Egy 63 éves súlyemelő nagyinak fiatalokat megszégyenítő ereje van
Egy erőemelő nagyi első versenyén már aranyéremre pályázik, mindössze néhány hónappal azután, hogy pusztán kíváncsiságból elkezdte a sportágat. A 63 éves Dr. Martine Barons a finneknél tartott nyári Európa-bajnokságon Nagy-Britanniát képviseli majd szenior kategóriában. – írja a brit Daily Star.
Barons asszony mellesleg kétgyermekes anyuka, aki négy unokával is büszkélkedhet, és kedvtelésből kezdett el súlyokat emelni, de hamarosan rájött, hogy istenadta tehetsége van a hozzá. Most már heti háromszor edz, emellett főállásban tudományos kutatóként dolgozik a Warwicki Egyetemen. A kemény munka meghozta gyümölcsét, hisz mostanra 125 kilogrammot tud felemelni és 80 kilót guggolni. A hölgy egyébként nagy elvárásokkal indulhat a kontinens-bajnokságon, hiszen már az első amatőr versenyén aranyérmet szerzett, mindössze pár héttel azután, hogy elkezdett erőemelni.
