Több mint 330 millió forintért kelt el az Apple ritkasága
Igazi licitháború tört ki miatta.
Az Apple a napokban jelentette be legújabb készülékeit, köztük a legújabb iPhone és Apple Watch szériát, ám mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki be akar belőlük szerezni egyet-egyet. Még inkább aranyáron mérik ugyanakkor a vállalat régebbi termékeit, amelyekért szinte megvesznek a gyűjtők. Nemrég a New York-i Christie's aukciósház által került kalapács alá a Steve Jobs és Steve Wozniak által elsőként megalkotott Apple-1 számítógép egyik működő példánya. Ebből a típusból összesen körülbelül 70 létezik jelenleg a világon, és húsz még mindig használható.
Az említett Apple-1 számítógép Steve Jobs kaliforniai Palo Altóban található irodájában volt, majd Paul G Allenhez, a Microsoft társalapítójához került. Az ő gyűjteményének egyes darabjait bocsátotta áruba a Christie's aukciósház, ám igazi licitháború alakult ki azok között, akik meg akarták kaparintani maguknak a számítógépet. Az Apple-1 végül 945 ezer dollárért, azaz jelenlegi árfolyamon 336,7 millió forintért kelt el, ami rekordnak számít.