Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Nagykép cikkek
Máig él az az anekdota, hogy amikor a bajszával is tiszteletet parancsoló II. Vilmos német császár 1912-ben Svájcba látogatott, az egyik katonától megkérdezte, hogy mit tenne a negyedmilliós svájci hadsereg, ha félmillió német katona esetleg lerohanná őket. „Akkor majd mindegyikünk kétszer lő, felség” – válaszolta állítólag a katona. Svájc már az első világháborúban is eléggé rossz helyen volt, de akkoriban még egyrészt viszonylag megosztott volt az ország, hogy ha muszáj belépni háborúba, akkor kinek az oldalán tegyék. Másrészt nem ölelte körül őket egy nagy vészjósló hatalom. A második világháború elejére viszont már arra lehettek figyelmesek, hogy szépen lassan csak nácik és fasiszták lesznek körülöttük. Felkészültek ezért, hogy Hitlerék lerohanhatják őket, és elkezdték teleszórni bunkerekkel a hegyeiket. Csakhogy a háborús idők elmúltak, és a bunkerek mostanra feleslegessé váltak. Az egykori nácielhárító építményeket napjainkban a legkülönfélébb dolgokra próbálják használni. Nagykép.
Svájc az első komolyabb bunkereit már a 19. század végén elkezdte építeni, eleinte főleg a kritikus észak-déli átjáró, Szent Gotthárd-hágó ellenőrzése érdekében. De főleg a harmincas évektől pörgött fel a bunker építési láz, miután a náci tervekben Nagy-Németország Svájc jó részét tartalmazta volna. Ekkorra több mint húszezer erődítményt vájtak az Alpokba. Végül jórészt ennek is köszönhették, hogy Hitler nem merte lerohanni őket, pedig 1940-től a Tannenbaum hadművelet keretében pontosan ezt tervezte. Csakhogy addigra már nagyjából drágább lett volna megtámadni a svájciakat, mint szemből nekimenni a Maginot-vonalnak. Úgyhogy a háború végére csúsztatták Svájc felosztását, de Hitlerék vesztettek, így Svájc megmenekült. A hidegháborús elrettentéskor még szintén jó szolgálatot tettek a több száz kilométernyi alagútrendszerrel és az addigra 25 ezernél is több bunkerrel likacsossá lyuggatott hegyek. A 90-es évektől azonban egyre drágábbá és értelmetlenebbé vált ennyi bunkert fenntartani, és a hadsereg elkezdte eladogatni a hegyekbe vájt bunkerek döntő részét.
Ezt a Szent Gotthárd-hágónál lévő bunkert szállodának vették meg, most Hotel La Claustra néven fut. Alig több mint százezer forintért már alhatunk benne egyik hétvégén, az árban benne van a vacsora is. Elég zűrös a története, egyszer már becsődölt, pedig a svájci állam forintban mai áron több mint egymilliárddal szállt be a magánbefektetők átalakítási munkáiba. Aztán a csőd után pár százezer forintnyi frankért cserélt gazdát, hogy most újra kínálja barlangszerű szobáit a félhomályra és bezártságérzetre vágyóknak. (Fotó:
Arnd Wiegmann / Reuters)
A katonai terület jelzése a szintén a Szent Gotthárd-hágónál lévő Sasso da Pigna erődben, 2106 méteren. Ma múzeumként működik az 1941 és 1945 közt felépült erőd. (Fotó:
Arnd Wiegmann / Reuters)
Békés kis falunak tűnik Faulensee, de ez igazából egy jelentősebb méretű tüzérséggel ellátott álcázott erődrendszer egyik széle. A pajtakapukat kinyitva gépágyúk és akár 150 mm-es ágyúk kukucskálhattak elő a vastag betonfalak mögül. Ma is meg lehet nézni, ezrével vannak még Svájcban olyan nem értékesített, de jól álcázott bunkerek, amiket egyelőre nagyjából úgy lehet látni, ahogy a hadsereg hagyta őket. (Fotó:
Arnd Wiegmann / Reuters)
Raclette sajtot érlel a Seiler sajtüzem az egyik privatizált lőszertároló bunkerben. A bunkerek ugyanis tökéletes helyettesítői egy szárazabb barlangnak. Ráadásul a bunkerekben már gyakran a légmozgatás is eleve szabályozva volt, ami a sajtkészítésnél sem hátrány. (Fotó:
Arnd Wiegmann / Reuters)
Kinyitott pincelejáró, barátságos házigazda helyett meglepetésként egy 10,5 centis ágyúval az előbbi Faulenseeből. Lődözni nem lehet vele, az egész erődöt ugyanis bunkermúzemként lehet már csak látogatni. (Fotó:
Arnd Wiegmann / Reuters)
Ami istállónak tűnhet, az a Fuchsegg tüzérségi erődrendszer egy része a Furka hágó mellett. A svájci bunkerekhez nem használtak egységesített tervrajzokat, így nagyon változatos formájú helyekről, istállóknak, sziklának családi háznak vagy épp csak erdei buckának tűnő bunkerekből nyithatott volna tüzet a svájci tüzérség. Ezeket az istállóbunkereket egyébként 1993-ig használták. (Fotó:
Arnd Wiegmann / Reuters)
A már említett La Claustra szálló étterme. Egyfajta posztmodern kolostorként hirdetik a szobáikat, természetesen kilátás nélkül. (Fotó:
Arnd Wiegmann / Reuters)
Középkori családi háznak is tűnhetne, de a duggingeni gyalogsági bunker igazából nem az. A bunkerek gyakran 7-800 méterenként voltak egymástól, így tudták volna egymást támogatni is az esetleges védekezéskor. A bunkerek belülről nagyjából egységesen voltak felszerelve, lőszerekkel, kaszárnyával, dízelmotorokkal, oxigéntartályokkal, légszűrőkkel, fertőtlenítő helyiségekkel vagy épp legalább két hónapnyi élelemmel. (Fotó:
Arnd Wiegmann / Reuters)
Faulenseeben két tüzérségi bunker közt ilyen földalatti folyosón közlekedhettek a katonák. Egy bunker helyőrsége nagyjából 100 és 600 ember közt mozgott, a nagyobb bunkereknek saját kórházuk vagy péküzemük is volt. (Fotó:
Arnd Wiegmann / Reuters)
Az attinghauiseni volt bunkerparancsnoki helyisége már a Deltalis cég tulajdona. Ők szuperbiztonságos szerverparkot üzemeltetnek négytonnás acélajtók mögött, több száz méter mélyen a hegy gyomrában. Igazából nyilvánosan nem is tudni a pontos helyét ennek a szobának. Ilyen szuperbiztos helyen őrzik például egyes digitális fájlformátumok kódjait, illetve az ilyen fájlok helyreállításához szükséges eszközöket és információkat. Az adathordozók ugyanis elég gyorsan elavulhatnak, viszont jó eséllyel később is szükségünk lehet még olyan információkra, amiket már csak esetleg rég megszűnt formátumokban találunk meg. (Fotó:
Arnd Wiegmann / Reuters)
Irányítószoba a föld alatt, Faulenseeben. A múzeum miatt rendezték be hidegháborús hangulatúra. (Fotó:
Arnd Wiegmann / Reuters)
Műtő a német határ melletti Reuenthal egyik bunkerében. Az 1939-ben elkészült bunkert 1988-ig használták, végül szerencsére nem sok embert kellett itt megműteni. (Fotó:
Arnd Wiegmann / Reuters)
Ha jobban megnézi, akkor meglátja a kilógó ágyúcsövet a kép közepén. Ez is a Sasso da Pigna erőd egyik ágyúja, repülőről még kevésbé lehetett feltűnő. Ma ez is múzeum. (Fotó:
Arnd Wiegmann / Reuters)
Itt egy hasonló megoldás, csak Furggelsből. Ha behúzták az ágyút, akkor a lelógó láncok akár 50 méterről is csak jégcsapoknak tűnhettek. A második világháború alatt Svájc mai értéken durván 2400 milliárd forintot költött csak bunkerépítésre. (Fotó:
Arnd Wiegmann / Reuters)
Bunkerszerűbb bunker Reuenthalból. A kétezres évek közepén még komoly bírságot kaphatott az, aki lefényképezte vagy akár csak leírta, hogy pontosan hol van egy aktív bunker. (Fotó:
Arnd Wiegmann / Reuters)
A Gotthard-Pilze cég siitake gombát termeszt az erstfeldi bunkerben. A gombának ugyanúgy jó környezet a száraz, barlangi klíma jól irányítható szellőzéssel, mint a sajtnak. De a könnyen takarítható vastag betonfalak is jól jöhetnek. A cég az Erstfeld melletti tizenegy kivásárolt bunkerében évente 24 tonna siitake gombát termeszt. Ami nagyjából a teljes magyar siitake-termeléshez mérhető. (Fotó:
Arnd Wiegmann / Reuters)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon