Egy fogmosás miatt költözött el feleségétől Kökény Attila, de sosem adta fel a szerelmet
Bár útjuk során sok kihívással kellett szembenézniük, Kökény Attila és felesége, Aranka házassága 27 év után erősebb, mint valaha.
![59182255 a2cfe5fde56458a0e1face96ec0fc376 x](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/6033/60339/603393/60339359_cd1d1875d821177a43a7e30f6273141d_wm.jpg)
Az énekes és felesége megható szavakkal mesélt kapcsolatukról, kiemelve, hogy manapság egyre kevesebben tartanak ki egymás mellett, így ők igazi példát mutatnak.
Az emberek nem próbálják helyrehozni, megjavítani a kapcsolataikat, sok esetben egyáltalán semmit nem tesznek egymásért. Ami tönkrement, azt kidobják. Ez a legnagyobb probléma. Az elmúlt huszonhét év alatt mi is megtehettük volna ezt, nem is egyszer, hiszen ez a legkönnyebb. Apróságokon is annyira össze tudtunk veszni, hogy volt, amikor egy fogmosás miatt költözött el Attila, annyira nagy vita lett belőle. Ez már régen történt, azóta mi is sokat változtunk, de a lényeg, hogy sokszor feladhattuk volna, mégsem tettük
– mondta Kökény Aranka a Hot! magazinnak, aki szerint ha két ember szereti egymást, és összetartoznak, akkor megéri küzdeni.
Kökény Attila emiatt érthetően hálás is nejének, aki mindig ott volt mellette, gondoskodott a háztartásról és a gyerekekről, amíg ő a munkájára koncentrált.
Sokat tanultam a hibáimból! Az biztos, hogy nem sok nő tudta volna ilyen tökéletesen végigvinni mellettem ezt a huszonhét évet. Aranka a mai napig minden terhet levesz a vállamról, főz, mos, takarít, a gyerekek is teljes mértékben rá voltak bízva, reggel ő kelt, és vitte őket iskolába, este ő tanult velük, hiszen én sokat dolgoztam. Szerencsés vagyok miatta: neki köszönhetem a gyerekeket, az unokákat, ezt a szép családot, amit együtt élünk meg, és amit egy csodának tartok, én pedig ebbe a csodába vagyok szerelmes!
– nyilatkozta az énekes, aki leszögezte, a hátralévő életüket mindenképpen együtt szeretnék leélni.