Nem kézenfekvő látvány
További Nagykép cikkek
"A képek nagy részét én magam vettem észre és fotóztam le, de vannak megrendezettek is, amiket utólag hoztam létre. A blogomra kezdtem felpakolni őket, és a név: non-relevant is arra utal, hogy nem teljesen kézenfekvő, hanyagolt látványokat igyekeztem fényképezni" - mondja a fotós. Az itt látható képek mindegyike teljesen valós, még a lila ruhás fickó is, ő egy klipforgatás szereplője volt. "Valahogy úgy tudnám meghatározni, hogy az utcai dokumentarizmust keverem a mágikus realizmussal. Pedig csak azt fotózom, amit látok, a mikró és a szendvicssütő így állt az akkori albérletemben." Az utcai fotók nagy része analóg fényképezőgéppel készült, de aztán idővel digitálisra váltott.
"A városról és a benne élő emberről, az emberi létezésről és az összeegyeztethetetlenségéről szólnak a képeim, miközben ezek mind Budapest utcáin így megtörténtek.A városi környezet torzítja is a valóságérzékelésünket, mintha a valóság valahol máshol zajlanak, és mi csak az árnyékokból tájékozódnánk."
Bartha Máté fotósként dolgozott a Roomnak és a PS magazinnak is, a kedvenc témái a szocioriportok voltak, mint az éjszakai pingpongozókról készült sorozata, vagy a Miskolci Autista Alapítvány számára készült portrék. "Az elmúlt időben a dokumentumfilmek felé nyitottam, a fotók mögött történetek vannak, amiket így lehet elmesélni." Bartha azóta dolgozott az origónál és a vs-nél is videóriporterként, de témában továbbra is maradt a szoció vonalon.
"Egyébként fényképezek is még, de a kiállítás ötlete teljesen random jött egy jó pillanatban, amikor már éppen félretettem volna magamban a fotózást. Kellenek apropók, hogy tudjam folytatni a munkát, mert a megélhetést kevésbé találtam meg a fotózásban, az utcai fotózás az analóg technika miatt egy nagyon drága hobbivá vált. Számomra fontos, hogy legyen tartalom abban, amit csinálok."
Bartha Máténak január 20-án nyílik a Lengyel Intézetben kiállítása, ahol Michał Grochowiak lengyel fotóssal közösen állítanak ki. "Neki is van egy metafizikai hozzáállása a világhoz, az ő képei is alternatív szemlélődések a valóságról. Ebben hasonlítunk, de ő Lengyelországban sokkal inkább jegyzett, mint amennyire én itthon." A kiállításon nem ezek a képek láthatók, a mi válogatásunk alapját a non-relevanton megjelent képek jelentették.
Rovataink a Facebookon