Csonka András lemondott az apaságról: „Rettentően sajnálom, de nekem már nem lesz gyerekem”
Pedig szerinte jó szülő lett volna.
Újra pszichológushoz jár Csonka András, az utóbbi időben ugyanis eléggé elidegenült az emberektől.
Annyira magamnak valóvá váltam az évek előrehaladtával, hogy egyedül szeretek lenni a legjobban, ami nem jó
– mesélte a Nők Lapjának színész, akit hiába hívnak barátai ide-oda, ő mindig kibújik ezen összejövetelek alól, akár hazugsággal is, például hogy előadása van, nem ér rá.
„Egyre nehezebben találom fel magam az ilyen helyzetekben. Azért nem kell megijedni, nem vagyok egy kripli. Én ilyen is vagyok, meg olyan is.”
Csonka emellet bevallotta, mit bán még az életben:
„Rettentően sajnálom, de úgy tűnik, nekem már nem lesz gyerekem, mert ahhoz már tényleg öreg vagyok. Pedig jó apa lennék. De ez nem jött össze. És ezzel együtt azt is sajnálom, hogy elvarrok egy szálat, aminek így nem lesz folytatása.”
(via Blikk)