Felállni borzasztó élethelyzetekből

Dávid Kriszta a 2010-es világbajnokságon negyedik lett, amit ráadásul két stresszes szétlövés után ért el, ez egy újabb lökést adott neki, hogy a legjobb legyen. „Még elszántabb lettem az egésztől. Attól találtam magamra, hogy nemzetközi szintre kerültem. Tudtam, hogy még jobb lehetek, ekkor kezdtem el pszichológussal is dolgozni.” A célokat könnyű kitűzni, de a teljesítménynek elég sok korlátozó tényezője van, például az, ha a sportoló fél napja munkával telik. „Nyolcórás munkával vagyok a magam főszponzora. Évek óta nem voltam pihenni, nagyon deficites a dolog időben. De nem tudom kiváltani semmivel a lövészetet, szeretem csinálni.” (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

A Tárki informatikusaként teljes munkaidőben dolgozik egy Budaörsi úti irodaház tizedik emeletén. A szocreál toronyház nem túl barátságos hely, ránézésre is az a fajta épület, amiben nyáron elviselhetetlen a hőség, télen pedig átjárja a rosszul szigetelt falakat a hideg. Az autópálya masszív monoton zajnyomását egy-egy vonatdudálás töri meg. „A Sas-hegyre nyíló kilátás azért kárpótol valamennyire” – mondta Kriszta. A földszint és a tizedik emelet között ingázik, mert akadálymentesített mosdó csak lent van, és azt is miatta alakították ki. Kedveli a közeget, ahol dolgozik, a cége megértő, ha a versenyei miatt kell átszerveznie a munkarendjét. „Odafigyel mindenki a másikra, hiába publikál valaki külföldi folyóiratokba, a karbantartóval is ugyanolyan szívélyesen elbeszélgetnek.”

A cég rugalmassága azonban még nem teremt optimális feltételeket. „Ha egy húzós nap után még egy húzós edzés is jön, akkor estére már nem tudok kimondani egy összetett mondatot sem, annyira elfáradok. A nyugati versenytársaink mindig csodálkoznak azon, hogy mi dolgozunk. Ők általában elvannak az alap szociális juttatásokból is, de ha még a sportért is kapnak támogatást, akkor még kényelmesebb helyzetbe kerülnek.”

A parasportban itthon is működik a legjobbak ösztöndíjazása, de óriási összegekkel senki nem számolhat. Van remény, hogy többet kapjanak, de akkor is csak az olimpiai jutalmak felére jogosultak a sikeres paralimpikonok. A parasport nem csak Magyarországon keresi a helyét és az elismertségét, országonként is nagyon eltérő a megítélése. A sportnemzet imázsra hajtó Azerbajdzsánban óriási támogatásokat és jutalmakat kapnak a paralimpikonok is, néhány arab országban, például Tunéziában is sokat áldoznak a parasportra, Európából pedig a britek hozhatók fel legjobb példaként. Úgy tűnt, hogy éppen a 2012-es londoni paralimpia hozta meg az áttörést, szinte kivétel nélkül telt házzal mentek a versenyek, korábban soha nem látott érdeklődés volt tapasztalható. De úgy tűnik, hogy ezt nem sikerül megismételni Rióban, ahol annyira kevés jegy fogyott előzetesen, hogy még a rendezési költségeken is vágni kellett. (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

A paralövészetben is ugyanazok a szabályok, mint az épeknél, ugyanakkora és ugyanolyan magasságban lévő táblára lőnek. A székben ülő lövőknek azonban sokkal nehezebb a dolguk. Alacsonyabbról lőnek felfelé, ami megterhelő a vállaknak, a törzs stabilitását nagyobb izommunkával kell biztosítani, mint állva.

A parasportolók is ugyanott lőnek, ahol az épek, de nem jutnak el ugyanolyan könnyen a lőterekre. Dávid Kriszta évekig nem is anyaklubja lőterére járt, mert ott nem volt olyan mosdó, amit könnyen meg tudott volna közelíteni. Így némileg kényszerűségből kezdett el a KSI lőterére edzeni járni. Hogy a parasport még mindig nem ivódott bele a sportlétesítmények tervezésébe, azt az is jelzi, hogy a Stadionok területén lévő sportdiagnosztikai központhoz is olyan meredek rámpa vezet, amin képtelenség felmenni kerekesszékkel segítség nélkül. A tervezés hiányosságait sokszor a segítőkészség ellensúlyozza – ha barkácsmódszerekkel is, de mindenhol igyekeznek teljesíteni a sportlövő kéréseit. Augusztusban a tatai edzőtáborban is készítettek egy rámpát neki az alkalmi lőteréhez. (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

„Legalább könnyű beállítani a fehéregyensúlyt" – ez volt Kriszta egyik első mondata, amikor meglátogattuk és fotókat készítettünk róla pár nappal szívműtétje után a Városmajori Klinikán 2015 februárjában. Fanyar humorát ekkor sem hagyta el, pedig nagyon kemény dolgokon ment át. Aortaszűkülettel műtötték, ami ráadásul újra előhozta gyerekkori rossz élményeit. Hatéves korában szívműtét alatt bekövetkezett műhiba miatt nem tudott lábra állni többé. Az a helyzet neki és családjának is megterhelő volt lelkileg.

De a tavalyi operáció után újra nehéz helyzetbe került. A műtétet sportkarrierje folytatása miatt vállalta be, de éppen azáltal került veszélybe minden. Előre nem tervezték, de komplikációk miatt egy pacemakert is beültettek az orvosok. A sportlövőknél minden egyes szívdobbanásnak óriási szerepe van a teljesítményben, a pontos célzást a gyors pulzus hátráltatja, rosszul süthet el miatta a lövész. A szív ritmusának szabályozása éppen ezért tiltott a lövészetben, így olyan eszközt kellett beültetni, ami hagyja stressz hatására emelkedni a pulzust. A pacemakert azonban engedélyeztetni kellett. „A műtét előtt fel sem merült, hogy pacemakerem lehet, amikor ez kiderült, azt gondoltam, hogy vége lesz az egész lövészetnek. Megszólalni alig tudtam a gyengeségtől, az volt a legbrutálabb, hogy nem tudtam összefogni a szálakat, kiszolgáltatva feküdtem. Nem volt rá precedens a sportban, hogy minek kell történnie ilyenkor.”

Végül elhárultak az akadályok, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság Orvosi Bizottsága és magyar szívspecialisták, Szabolcs, Merkely, Gellér professzorok bő egyhetes egyezkedése után eldőlt, versenyezhet. (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

De a versenyzés szétvágott szegycsonttal, szívműtét után még nagyon távolinak tűnt, a rehabilitáció is hónapokba telt. A parasportolók kiemelt egészségügyi ellátást a Sportkórházban kaphatnak, kis magyar abszurd, hogy a komplexum nincs teljesen akadálymentesítve, így Dávid Krisztát is jó esetben két, rosszabb esetben csak egy beteghordó vitte fel és le negyven lépcsőfokot, mikor kezelésekre járt. (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

A műtét után három hónapig kímélnie kellett a szegycsontját. Kezdetben az volt a legegyszerűbb módszere, hogy azt csinálta, ami nem fájt neki. A kímélés után úszás és a kondicionáló edzések következtek. Utóbbit Bánkuti Gabriellával végezte. „Szereti a bonyolult dolgokat. Amikor megkerestem, hogy kerekesszékben ülök, szívműtét után vagyok, szét vagyok vágva, pacemakert kaptam, de kvótám van Rióra, és szeretnék felerősödni, egyből azt mondta, oké, gyere. Igazi kis őrmester, de szórakoztat, hogy lehet csipkelődni egymással.” A lehetőségekhez mérten nagyon hatékonyan haladtak, és mára már annyit erősödött a sportlövő, hogy bele sem fér a korábbi mezébe. (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

Kriszta Újpesten él, onnan ingázik naponta munkahelyére. Ez viszonylag egyszerű, amikor kocsival megy, de ha tömegközlekedésre kényszerül, rémálomszerűvé válhat az utazás. A rekordideje otthonról a munkába két óra volt, mert egymáshoz hangoltan nagyon ritkán érkeznek alacsonypadlós buszok. „A buszsofőrök pozitív csalódást okoztak, tízből kilenc nagyon segítőkész, a maradék meg motyog maga elé, dühből levágja a felhajtót, és akkor az összes dzsuva és por rám száll, ami hónapok alatt beragadt oda.” (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

„Lövök egy tízest, aztán egy gyengét. Rendben, levegő kifúj, gyors elemzés, tökéletes mozdulatsor végigpörget, levegő be, következő” – érzékeltette, milyen lelkileg egy verseny. A lövőszékben teljesen átalakul, a megerőltetett koncentráció minden feszültsége kiül az arcára. Olvasható róla a fizikai megerőltetés, és hogy mekkorát küzd belül is. (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

A versenyzéshez nagyon gyorsan visszatért felépülése után, 2015 júliusában már az eszéki világkupán lőtt. Úgy tervezte, hogy legerősebb számában, a légpisztolyban a nyolcas döntő résztvevője lesz. Az alapversenyben azonban nem nyújtott ehhez elég jó teljesítményt, a 12. lett, elmaradva az edzésátlagaitól. A döntőn így csak néző volt. Látszott rajta a letörtség, de fél órával a verseny után már a kiesésben is a pozitívumot kereste. „Sokat hibáztam, sok kiment nyolcasba, pedig azokból ennyit nem szoktam lőni. Jobb is, hogy nem végeztem előrébb, mert az elkényelmesített volna talán. Csak véletlenül ne jöjjön össze a döntő. Az a típus vagyok, akinek muszáj lemenni az aljára, hogy fel tudjon jönni.” (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

A versenytársak és az edzők egy része tudta, min ment keresztül, ezért külön üdvözölték, ölelésekkel biztatták, hogy csak nyomja tovább. „Visszajöttem a sodorba, de nem tudtam, hogyan kezelem majd az érzelmi részét. A vb óta nem nagyon lőttem, megmérjük, mit tudok most. Lazaság kéne, de még darabos vagyok, nincs meg a finomhangolás.”

Eszéken szabadpisztolyban is elindult, ahol túl nagy reményei nem lehetettek, hiszen a férfiakkal közös mezőnyben versenyzett, de neki is az volt a fontos ekkor, hogy újra érezze, milyen stresszes helyzetben teljesíteni, és ez a szám is segíti a légpisztolyos felkészülést. „A szél az arcomba hozta a lőporfüstöt, nekem ez az igazi aromaterápia. Helyrebillentett.” (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

Dávid Kriszta élete sem csak munkából és lövészetből áll, időnként két-háromszáz embert is megtáncoltat egy baráti társaság által szervezett bulikon. Először véletlenül került a dj-pult mögé, de teljesen rákattant a dologra, és aztán már tudatosan készült is rá. „Nem tartom magam dj-nek, de össze tudok rakni egy szettet, csak sokat kell rá készülni. Kell hozzá egy kis érzék is, de nem egy nagy dolog ezen a szinten, magam tanultam meg. Amit játszom, az vagy fájdalmasan legalja a popzenének, vagy a szeletelős vonal, a kemény house és techno megy.” (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

A pisztoly szinte eggyé válik a sportlövővel, de így is millimétereken múlik a találat. Egy észrevehetetlen mozdulat is gyengébb eredményt hoz, ezért sem mindegy, hogy milyen a fegyver. A pisztolyosok közül a fél világ, az olaszországi Lido di Camaioréba, a Pardini-gyárba jár, hogy tökéletes markolatot szerezzen. A paralimpia előtt Dávid Kriszta is elautózott a még mindig szinte manufaktúraként működő üzembe, hogy kétnapnyi hasznos szöszmötölés után megkapja új markolatát. (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

„Vito, a markolatmester csak olaszul beszél, de mégis lehet érteni, mit akar. Olyan dolgokat vesz észre, amit senki más. Folyton méregeti, csiszolja az alapmarkolatot, fél millimétereket rakosgat, nyolcórás munkával dolgozta át az alapmodellt. Hétszer-nyolcszor hozta vissza egy apróság miatt, olajjal kenegette a tenyerem, hogy lássa, hol nem illeszkedik pontosan a markolathoz, aztán minden fázisban külön megcsiszolta a speciális ősrégi gépein. Sok múlik ezen, a jó markolatnál nem kell túlfeszíteni az izmokat, hogy rendezett maradjon az irányzék. Ha jól sikerül, kevesebb dologra kell figyelni markolatfogás közben, még inkább a tested tartozéka lesz a fegyver.” (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

Eszék után már az eredmények is jöttek. Tavaly a Fort Benning-i világkupán bronzérmes lett légpisztolyban; idén is döntőzött kétszer vk-n, el-Ajnban győzni tudott, míg Bangkokban ötödik lett fő számában. „A rengeteg meló bennem van, csak meg kell találni az optimális tartományt, ahol kijön az eredmény. Tudom, hogy milyen a sütésblokk. Azt érzed, hogy a billentyű egy betontömb, és nem bírod elsütni, pedig csak fél kiló erő kellene hozzá.”

„Nagy adag szorongás volt bennem korábban, de meg kellett tanulni, hogy merjem ugyanazt csinálni, amit edzésen begyakorlok. Ha kiesek a lövés optimális ritmusából, vége. Ez történik, ha elkezdesz óvatoskodni. Rendbe kell rakni az életünket és a személyiségünket a jó teljesítményhez, különben a kritikus pillanatokban az összes szörnyűség elkezd dolgozni az ember fejében. Amikor berakod a füldugót és lősz, úgy szól a szívverésed, mint egy gyorsabb techno.” (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

Dávid Kriszta nagyon tudatos és önjáró sportoló, szereti kézben tartani az ügyeket, utánajárni a dolgoknak, és azt magának elintézni. Sokszor versenyekre is egyedül utazik. Edzőjével is ritkán találkozik, mert Zakor Andrea Angliában él, Skype-on ad legtöbbször tanácsokat. „Öt évet dolgoztunk együtt, szinte mindennap láttam, már olyan szinten van, hogy nincs szüksége általános kontrollra, visszacsatolásra, kiforrott sportoló, tud mindent. Már csak egy megerősítő kontrollra van szükség, ha elbizonytalanodik. nagyon ragaszkodunk egymáshoz, nagyon jó edző-sportoló kapcsolat van közöttünk, kell ez az abszolút bizalom, ami köztünk van.”

Az edzésterveket közösen alakítják ki, Zakor is azt érzi a legnehezebbnek, hogy a napi nyolc óra munka mellett kell olyan programot kialakítaniuk, amivel biztosítható a fejlődés, de a túlterhelést elkerüljék. Éppen ezért győzte meg Krisztát, hogy a három versenyszámából a légpisztolyból, a szabadpisztolyból és sportpisztolyból mondjanak le az utóbbiról, mert képtelenség világszintű teljesítményt nyújtani abban is, a többi rovására menne, ha azt is erőltetnék. (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

Rió előtt a Magyar Paralimpiai Bizottságtól a sportolók a legmodernebb, speciálisan a versenyszámukhoz igazított kerekesszékeket kaptak.

A sportlövészetben mindennél fontosabb, hogy ne lehessen kizökkenteni a lövőt, Dávid Kriszta Lénárt Ágota sportpszichológussal készül fel minden helyzetre. „Kriszta mentáltréningje ugyanúgy zajlik, mint az épeknél, mozgássorokat képzelünk el. Azt, hogy milyen a jó lövés, de ha problémája volt korábban, akkor a hibás lövést is újra elképzeltetjük, hogy az elkövetett hiba ne okozzon negatív lenyomatot. A legfontosabb a figyelemkoncentráció, hogy elkülönítse magát a környezettől. Minden szituációra előre készülünk, tudja például, mit kell tennie, ha időhiányba kerül. Pontosan tudja, mi vár rá lőtéren, ki fog neki bepakolni a lőállásba, melyik pillanatban mit kell tennie. Ez az alap felkészítés, de arra is készülünk, hogy ne legyen üresjárata az olimpiai faluban, már most megterveztük az időbeosztását.” (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

Rióra is nagyon tudatosan készül, ismeri a lőtér alaprajzát, tudja, hogy visszhangos a terem, milyen színű fal, milyen szék vár rá. Az olimpián kint lévő sportlövőktől is minden információt begyűjtött. A BHSE új lőpályáján az olimpián részt vett Tátrai Miklóssal előre lemodellezte a riói döntőt is. Zajokkal együtt. Kis hangszórón, telefonról szólt a döntő hangja, bejövetellel, bírókkal, hogy szokja a helyzetet. A paralimpiát azonban igyekszik lelkileg távol tartani magától, csak őszi eseménynek nevezi, ezzel is törekszik arra, hogy ne nyomassza már előre a verseny. (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

„Rendkívül harcos és iszonyúan tud küzdeni, mert már annyi megpróbáltatáson ment keresztül. Olyan mint, egy főnixmadár, pár hónappal szívműtét után már versenyzett” – mondta Krisztáról edzője, Zakor Andrea. De a parasport erről is szól, a nagy eredmények és az érmek sokszor másodlagosak; Kriszta nincs egyedül, és ezt pont ő fogalmazta meg legjobban. „Mindenkinek a saját útját kell járnia. Az egész paralimpia a borzasztó élethelyzetekből való felállásról szól. Aki eltöri a lábát, már attól kétségbeesik, úristen, hat hétig nem tudom majd használni. És most képzeljük el, hogy ez örökre így marad valakinél.”

(Fotó: Ajpek Orsi / Index)