Félénkek és kedvesek, de a ringben felrobbannak

Kapcsolódók (2)

Férfias thai box, cuki kis csápokkal

Ha már állatharc, legyen kisebb az ujjamnál: a rovarok kantárt kapnak és pálcikás edzést, majd megküzdenek a nőkért, akik meccs közben is csábítják a harcosokat. Bogárviadal Thaiföldön, Nagykép.

A majomkirály a példaképük, nem szexelnek, végkimerülésig birkóznak

Indiában nagyon népszerű a hagyományos birkózás, a kushti. A versenyzők iskolákba tömörülve aszketikus életét élnek. Vörös agyaggal kenik be magukat, és akár egy traktort is nyerhetnek falujuk örömére.

Mintha csak mangákból kilépett és életre kelt lányok püfölnék egymást a ringben, úgy néz ki a Japánban népszerű női pankráció. A népek megőrülnek érte, és a lányok akár országszerte ismert sztárok lehetnek. Igaz, azzal is számolniuk kell, hogy nagyon súlyos, életre szóló sérülést is összeszedhetnek.

„A női pankráció Japánban testek csapódásáról, izzadságról és rikító jelmezekről szól. De mindebbe belejátszanak a hierarchián alapuló japán szabályok, a veterán harcosok tisztelete. A brutális valóságot fantasy elemekkel fedik el, ami táplálja a pankráció népszerűségét a szurkolók között, akiknek többsége férfi” – így foglalta össze tapasztalatait a női pankrációról sorozatot készítő fotós, Thomas Peter.

A japánok szinte mindent importálnak a nyugati szórakoztatóiparból, hogy aztán kicsit átformálva a saját őrületükké tegyék. Az Amerikában különféle küzdősportokból összegyúrt pankráció is így járt. Az inkább cirkusznak, mint sportnak tűnő műfaj Japánban is elég korán megjelent, az 1950-es évektől kezdve rendeztek gálákat. A japán stílusú pankráció kezdetben full-contact küzdelmekből állt, ritkán volt előre megbeszélt sztori és kitalált karakterek. Persze ez nem mehetett a végtelenségig abban az országban, ahol rajonganak a szuperképességű lényekért és képregényfigurákért.

A pankráció gyorsan népszerű lett, egymás után szervezték a különböző gálákat, egyre több promóciós cég kezdett saját sorozatot futtatni és brandet építeni jó karakterekre. Nem kellett sokáig várni az első női promótercég megjelenésére, már az 1960-as évek végén harcoltak nők a ringben.

Japánban még ma is sokszor azt várják el a nőktől, hogy alázatosak és kedvesek legyenek, ezért is vonz sokakat az, amikor egész másképp láthatják őket. A kontraszt miatt lenyűgöző, ha a női pankrátorok látványos jelenetekben küzdenek meg egymással. A férfiak fizetnek is érte rendesen.

A pankráció női változata dzsosi puroreszu néven fut Japánban, az első üzleti sikereket az All Japan Women’s Pro-Wrestling (AJW) sorozat érte el. A promóció kezdetben még nem is a férfi szurkolókra épített, hanem a tinilányokat lőtték be célközönségnek. Az akár tízezres nézőközönséggel is futó gálákat egyszerű, meseszerű történetre, a jó és a gonosz küzdelmére építették fel. Az 1980-as években a jót megtestesítő Crush Gals (Chigusa Nagayo és Lioness Asuka) volt kénytelen szembenézni folyton a nagydarab Dump Matsumoto vezette szörnyetegekkel. A Crush Gals a lojalitást, a mindent átvészelő testvériséget volt hivatott megjeleníteni, ezért is akart minden második tinilány olyanná válni, mint ők.

Az AJW mellett más promóciós cégek is beszálltak, és a sikító tinilányok helyett idővel egyre inkább férfiak töltötték meg a termeket. Számított persze az is, hogy ki mennyire tud harcolni, de a sikerességhez hozzájárult, hogy belevitték a szexualitást: a csinos, alulöltözött nőkre mindenhol kíváncsiak.

A legjobb pankrátorok igazi celebekké válnak, szinte külön iparág települ rájuk. CD-ken énekelnek, vagy úgy csinálnak, mintha énekelnének, fotónaptárak készülnek róluk, állandó vendégek a különböző show-kban, filmszerepeket is kapnak, és némelyik harcos már videojátékkarakterré is vált.

Ahogy a férfiaknál a szumóban, a női pankrációban is kevés a külföldi szereplő, szinte csak japánok vesznek részt benne. A cikkben szereplő képeket készítő Thomas Peter is úgy fedezte fel a dzsosi puroreszut, hogy elkísérte az amerikai Kris Hernandezt, aki a Stardom nevű promócióban kapott szerepet.

Az eredetileg San Franciscó-i Hernandezt lenyűgözte a japán pankráció drámaisága és izgalma, ezért döntött úgy, hogy Japánban válik harcossá. Akkor talán nem is sejtette, hogy mennyi lemondással és kötöttséggel jár az, hogy eljusson a ringig.

„Eléggé katonás, nem beszélhetsz az idősebbekhez addig, amíg meg nem szólít, az is tiszta, hogy addig kell maradnod, amíg a szeniorok el nem mennek, és fél órával korábban kell érkezned." Naponta háromórás edzéseket végeznek, amelyeken nemcsak a harcot, hanem tornaelemeket is gyakorolnak.

A pankrátorok közössége zárt világ, kifelé csak a látszólagos durvaság, a jelmezek miatt megjelenő csillogás és szórakoztatás jut el, de a szereplők igazi énjét kevesen ismerik. „Találkoztam sok olyan lánnyal, akik a ringen kívül olyan édesek és félénkek, de amikor belépnek a ringbe, felrobbannak” – mondta Hernandez.

A pankráció látványos; még ha nem is ütik meg egymást erőből a harcosok, akkor is nagy a sérülésveszély. Elég egy elrontott ugrás vagy mímelt ütés, megvan a baj. Gerinctörés, térdsérülés és koponyatörés miatt is vonultak már vissza pankrátorok.

A Stardom legismertebb harcosai elég jól keresnek, de a kisegítő szerepben lévők, mint például Hernandez, nagyjából 250 dollárt tehetnek el egy-egy gála után. Az életük olyan, mint a cirkuszosoké, rengeteget gyakorolnak, aztán utaznak, majd saját kezükkel állítják fel a ringet.