkcióval örvendeztette meg a rajongóit, miután a TV2-s Dancing with the Stars fináléjában ismét táncra perdült, valamint Sztárban Sztár leszek! elődöntőjében Karapancsev Kristóffal duettezett. Az énekesnő lassan egy éve már, hogy visszavonult az énekléstől, ezért csak kivételes alkalmakor vállal szerepléseket. Mint ahogy azt a Tények Plusznak elmesélte, nagyon örült a felkérésnek, hiányzott neki ez a fajta kihívás, ugyanakkor márciusi döntését nem bánta meg.
Most közösségi oldalán osztott meg néhány képet, melyeken jól láthatóan kedvencével készen állnak az ünnepi időszakra és a szentesestére. Piros karácsonyi ruhába öltözve, agancsos fejdíszben bolondozott a kamerának szeretett kutyájával.
Baileyvel már felkészültünk a karácsonyra
– olvasható a fotók mellett.