Romkomba illő módon vallott először szerelmet párjának Selena Gomez

Nem indult hétköznapi módon Selena Gomez és Benny Blanco szerelme. A pár a napokban adta ki első közös albumát, ami az I Said I Love You First, azaz az „Én mondtam először, hogy szeretlek” címet viseli, a beszédes lemeznévre pedig rögtön rá is kérdezett a Today műsorvezetője. Mint kiderült, ez a valóságban az énekesnő szájából hangzott el elsőként, de nem túl romantikus körülmények között.
Amikor randizni kezdtünk, volt egy kézműtétje, és épp ébredezett az altatásból, amikor azt mondta, szeretlek. Én meg néztem, hogy tessék? Megismételte párszor, de nem tudatosan, hogy szeretlek, mire mondtam neki, hogy menj vissza aludni
– nevetett Blanco, miközben kedvese bevallotta, ő ebből semmire sem emlékszik.
„Aztán legközelebb, amikor New Yorkban voltam, akkor úgy döntöttem, hogy meg fogom tenni. Kiterveltem az egészet. Ott feküdtünk az ágyban egymás mellett, már épp nyitottam a szám, de ő kimondta előttem. Ellopta a pillanatomat!” – idézte fel a producer, menyasszonya pedig védekezésképp beismerte, nagyon izgatott volt.