Meztelen nő, minden erotika nélkül
További Nagykép cikkek
Első hangos nemzetközi sikerét – Horváth M. Judittal közösen – a mélyszegénységben élő romák világát megalkuvást nem tűrő objektivitással bemutató Más Világ című szociofotó-albuma hozta. 2010-ben színvilágában megújulva a Város a városban című albumával, majd a Nyócker németországi pandanjával, a Neukölnben kiegészített fényképes anzixával a velünk élő kirekesztettséget mutatja be határon innen és túl.
A most közölt aktsorozat követi a fotóriportok logikáját és tematikáját: werkfotósorozatként dokumentálja egy aktfotómodell életét, munkáját bemutató filmet: filmszerű beállításokkal, fényekkel, filmes lámpákkal, drapériákkal, hátterekkel, derítőkkel, pontosan végrehajtott rendezői utasításokkal. Az ezerarcú modell dolgozik, beáll, teljesít.
A sorozat a 2000-es évek elején, több éven át készült, amikor az alkotó újabb ötletei felmerültek, és a modell elérhetővé vált. A több éves munka folyamata mégis azt a benyomást kelti, mintha egy-két nap történetét mesélné el nekünk, néhány tucat fényképbe sűrítve.
A képek dokumentarista jellegét erősíti a feszes kompozíció, valamint a képek aktfotográfiától szokatlan keménysége. Itt nyoma sincs a női test ábrázolásánál gyakran alkalmazott szórt fényeknek, lágyításoknak, elmosott háttereknek. A naturális megjelenítések ellenére ezek az aktok nem erotikus képek. Ezeken a képeken a modell nem a kép tárgya, hanem annak alanya. Testének részletei nem a lágyan omló elvont kecses-csecses női formák; sokkal inkább a konkrét, jelen lévő modell kőkemény bemutatása. Ecce homo. Ilyen, amikor Stalter György aktot fotóz.
Montvai Péter
![](https://kep.cdn.index.hu/1/0/660/6601/66013/6601318_4d83b30abf3bd8f52bb8674eb717fd53_wm.jpg)
![](https://kep.cdn.index.hu/1/0/660/6601/66013/6601316_584b093efb3598ef9f75d5d44be1199b_wm.jpg)
![](https://kep.cdn.index.hu/1/0/660/6601/66013/6601314_5370e73543ab150e272f45b0685966ba_wm.jpg)
![](https://kep.cdn.index.hu/1/0/660/6601/66013/6601312_764cd62ff4d54b49d5c53d165fb599be_wm.jpg)
![](https://kep.cdn.index.hu/1/0/660/6601/66013/6601310_81e3505266b192b3748e42fd9f3cc532_wm.jpg)
![](https://kep.cdn.index.hu/1/0/660/6601/66013/6601308_b9dcc01e28e5e01d3fb16da2d5c8336e_wm.jpg)
![](https://kep.cdn.index.hu/1/0/660/6601/66013/6601306_9384520ce19e5dadf06d69e4a004800a_wm.jpg)
![](https://kep.cdn.index.hu/1/0/660/6601/66013/6601304_6ece4fe6153c7eab80fd02547d3e24b6_wm.jpg)
![](https://kep.cdn.index.hu/1/0/660/6601/66013/6601302_22b77024562728a6ccb1e015988ba836_wm.jpg)
![](https://kep.cdn.index.hu/1/0/660/6601/66013/6601300_8e1224e6c53b29255b3ffd92ff110968_wm.jpg)
![](https://kep.cdn.index.hu/1/0/660/6601/66012/6601298_288953a2df5d0019f74ce1c2ea97f345_wm.jpg)
![](https://kep.cdn.index.hu/1/0/660/6601/66012/6601296_0537ee8025fee2b13507c84ecc6a0d35_wm.jpg)
![](https://kep.cdn.index.hu/1/0/660/6601/66012/6601294_8144bb6988540042f2ce60075dc5c078_wm.jpg)
![](https://kep.cdn.index.hu/1/0/660/6601/66012/6601292_f5b4a0f940c1ac4d3387b53925409ed7_wm.jpg)
![](https://kep.cdn.index.hu/1/0/660/6601/66012/6601290_f49d54c3bb8bbb57dd2088ea0fa6e43a_wm.jpg)
![](https://kep.cdn.index.hu/1/0/660/6601/66012/6601288_821f0fb3331a045705ec8cc7ad3fa61a_wm.jpg)
![](https://kep.cdn.index.hu/1/0/660/6601/66012/6601286_1fcc718e35ac972ed826662a085004e6_wm.jpg)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Rovataink a Facebookon