A feleségétől is megkapta a magáét a viselkedése miatt.
Demcsák Zsuzsa úgy harangozta be a Farm VIP ötödik évadát a premier előtt, mint az eddigi legpusztítóbb szériát, amit eddig láthattunk. A műsorvezetőnő ez alatt azt is értette, hogy a tanyasi reality történetének ez az eddigi legjobb évada, melyben váratlan fordulatokból és cirkuszból sincs hiány. A sárga csapat két tagja, Fekete Pákó és Bálint Antónia között például a reality történetének egyik legdurvább vitája bontakozott ki.
Itt is megverlek, már nagyon régóta nem bírlak téged. [...] Te utálsz engem? Fajgyűlölő vagy? Rasszista vagy? [...] Takarodjál innen a büdös életbe!
– szidta csapattársát az egyik adásban Pákó, akinek támadását Bálint Antónia nem érezte jogosnak.
Mint ismert, a nigériai származású mulatós előadó azért akadt ki, mert úgy érezte, hogy az egykori szépségkirálynő tiszteletlenül bánik vele. Egyik szóváltásuk alkalmával meg is fenyegette a nőt azzal, hogy megveri. Vitájuk végül nem fajult tettlegességig, s bár az adásban többször is megpróbálták megbeszélni a dolgot és ki is békültek, egy párbaj keretein belül Fekete Pákó mégis „megverte” Bálint Toncsit. Ám azzal, hogy a tavaly nyáron forgatott adások képernyőre kerültek, mindkettejükben felszakadtak a sebek. A reality két szereplőjét végül a hot! magazin hozta össze a nézeteltérések tisztázása érdekében. Bár elásták a csatabárdot, az 1991-es Miss Hungary győztese kijelentette: megbocsátott, de nem felejt.
Nagyon szégyellem magam a történtek miatt. Amikor mondtam a páromnak, Gyöngyinek, hogy megyek bocsánatot kérni Toncsitól, azt mondta, azt nagyon jól teszem
– árulta el a mulatós zenész, aki viselkedését korábban azzal magyarázta, hogy azért nem tud úgy veszekedni, ahogy illene, mert küzd a magyar nyelvvel, de eszében sem volt kezet emelni Antóniára. Végül térden állva, egy csokor virággal a kezében könyörgött az egykori szépségkirálynő bocsánatáért. Az erről készült fotó ide kattintva érhető el.
„Úgy érzem, hogy a harag és a neheztelés nem vezet jóra. Hiszek abban, hogy hosszú távon a megbocsátás a helyes út. A megbocsátás keresztényi erény, ezért megbocsátok Pákónak. Nem szeretném a szívemben hordozni a sérelmeket, mert hiszem, hogy a béke mindig jobb, mint a gyűlölet vagy az ellenségeskedés. (...) Szeretném világossá tenni, hogy az erőszak minden formáját elutasítom, szóban és tettekben egyaránt. Nem tartom elfogadhatónak azt, ahogyan Pákó velem beszélt, és hiszem, hogy senkivel nem szabad így bánni. A megbocsátás nem jelenti azt, hogy elfelejtem a szavakat, amik a szívem és a lelkem legmélyéig hatoltak, sem azt, hogy a történtek ne hagytak volna bennem nyomot egy életre” – szögezte le Bálint Antónia, hozzátéve, nem kíván különösebb kapcsolatot tartani Fekete Pákóval a jövőben.