A Kékesen két keréken is lehet valaki nagy király
A világ legnagyobb kerékpárversenye kétségkívül a Tour de France, népszerűsége megkérdőjelezhetetlen, nem véletlen, hogy a huszadik század elején induló sikertörténetet sokan megpróbálták lemásolni. Sorra jöttek a klónok és kistestvérek, így születetett meg a magyar Tour de Hongrie is 1925-ben. A verseny azóta többször tetszhalott volt, tavaly ismét újraélesztették, hogy felpörgesse kicsit a hazai országút kerékpáros szakágat a közel egyhetes körverseny, aminek szinte kötelező eleme a kékesi csúcstámadás.
A Dentsu Aegis Network jóvoltából a verseny ideje alatt az Indavideón is beszámolunk a Tour eseményeiről.
![A Tour de Hongrie idén Szombathelyről startolt egy rövid, egy kilométeres prológgal. Azóta négy szakaszt rendeztek. Keszthely, Siófok, Karcag voltak a célvárosok.](https://kep.index.hu/1/0/1217/12170/121700/12170083_1e44b2e80786cd6f6faa8b6a53ee2acc_wm.jpg)
A Tour de Hongrie idén Szombathelyről startolt egy rövid, egy kilométeres prológgal. Azóta négy szakaszt rendeztek. Keszthely, Siófok, Karcag voltak a célvárosok. (Fotó:
Tuba Zoltán / Képszerkesztőség)
![Szombaton Karcagról startolva a Kékestetőre másztak fel a kerékpárosok. A TdH utolsó szakasza vasárnap Gyöngyösről indul, és Budapesten a Várkert Bazárnál ért véget. A hatnapos verseny össztávja 740 kilométer.](https://kep.index.hu/1/0/1217/12170/121700/12170081_8380ae011bd3ae05fb6220fab8966863_wm.jpg)
Szombaton Karcagról startolva a Kékestetőre másztak fel a kerékpárosok. A TdH utolsó szakasza vasárnap Gyöngyösről indul, és Budapesten a Várkert Bazárnál ért véget. A hatnapos verseny össztávja 740 kilométer. (Fotó:
Tuba Zoltán / Képszerkesztőség)
![Ahogy a képen is látjuk, kerékpárost minden utcasarkon találni, de hogy versenyző is legyen belőlük, ahhoz nem árt egy kis motivációt is adni, például a Tour de Hongrie-val.](https://kep.index.hu/1/0/1217/12170/121700/12170077_3389b7e39b5752c000b61aae64965ad4_wm.jpg)
Ahogy a képen is látjuk, kerékpárost minden utcasarkon találni, de hogy versenyző is legyen belőlük, ahhoz nem árt egy kis motivációt is adni, például a Tour de Hongrie-val. (Fotó:
Tuba Zoltán / Képszerkesztőség)
![A Tour de Hongrie-n egyelőre hiába keresnénk, azokat a sztárokat, akiket az Eurosport közvetítéseiben láthatunk. A körversenyeket szigorúan kategorizálják, nálunk egyelőre csak a harmadvonalas profiknak tudják megteremteni az előírt feltételeket.](https://kep.index.hu/1/0/1217/12170/121700/12170061_e57a22f4e0ff58b3219f25525b38b5bb_wm.jpg)
A Tour de Hongrie-n egyelőre hiába keresnénk, azokat a sztárokat, akiket az Eurosport közvetítéseiben láthatunk. A körversenyeket szigorúan kategorizálják, nálunk egyelőre csak a harmadvonalas profiknak tudják megteremteni az előírt feltételeket. (Fotó:
Tuba Zoltán / Képszerkesztőség)
![A szombathelyi rajtnál 95 versenyző volt ott, a mezőny nagyjából feleakkora, mint a Tour de France-é.](https://kep.index.hu/1/0/1217/12170/121700/12170075_8d5bb8627730328468ff189f3a998d4d_wm.jpg)
A szombathelyi rajtnál 95 versenyző volt ott, a mezőny nagyjából feleakkora, mint a Tour de France-é. (Fotó:
Tuba Zoltán / Képszerkesztőség)
![A szombati szakaszon 137 kilométer várt a bringásokra. Ez nem óriási táv, de a hőség, az oldalszél, majd a végén a kemény hegymenet éppen elég próbatételt jelentett.](https://kep.index.hu/1/0/1217/12170/121700/12170067_571de940f81f826b3e6744f86b0d3dd7_wm.jpg)
A szombati szakaszon 137 kilométer várt a bringásokra. Ez nem óriási táv, de a hőség, az oldalszél, majd a végén a kemény hegymenet éppen elég próbatételt jelentett. (Fotó:
Tuba Zoltán / Képszerkesztőség)
![A nagy körversenyek nem titkolt célja, hogy erősítsék az országimázst is. Egy kerékpáros közvetítésnél hosszabb reklámfilmet forgatni sem lehetne.](https://kep.index.hu/1/0/1217/12170/121700/12170073_0fe9c010a2699d44739f57fcc50675d6_wm.jpg)
A nagy körversenyek nem titkolt célja, hogy erősítsék az országimázst is. Egy kerékpáros közvetítésnél hosszabb reklámfilmet forgatni sem lehetne. (Fotó:
Tuba Zoltán / Képszerkesztőség)
![A Tour de France-on a rajt- és célvárosok fizetnek a szervezőknek, hogy vigyék hozzájuk a versenyeket. Nálunk ilyesmiről nincs szó. A kerékpárosbarát, már bizonyított települések alkotják az útvonal vázát.](https://kep.index.hu/1/0/1217/12170/121700/12170071_984a35fd625a93544f3783c75e48a409_wm.jpg)
A Tour de France-on a rajt- és célvárosok fizetnek a szervezőknek, hogy vigyék hozzájuk a versenyeket. Nálunk ilyesmiről nincs szó. A kerékpárosbarát, már bizonyított települések alkotják az útvonal vázát. (Fotó:
Tuba Zoltán / Képszerkesztőség)
![A TdH sajnos nem a magyar sikerekről szól, legutóbb 2005-ben szerezte meg hazai bringás az összetett győzelmet, akkor Lengyel Tamás nyert. Most a részsikereknek is örülni kell. A prológot legalább Szalontay Sándor nyerte.](https://kep.index.hu/1/0/1217/12170/121700/12170063_1c658306dd20988d2d119d1ba888e7bd_wm.jpg)
A TdH sajnos nem a magyar sikerekről szól, legutóbb 2005-ben szerezte meg hazai bringás az összetett győzelmet, akkor Lengyel Tamás nyert. Most a részsikereknek is örülni kell. A prológot legalább Szalontay Sándor nyerte. (Fotó:
Tuba Zoltán / Képszerkesztőség)
![A győzelmek nélkül is óriási jelentősége van és lehet a TdH-nak. A bringások mindig kiemelten készülnek a magyar körre. Ilyenkor tud életjelet adni magáról az országúti kerékpár.](https://kep.index.hu/1/0/1217/12170/121700/12170057_095c36d7657459cd047d71b6715cb5f8_wm.jpg)
A győzelmek nélkül is óriási jelentősége van és lehet a TdH-nak. A bringások mindig kiemelten készülnek a magyar körre. Ilyenkor tud életjelet adni magáról az országúti kerékpár. (Fotó:
Tuba Zoltán / Képszerkesztőség)
![Ma Magyarországon az egyik legjobb országútisnak Lovassy Krisztián számít. A sárga trikót is szerette volna megnyerni, de már az első szakaszon elszálltak az esélyei, majd a másodikon egy bukás is nehezítette a dolgát. Jobb híján részsikert akart, a királyetapon sokáig szökésben volt, az élen állt, de az utolsó kilométereket nem bírta.](https://kep.index.hu/1/0/1217/12170/121700/12170049_9a244531f57b19c61f9fc57d498d775d_wm.jpg)
Ma Magyarországon az egyik legjobb országútisnak Lovassy Krisztián számít. A sárga trikót is szerette volna megnyerni, de már az első szakaszon elszálltak az esélyei, majd a másodikon egy bukás is nehezítette a dolgát. Jobb híján részsikert akart, a királyetapon sokáig szökésben volt, az élen állt, de az utolsó kilométereket nem bírta. (Fotó:
Tuba Zoltán / Képszerkesztőség)
![Öt versenynap után a magyarok közül legjobban Filutás Viktor áll, a huszadik helyről próbálhat előrébb lépni az utolsó szakaszon.](https://kep.index.hu/1/0/1217/12170/121700/12170065_039f79aff1a6b6b9a13012b285f35841_wm.jpg)
Öt versenynap után a magyarok közül legjobban Filutás Viktor áll, a huszadik helyről próbálhat előrébb lépni az utolsó szakaszon. (Fotó:
Tuba Zoltán / Képszerkesztőség)
![Reménytelenül távolinak tűnik a Kékes.](https://kep.index.hu/1/0/1217/12170/121700/12170059_1af641159c7a21aff4f710e2dadaf98b_wm.jpg)
Reménytelenül távolinak tűnik a Kékes. (Fotó:
Tuba Zoltán / Képszerkesztőség)
![A Kékes közelségének egyetlen előnye, hogy a bükkösök árnyékában lehet tekerni.](https://kep.index.hu/1/0/1217/12170/121700/12170047_321a6b223f05a8e5c9628423d13d7d43_wm.jpg)
A Kékes közelségének egyetlen előnye, hogy a bükkösök árnyékában lehet tekerni. (Fotó:
Adrián Zoltán / Képszerkesztőség)
![A Kékesre hosszú hegymenet vezet a Mátra déli lába felől, Mátraházáig nem olyan vészes az emelkedés, de az utolsó kilométer pokoli nehéz, közel tízszázalékos az átlagmeredekség.](https://kep.index.hu/1/0/1217/12170/121701/12170173_a3a846bbca19165d8b1efe23122fae81_wm.jpg)
A Kékesre hosszú hegymenet vezet a Mátra déli lába felől, Mátraházáig nem olyan vészes az emelkedés, de az utolsó kilométer pokoli nehéz, közel tízszázalékos az átlagmeredekség. (Fotó:
Adrián Zoltán / Képszerkesztőség)
![A királyetapon az amerikai Chris Butler volt a legerősebb. A Cycling Academy kerekese 31 másodpercet vert a másodikra. A szakaszgyőzelem mellett a hegyi pontversenyben is az élre állt.](https://kep.index.hu/1/0/1217/12170/121700/12170041_418dd64cdc55fd7ab328bc493044f6c9_wm.jpg)
A királyetapon az amerikai Chris Butler volt a legerősebb. A Cycling Academy kerekese 31 másodpercet vert a másodikra. A szakaszgyőzelem mellett a hegyi pontversenyben is az élre állt. (Fotó:
Tuba Zoltán / Képszerkesztőség)
![A többnapos versenyek kulcsa a gyors regeneráció. Egy ilyen kimerítő és meleg szakasz után azonnal meg kell kezdeni a folyadék- és energiapótlást. Egy ilyen szakaszon 4-5 kulacs vizet is elfogyaszhatnak fejenként a bringások.](https://kep.index.hu/1/0/1217/12170/121700/12170037_dbf8d11ece22a7c354b9c32fce012197_wm.jpg)
A többnapos versenyek kulcsa a gyors regeneráció. Egy ilyen kimerítő és meleg szakasz után azonnal meg kell kezdeni a folyadék- és energiapótlást. Egy ilyen szakaszon 4-5 kulacs vizet is elfogyaszhatnak fejenként a bringások. (Fotó:
Tuba Zoltán / Képszerkesztőség)
![Az összetett elsőnek járó sárga trikót az első szakaszon az észt Mihkeil Raim szerezte meg, azóta nem tudták levenni róla. Vasárnap is jó eséllyel megőrzi.](https://kep.index.hu/1/0/1217/12170/121700/12170039_8da8f6a8e2fdff392f2b4d2e0e68601a_wm.jpg)
Az összetett elsőnek járó sárga trikót az első szakaszon az észt Mihkeil Raim szerezte meg, azóta nem tudták levenni róla. Vasárnap is jó eséllyel megőrzi. (Fotó:
Tuba Zoltán / Képszerkesztőség)
![A királyetap helyezettjei. A harmadik Devid TIntori, a győztes Chris Butler és a második Gabriel Corral Reguero.](https://kep.index.hu/1/0/1217/12170/121700/12170035_98c1b84152e84250508a879eafb7fd08_wm.jpg)
A királyetap helyezettjei. A harmadik Devid TIntori, a győztes Chris Butler és a második Gabriel Corral Reguero. (Fotó:
Tuba Zoltán / Képszerkesztőség)
Rovataink a Facebookon