Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Lil Frakkot és Gegét is megihlette A Fehér Lótusz, új dalukhoz pedig a produkció is engedélyét adta.

    Február végén visszatért A Fehér Lótusz, azóta pedig hétről hétre együtt izgulnak nézőik milliói, hogy megtudjuk, hogy alakul az új évad főszereplőinek sorsa. Az HBO kult sorozata nemcsak a világot hódította meg, hanem a hazai zenei élet arcait is megihlette: Lil Frakk és Gege már több sikeres közös munkán vannak túl, ezúttal pedig a széria új, fülbemászó főcímdalát dolgozták fel Rendben leszek című új számukban.

    Az elmúlt időszakban nem sűrűn akadt arra példa, hogy egy ilyen nagy nemzetközi produkció engedélyt ad a lokális alkotóknak, hogy “szabadon garázdálkodjanak” egy-egy főcímdallal, ezért is számít kifejezetten különlegesnek ez a kollaboráció.

    Lil Frakk régóta a sorozat rajongója, mint mondta, mindig is szerette azokat a filmeket, sorozatokat, amik megmutatták, a csillogó felszín mögött súlyos emberi drámák lapulnak meg: „Ezért nagy kedvencem például Ruben Östlundt-tól A szomorúság háromszöge (de a rendező teljes munkássága), és a Hatalmas kis hazugságok is ilyen volt, aztán jött a Fehér Lótusz. Én egy olyan narratívát adtam a verzémnek, amivel eddig mindegyik évadban lehetett találkozni. Sokszor döntenek úgy párok, hogy mentsék a menthetőt, hogy egy kicsekkolás, egy romantikus utazás, majd megmentheti a kapcsolatot. Sokszor pont ezek az utak, amikor csak egymásra/magatokra tudtok figyelni, így minden kis rezdülés felerősödik, a feszültségek könnyebben kikerülnek a svédasztalra. Az én verzém azt fogta meg, hogy egy ilyen mentöőv, pont süllyedéshez vezethet."

    Gege is a kezdetek óta követi a sorozatot, így nagyon egyszerű volt számára a szövegében is megjeleníteni a történet mondandóját, életérzését.

    „Az első évad óta nagy fanja vagyok A Fehér Lótusznak, kétszer is végignéztem a Hawaii etapot. Engem az kap el a sorozatban, hogy rávilágít, hogy a kiszakadós helyzetek valójában beszakadósak. Sokszor úgy gondolunk a kikapcsolódásra, mint valami olyan idő, amit pont hogy nem magunkkal kell töltenünk, hanem magunk mögött hagyhatjuk az életünket és végre valami mást húzhatunk elő. Pedig pont ilyenkor jönnek elő a legbelső tulajdonságaink, és csordul ki az a bizonyos pohár. Vagy inkább összetörik. Próbáltam a verze szövegében is ezzel operálni, és bemutatni ennek a helyzetnek a paradoxonságát" – mesélte a rapper, akinek Apple Music és Spotify oldalán mától már hallható is a végeredmény, de egy rövid TikTok videót is készítettek a felvételről a Max felületére. 

  • De volt egy bökkenő a történetben.

    capak vallalkozo bor
    Fotó: RTL

    Berei Tamás, a Tornyos Borház operatív vezetője egy boralapú itallal érkezett a Cápák közöttbe, azzal a feltett szándékkal, hogy legalább egy befektetőt szerezzen. Mint kiderült, a vállalkozó nehéz helyzetbe került, amikor beszállítói, a szőlőtermesztők folyamatosan emelkedő termelési költségekkel kellett szembenézniük. Így jött az új  termék ötlete, amely önmagában vagy longdrinkként és koktélok összetevőjeként is fogyasztható.

    A vállalkozó 120 millió forint befektetésért pitchelt, 6 százalék tulajdonrészt kínálva, hogy hazai és az európai piacon is tovább terjeszkedjen.

    A cápákat magával a koktéllal kevésbé lehetett lenyűgözni, Balogh Petya arra volt kíváncsi, melyik nagy befektetőcsalád áll a borászat mögött. Mint kiderült, a vállalkozás 84 százalékát egy bizonyos Szabó család  birtokolja, így Berei a saját tulajdonrészéből ajánlott az üzletembereknek.

    A cápák mindig nagyon örülnek, ha a fő tulajdonossal beszélhetnek. Hiába te vagy az operatív vezető, ő a döntéshozó és a befektetőnek a döntéshozót kell megismernie. Te nagyon szimpatikus vagy, de nem te vagy a döntéshozó, és nekem ez a termék, mint felhasználó nem ízlik

    – mondta Tóth Ildikó, aki a többi üzletemberhez hasonlóan nem élt a befektetési lehetőséggel.

  • A műsorvezető is kilátogatott a Puskás Arénába.

    DSC0255
    Fotó: Tövissi Bence / Index

    Vasárnap este a magyar labdarúgó-válogatott 3–0-ra kikapott Törökországtól, így – bár a játék képe alapján ez egyáltalán nem tűnt megérdemeltnek – 6–1-es összesítéssel búcsúzott a Nemzetek Ligája elitligájától. Válogatottunk csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik mérkőzést követően üzent a kárörvendőknek, és Arda Gülernke is odaszúrt, akivel találkozó első félidejében összeszólalkozott.

    A hazai meccsre természetesen rengetegen kilátogattak szurkolni a magyar válogatottnak, köztük Gelencsér Tímea is a lelátóról bíztatta Marco Rossi együttesét. Mint ismert, a műsorvezető nem először járt a abdarúgó-válogatottunk mérkőzésén, még idegenbeli meccsekre is kilátogat, ha a munkája engedi. Ez tegnap sem történt másképp, hiszen Instagramján még fotót is posztolt.

    Meccsnap

    – írta angolul a posztjában Gelencsér.

  • A zsűriből így is ő adta nekik a legmagasabb pontot.

    nagy duett
    Fotó: TV2

    Vasárnap folytatódott A Nagy Duett hetedik évada, amelynek második élő showjában is kitettek magukért a versenyző párosok. Molnár Anikó és mestere, Nagy Feró szegecses bőrkabátban a Kerozin Kismalac című slágerét adták elő, ezúttal is a rockosabb vonalat képviselve. A koreográfiában egy táncrúd is helyet kapott a színpad közepén, amin a Beatrice frontembere is megmutatta a tánctudását.

    Szabó Zsófi az értékelésnél elmondta, bár ez egy létező műfaj, és vannak, akik hallgatnak ilyen jellegű zenét, de ő nem tartozik közéjük. Ezzel együtt élvezte a produkciót, szerinte Molnár Anikónak jól állt, „Feró pedig úgy vonaglott a rúd körül, mint egy tini srác”. A szőkeség rá is kérdezett a zenésznél, hogy először csinál-e ilyet.

    A rudat igen, igen. De most már otthonra is beszerzek egyet és gyakorolni fogok. Bár megmondom neked, van saját rudam...

    – válaszolta Nagy Feró csípőmozdulatokat imitálva, majd ezt követően Hajós Andráson volt a sor, hogy véleményt mondjon:

    Csússzunk a rúdon lejjebb! Én nagyon örülök, mert olvastam egy nyilatkozatodat a héten, hogy egy bizonyos rendezvényt, ahol túl színes ruhákban ilyen kamionokon ugrálnak emberek ízléstelenül, azt te nem szereted, ami szíved joga. És örülök, hogy itt megmutattad, hogy milyen egy minőségi produkció, visszafogott ruhában, nem hangos zenével, kulturált szöveggel

    – jegyezte meg Hajós, hozzátéve: egyébként imádja a 79 éves zenészt, aki szerinte egyszerre komolyan vehető és nem, mert ott van még benne a punk.

    Bár az ítészek végül 27 ponttal jutalmazták a párost, így is Nagy Feróéknak kellett búcsúzniuk a műsortól, de a zenész ezt cseppet sem bánta.

Kapcsolódó
Szabó Zsófi: Nagy Feró úgy vonaglott a rúdon, mint egy tini srác

Szabó Zsófi: Nagy Feró úgy vonaglott a rúdon, mint egy tini srác

A Beatrice legendája Schmuck Andorral párbajozott.

Bezárás