Régen kiröhögték, most egy film főszereplője
Dr. Cake-Baly Marcelo magyar állampolgár. Bissau-Guineából először Szenegálba menekült, majd onnan ösztöndíjjal került Budapestre, ahol közgazdászdiplomát szerzett. Azóta kisebb megszakításokkal Magyarországon él. Családot alapított, házat épített, dolgozott, kirúgták, majd dolgozott megint. 2015-ben Vranik Roland (Fekete kefe, Adás) legújabb filmjében, Az állampolgárban játssza a főszerepet. Egy bevándorlót alakít, akinek meg kell küzdenie a magyar állampolgárságért.
„Néha van, amikor háromkor elhúzok” – mondja, amikor arról kérdezem, hogy mikor kell munkába indulnia. 2005-ben költözött családjával ebbe a házba, azóta folyamatosan vannak munkák, amelyek nagy részét saját kézzel oldja meg, de most éppen árajánlatot kért egy tetőjavításra. (Fotó:
Bődey János / Index)
Bissau-Guineában született. A portugál fennhatóság alá tartozó országban 1972-ben kitört a függetlenségi háború. Ekkor még iskolába járt, de az intézményeket rendszeresen költöztetni kellett a bombázások miatt. Önkéntes katona lett a hadseregben, de nem sokkal később Szenegálban csatlakozott egy iskolai programhoz, ami kiemelt diákokat küldött európai felsőoktatási ösztöndíjakra. A háború helyett a továbbtanulást választotta, a szenegáli program pedig elküldte egy keletnémet egyetemre. Vagyis küldte volna, ha a hosszú szervezkedés alatt be nem telik az ösztöndíj. Magyarországon még volt hely. (Fotó:
Bődey János / Index)
Marcelo 2005 januárja óta dolgozik a BKV-nál. Előtte a VI. kerületi vagyonkezelőnél volt munkája, de a 2002-es önkormányzati választás után kineveztek egy ideiglenes vezérigazgatót a cégnél, aki kirúgatta őt is. Másfél évig keresett állást, közben folyamatos megaláztatások érték: az önéletrajzáig mindig komolyan vették, de amint személyesen megjelent, azonnal megváltozott az interjúztatók hozzáállása. „Volt, akiből szabályosan kitört a röhögés. Annyi tiszteletet nem adnak, hogy megvárják, hogy elmenjek?” – meséli. Jól nevelt emberként ilyenkor mindig leült beszélgetni az interjún, de pontosan tudta, hogy ilyenkor már rég eldőlt. (Fotó:
Bődey János / Index)
Lánya pont akkor született, amikor munkát keresett. A szülés problémás volt, három hétig inkubátorban kellett tartani a csecsemőt egy ismeretlen fertőzés miatt, a fia pedig akkor kezdte az egyetemet. „Büszkeség és diploma ide vagy oda, egyszerűen elkezdtem munkát keresni” – mondja Marcelo, aki az akkori Metro újságban olvasta, hogy keresnek metróvezetőket. Amikor elmondta, hogy igazából közgazdász végzettségű, azt mondták neki a személyes jelentkezésnél, hogy úgyse bírja majd megtanulni. Másnap elment az Akácfa utcai BKV-központba, ahol azt tanácsolták, hogy menjen vissza jövőre, amikor villamosvezetőket fognak válogatni. Kivárta, de az Üllői úti oktatási központban olyan sok jelentkező volt, hogy sarkon fordult, mondván, egy százaléka se lesz, hogy bejusson.
„Nem szabad feladni” – mondta magának, és visszafordult. Több száz jelentkező közül bekerült a 36 fős csoportba, aminek a tagjai végül vezetői oktatást kaptak, ahol minden hét után dolgozatot írtak a tananyagból, és ha megbuktak, csomagolhattak. Nem vették komolyan a csoporttársai, kiröhögték, de amikor elkezdett jó eredményekkel vizsgázni, elkezdték tisztelni. A végén megdicsérték, hogy nem szakmabeliként végigcsinálta a tanfolyamot.
Forgalomirányítóként dolgozik, a Moszkva téri felújítás miatt beosztják néha terepmunkára is, ilyenkor munkaruhában kell állítania a váltókat vagy segíteni az embereknek eligazodni a széttúrt csomópontban. „Munkaruha van rajtam, látják, hogy dolgozom, de lenégereznek, megsértenek. Mindennap.” Amikor megkérdezem tőle, hogy mondjuk tíz év alatt látott-e bármilyen változást ebben, csak nevet. Legutóbb, amikor villamosvezetőként helyettesített, le kellett szállítania egy részeget a kocsiszínben. Amikor lerakták a járműről, a férfi elkezdett kiabálni vele, hogy „mocskos bevándorló”, és hogy „menjen haza dolgozni!”. Marcelo erre csak annyit mond: „Ha a magyar társadalomnak kellenek azok az emberek, akik csak ennyit bírnak csinálni, hát akkor tényleg jöjjenek a bevándorlók!” (Fotó: Bődey János / Index)
„Nem szabad feladni” – mondta magának, és visszafordult. Több száz jelentkező közül bekerült a 36 fős csoportba, aminek a tagjai végül vezetői oktatást kaptak, ahol minden hét után dolgozatot írtak a tananyagból, és ha megbuktak, csomagolhattak. Nem vették komolyan a csoporttársai, kiröhögték, de amikor elkezdett jó eredményekkel vizsgázni, elkezdték tisztelni. A végén megdicsérték, hogy nem szakmabeliként végigcsinálta a tanfolyamot.
Forgalomirányítóként dolgozik, a Moszkva téri felújítás miatt beosztják néha terepmunkára is, ilyenkor munkaruhában kell állítania a váltókat vagy segíteni az embereknek eligazodni a széttúrt csomópontban. „Munkaruha van rajtam, látják, hogy dolgozom, de lenégereznek, megsértenek. Mindennap.” Amikor megkérdezem tőle, hogy mondjuk tíz év alatt látott-e bármilyen változást ebben, csak nevet. Legutóbb, amikor villamosvezetőként helyettesített, le kellett szállítania egy részeget a kocsiszínben. Amikor lerakták a járműről, a férfi elkezdett kiabálni vele, hogy „mocskos bevándorló”, és hogy „menjen haza dolgozni!”. Marcelo erre csak annyit mond: „Ha a magyar társadalomnak kellenek azok az emberek, akik csak ennyit bírnak csinálni, hát akkor tényleg jöjjenek a bevándorlók!” (Fotó: Bődey János / Index)
A lánya a csecsemőkori betegségéből nem gyógyult fel teljesen, gyógytornára jár, enyhe autizmussal diagnosztizálták. Most ötödik osztályos. Fia az egyetem után a politika felé kanyarodott, jelenleg a Párbeszéd Magyarországért pártigazgatója, korábban dolgozott az LMP-nél is, illetve volt független önkormányzati képviselő. Arról nem sokat mesél, hogy a feleségével hogyan találkoztak: „Véletlenül, valami ügy miatt találkoztunk, aztán jó sokáig leveleztünk.” (Fotó:
Bődey János / Index)
Annak a rasszizmusnak, amivel nap mint nap találkozik a budapesti utcákon, nyoma sincsen a háza szomszédságában. Sok munka volt a háza felújításával, de amikor becsületesen megcsinálták, senki sem nézett rájuk furcsán. (Fotó:
Bődey János / Index)
Marcelo a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen szerzett diplomát. Az egyetem alatt a Magyar Nemzeti Banknál volt szakmai gyakorlaton, a diploma után oda is akart menni dolgozni. Nem vették fel, mert nem volt magyar állampolgár. Utána az OTP-hez került, ahol három évig elemző közgazdászként dolgozott. Közben írta a doktori disszertációját. Az OTP-től szintén azért küldték el, mert nem volt állampolgár. (Fotó:
Bődey János / Index)
„Ez egy úgynevezett tabulátor” – meséli Marcelo. Elmondja, hogy ilyen van a MÁV-nál, csak sokkal nagyobb, ezzel állítják a váltókat, és ennek a segítségével terelik a vonatokat vagy villamosokat. Ez a főállása. Amikor elvégezte a tanfolyamot, nyilvántartásba vették a cégnél mint felsőfokú végzettségű munkaerő, ha esetleg szükség lenne a képesítésére. Egyelőre még nem volt. (Fotó:
Bődey János / Index)
Szülei már nem élnek, de két testvére még ott van Bissau-Guineában. Húsz éve nem volt otthon, többek között azért, mert sokba került. „De most kiizzadom, fél év múlva el fogok menni.” Az idei szabadnapjai elmentek a filmforgatásra. (Fotó:
Bődey János / Index)
„Boldog vagyok, hogy ez van.” Saját bevallása szerint pontosan annyira tudja eltartani a családját, mint egy magyar munkás. Neki is van devizahitele. (Fotó:
Bődey János / Index)
Marcelót egyáltalán nem zavarta, hogy a fotósunk követte, mert a kamera figyelmét már megszokta Az állampolgár forgatásán. „Talán két évvel ezelőtt sétáltam az Oktogonnál, és ott volt Roland valami kis sufnipresszóban. Elmentem mellette, ő meg felállt, és szaladt utánam.” Vranik Roland elmesélte neki, hogy éppen milyen filmet tervez, és hogy pont főszereplőt keres. A rendező folyamatosan tartotta vele a kapcsolatot, próbákat tartottak vele, majd idén elkezdődött a pár hónapos forgatás. A film a mai Budapesten játszódik, egy Bissau-Guineából, a polgárháború elől menekült férfi, egy perzsa lány és egy magyar–történelem szakos tanárnő történetét mutatja be. Shirint a szintén amatőr Arghavan Shekari alakítja, a magyar főszereplőt pedig Máhr Ági. Az állampolgár a Popfilm gyártásában készült, jövőre kerül a mozikba. (Fotó:
Bődey János / Index)
A felesége először idegeskedett a férje filmszerepe miatt, de egy idő után már ő is odavolt és bátorította. Marcelo úgy képzelte, hogy a forgatás csak valami lesz, amit munka mellett végezhet, de nagyon hamar kiderült, hogy szabadságot kell kivenni miatt. A BKK-s felettese mindenben támogatta. (Fotó:
Bődey János / Index)
Amikor megkérdezem tőle, hogy milyen érzés volt filmezni, csak annyit mond: „Hiányzik. De ez volt, kipipálhattam, megyek tovább. Ilyen az élet.” (Fotó:
Bődey János / Index)
Rovataink a Facebookon