Leszbikusként coming outolt Julia Fox, bocsánatot kért exbarátaitól is
Kanye West egykori barátnője szakításuk óta cölibátusban élt.
Saját neméhez vonzódik Julia Fox, tudatta ezt nemrég egy TikTok-videóban.
A felvételen először a @emgwaciedawgie nevű felhasználó látható-hallható, miközben azt ecseteli, mennyire szereti, ha a pasija mellett lát egy leszbikust, mert akkor az a csaj biztosan nagyon utálhatja a srácot.
Ez én voltam, én voltam ez a leszbikus lány. Nagyon bocsi, fiúk, nem fog többször előfordulni
– csatolta hozzá saját bejelentkezését Fox. Coming outjára természetesen rengeteg hozzászólás érkezett, követői közül sokan arról írtak, könyvét olvasva sejtették a dolgot, és egyenesen már várták már a bejelentést.
A színésznőnek korábban már voltak olyan elejtett mondatai, amelyek arra utalhattak, érdeklődő a nők irányába is, eddig azonban publikus kapcsolata csak férfival volt. Peter Artemievvel 2018 és 2020 között voltak házasok, és egy fiuk született, a most 3 éves Valentino. Később pedig Kanye Westtel alkotott egy párt, bár mint azt később Fox bevallotta, pár hónapig tartó kapcsolatuk alatt sosem feküdt le a rapperrel.
„Ez nem igazán erről szólt” – nyilatkozta tavaly, idén májusban pedig arról beszélt, azóta is cölibátusban él.
„2,5 éve cölibátusban, és sosem éreztem magam jobban” – magyarázta.
@juliafox #stitch with @emgracedawg pt.2 ♬ original sound - Julia fox