A színésznő azt mondja, ő soha nem bánna így egy férfivel.
Úgy tűnik, Drew Barrymore-nak nincs valami nagy szerencséje a párkeresésben, a színésznő ugyanis, aki már három váláson van túl, hiába próbál ismerkedni, valahogy egyik randi sem hoz számára szerelmet. A Charlie angyalai és a Kavarás című filmek sztárja a saját talkshowjában mesélte el, hogy nemrég ismét elment egy randira, ám az nem olyan véget ért, ahogyan várta.
Az 50 éves színésznő nem árulta el, kivel ismerkedett, az udvarlójában mindenesetre nagyot csalódott a vacsorát követően. A férfi ugyanis olyan dolgot tett, amit Barrymore sohasem tenne egyikrandipartnerével sem.
„Azóta ráírtam, hogy nagyon örültem annak, hogy a minap megint találkoztunk. Visszaírt, mire én is, ez ment kétszer egy más után, és azzal fejezte be, hogy 'haaaa'. És azóta nem hallottam felőle” – mesélte az egykori gyereksztár, majd a férfi váratlan eltűnésével kapcsolatban hozzátette:
„Van ilyen. Nem tudom, miért. Én soha nem csinálnék. Meg sem fordul a fejemben, hogy így viselkedjek. Mármint, ha egyszer belefogtál, miért nem nézed meg, mi sül ki belőle?”
Drew Barrymore aztán arról beszélt, most már tudja, hogy a 'ghostingolás', azaz a jelenség, mely során egy ember úgy szakítja meg a kommunikációt, hogy egyszerűen csak felszívódik, nem ad magyarázatot a másik félnek, gyakori dolog.
„Sokunkkal megtörténik, a legjobbakkal is. A jó emberekkel, akik nem bánnának így másokkal. (...) Csak egyenesen. Nem úgy akarok randizni, hogy ki kell bogarásznom, mit írt. Nem is tudom, mit jelent az, hogy 'haaaa'. Elég rejtélyes dolgok vannak, úgyhogy inkább ne foglalkozzunk olyan emberekkel, akik csak az időnket pazarolják.”
Mint ismert, Drew Barrymore háromszor volt férjnél: először Jeremy Thomas felesége volt, a frigy 1994-től 1995-ig tartott, majd Tom Greenhez ment hozzá, akivel házassága 2001 és 2002 között tartott, utolsó férjéhez, Will Kopelmanhez pedig 2012-ben ment hozzá, négy év után azonban zátonyra futott az a kapcsolat is. Kopelmantől két lánya született: Olive 12, Frankie 10 éves.
(via Daily Mail)