A fél internet azon pörög, hogy Claudia Schiffer mennyi pénzt keresett másodpercenként az Igazából szerelem című filmmel
A szupermodell csupán 60 másodpercre tűnik fel a filmben, mégis busás összeget kapott.
2003-ban mutatták be minden idők egyik legjobb karácsonyi filmjét, az Igazából szerelem című romantikus vígjátékot, amelynek népszerűsége mit sem csökkent az elmúlt több mint két évtizedben. Bár a filmben több szereplő életébe nyerhetünk betekintést, akik valamilyen módon mind kapcsolódnak egymáshoz, a bemutatott 9 történet mégis nagyon egyszerű, s – mondhatni – annyira hozzátartozik a szeretet ünnepéhez, akár a Reszkessetek, betörők! című film.
A több mint 30 millió fontos (mai árfolyamon számítva körülbelül 15 milliárd forintos) költségvetésű film nem is akar kikopni a műsorújságokból, s bár a mozi a brit színészszakma krémjét vonultatja fel, úgy néz ki, nem csupán azok a színészek jártak jól, akik a legtöbb időt töltik a filmvásznon, hanem azok is, akiknek csak kisebb szerep jutott. Claudia Schiffer szupermodell például, aki a kis Sam (Thomas Brodie Sangster) egyik osztálytársának anyukáját alakította, mindössze 60 másodpercre tűnik fel a filmben, de jól megfizették ezért.
A Vogue magazin szerint Schiffer összesen 275 ezer fontot (mai árfolyamon számítva 138,5 millió forintot) kapott, azaz másodpercenként körülbelül 4500 font (2,2 millió forint) ütötte a markát.
Íme egy részlet a filmből:
@cine.365 POV: Vas a una reunión de apoderados y te encuentras con #ClaudiaSchiffer. 🎬 #LoveActually (2003). #liamneeson #lovefilms #cine #cinema #movies #love ♬ sonido original - Cine 365
(via LadBible)