A 42 éves, orosz Katerina Belkina az egyik legkülönlegesebb szemléletmódú orosz fotóművész; talán nincs fotós, akinek képei közelebb állnának a festészethez, mint az övéi. Művészcsaládba született, már édesanyja is képzőművészettel foglalkozott. Katerina tanulmányai alatt dolgozott kiadónál és volt tervezőgrafikus egy tévécsatornánál. Fotográfiát csak 2000-ben kezdett el tanulni, de 2007-ben már jelölték az orosz Kandinszkij-díjra, 2009-ben pedig részt vett az első Fotó Biennálén a szentpétervári Márványpalotában. 2015-ben elnyerte a Nemzetközi Lucas Cranach-díjat, 2016-ban pedig megnyerte a Hasselblad Masters-díjat.

Budapesten a Faur Zsófi Galériában Paint című, egészen különleges sorozata látható, képeink legnagyobb része is innen származik. Katerina Belkina nemcsak fotósa, de modellje is ennek a beállított önarcképekből álló szériának, amely a művész példaképeit, az elmúlt századok legnagyobb festőit idézi meg a fotográfia, a festészet és a számítógépes technikák ötvözésével.

A LensCulture, az egyik legnevesebb művészeti portál azt írja a sorozatról: „Katerina Belkina munkáit tekinthetjük egy óriási állásfoglalásnak arról, ahogyan az emberiség a saját helyét keresi a társadalom és a kultúra nagy egészében. Belkina szinte mindig önmaga modellje is, és ez azt mutatja, hogy mindenestül azonosul is ezzel az univerzális küldetéssel. A Paint című sorozat megmutatja, hogyan maradhat egy vizuális művész hű önmagához úgy is, hogy inspirációját a múlt festőnagyságaiból nyeri. Belkina kölcsönveszi a 19. és 20. századi festők ecsetjét, hogy olyan közel kerülhessen hozzájuk, amennyire csak lehet. Komoly kreatív erőt lát a művész és modellje közötti feszültségben és interakcióban, de ő nemcsak a mesterekkel azonosul, hanem a művészek modelljeinek szerepét is magára vállalja, így nem szemlélője, de résztvevője ennek a kölcsönhatásnak.”

A Paint képei hol a címben jelölt festők stílusát, visszatérő témáit idézik meg – legyen szó Degas elmaradhatatlan balett-táncosairól, Schiele aktjairól, Malevics színes geometriai formáiról, Gaugin fekete nőalakjáról, Frida Kahlo szürreálisba hajló önarcképeiről vagy Tamara de Lempicka kanapén ülő figuráiról –, hol pedig egyes képekre reflektál, mint Petrov-Vodkin A vörös ló fürdetése vagy Rousseau Az álom című festménye esetében. A művésznő meztelensége talán nem pusztán forrásainak munkáira utal – bár például Schiele esetében nyilván evidens a fedetlen test –, de tovább mélyíti a LensCulture által is tárgyalt gondolatot: a szó szerint és metaforikusan is érthető teljes kitárulkozás még hitelesebbé teszi Belkina sokszoros szerepvállalását a mű elkészítésének folyamatában.

Katerina Belkina képeit június 10-ig tekintheti meg a Faur Zsófi Galériában.