Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A tévés ritkán beszél titokzatos, francia férjéről.

    Orosz Barbara tavaly márciusban a legnagyobb titokban kötötte össze életét francia párjával, Florral, akivel végül összesen háromszor mondták ki a boldogító igent egymásnak: előbb Párizsban egy polgári ceremónián keltek egybe, ezt követően  Magyarországon, a dégi Festetics-kastélyban tartották a lakodalmukat, majd harmadik esküvőjükre a franciaországi Luberonban került sor.

    A Mokka háziasszonya azonban továbbra is távházasságban él Florral, akit munkája külföldre köt. Próbálják úgy szervezni életüket, hogy másfél-két havonta találkozzanak. Bázisukat Badacsonyba tették, ahol egy gyönyörű panorámás házat vettek. Az ingatlan felújítási munkálatait Orosz végzi, aki szerint a távolság ellenére is megvan az összhang köztük Florral.

    Nálunk nincsenek elvárások a másik felé. Összhangban élünk a megismerkedésünk első pillanatától, nagy közöttünk az összhang, be tudjuk fejezni a másik mondatát is. Nagyon sok mindenben hasonlítunk, például mindkettőnknek rendkívül fontos a hivatásunk. Mindkettőnk élete izgalmas, tele van kihívásokkal. Szinte nincs megállás

    – mondta a  story.hu -nak Orosz, aki számára egy párkapcsolatban a szabadság is fontos.

    Végre megadta ezt nekem a gondviselés. Hiszen párkapcsolatban élek, egy csodálatos férfihoz tartozom, ugyanakkor mégis szabad vagyok. (...) Mielőtt megismertük egymást, szabad madarak voltunk, eszünkben sem volt együtt élni, pláne házasságot kötni senkivel. Aztán megérkeztünk egymás életébe, és nem volt kérdés, hogy egymásnak születtünk.

  • Az egykori lemezlovas bringázni indult, ebből lett a baj.

    156698 467798053270467 1914026191 n
    Fotó: Facebook

    Május végén, Isztambulban kérték meg Nagy Vivien, ismertebb nevén Seherezádé kezét, az önfeledt pillanatról a ValóVilág 5. évadának korábbi szereplője akkor a Fókusznak mesélt. Az egykori villalakó pár hét múlva férjhez megy, de a nagy napját beárnyékolja egy szerencsétlen baleset, amely során csúnya sérüléseket szenvedett.

    A barátimmal bringáztam, közben a kedvenc zenéinket hallgattuk, szuper volt a hangulat is. Egészen addig, amíg ki nem találtam, hogy a sor végéről kielőzök és utolérem a többieket. Kimentem a fűre, hogy teret nyerjek. Amikor hirtelen visszarántottam a kormányt, kipörgött a kerék, onnantól kezdve pedig már gyakorlatilag tehetetlen voltam, hatalmasat borultam.

    nyilatkozta a Borsnak VV Seherezádé, akinek bár a karja és a lába is tele lett csúnya sérülésekkel, csak egy-két nap után jött rá, hogy nem ússza meg kórházi vizsgálat nélkül, ahol tetanuszt is kapott. A kivizsgálás során szerencsére kiderült, hogy megúszta törések nélkül.

    A leginkább az sújtott le, hogy az esküvőig nem épülök fel. Pár hét van életem legfontosabb napjáig, de az orvos már most megmondta, hogy addig biztos nem gyógyulnak be a sebeim. Ez persze nem tragédia, de minden nő egy tökéletes lagziról álmodik.

    Megjegyezte, a vőlegényével egyébként rendkívül aktív életmódot folytatnak, de most úgy véli, talán ez a baleset egy égi jel, hogy lassítson, és visszavegyen egy kicsit a tempóból.

    A barátaim is ezt mondják. A párom egyébként rengeteget segít, mindenből kiveszi a részét és ott ül mellettem a kórházban, minden vizsgálatnál. Egy év után a konyhába is visszatalált, én ugyanis most nem tudok főzni. A munkát is otthonról végzem, délben leviszem a kutyát, de egyébként pihenek.