Drágán adják életüket a perui hagyományok

„Talán a havasokból feléje áramló kristálylevegő tette, talán az, hogy egy pillanatra eszébe ötlött egy zsoltár, s megilletve szívét, azt parancsolta neki, hogy tekintetét az áldott hegyekre emelje. Mindenesetre békét érzett szívében.” Peru a pánsípos zene és az inka romok mellett leginkább arról ismert, hogy a dél-amerikai Andok-hegység legnagyobb országa. Cuzco, az Inka Birodalom egykori központja, a tengerszint felett 3400 m magasan fekszik, a helyiek csak úgy hívják, „a világ köldöke.” Castellanos is innen indult el, hogy megörökítse a perui tájat, szokásokat, arcokat. A levegőben repülő kalap egy barátjáé, aki felbátorította, hogy útnak induljon. (Fotó: Sharon Castellanos Tuesta)

„Ha a hit egyáltalán segíthet, akkor ez a híres zarándokhely segít. Földjét három vallás szentelte meg: már az inkák civilizációja előtt is őrjöngő emberek ölelgették itt a sziklákat, korbáccsal verdesték testüket, hogy kizsarolják az égi hatalmaktól, amit akartak.” A spanyol „duro de morir” annyit jelent, nehezen halj meg. Csatellanos számára ez a felirat tükrözi vissza legjobban a helyiek erős hitét Istenben, és ragaszkodásukat a hagyományokhoz. Peru lakosságának 81,3 százaléka katolikus, közülük 90 százaléka mondja magát rendszeres vallásgyakorlónak. A feliratot mottóként írta autója hátsóablakára egy farmercsalád. (Fotó: Sharon Castellanos Tuesta)

„Gyakran álldogált valamelyik kis templomocskának lépcsején, míg nyája előtte térdepelt a hőségtől felpörzsölt úton.” Perué a világ egyik leggyorsabban növekvő gazdasága, az iparosodás és a kereskedelem kezdik kiszorítani a hagyományos állattartást és a mezőgazdaságot. 50 éve még a lakosság fele élt gazdálkodásból, ma már csak az ország negyede. A gyarmatosítás korában is leginkább alpakákat és birkákat tartottak a gyapjújukért. (Fotó: Sharon Castellanos Tuesta)

„Ha nem szerették volna a limaiak a hősi játékokat, nem haboztak volna, hogy otthon maradjanak, ha pedig süketek lettek volna a sokszólamú zene iránt, semmi se akadályozta volna őket, hogy egy korábbi misére menjenek.” A háttal álló egy Espinar melletti hegyre másszott fel azért, hogy megnézzen egy focimeccset. Ugyan a helyi, nem első osztályú focimeccsekre nagyjából 250-290 forintért lehet jegyet váltani, sokan megspórolják ezt és inkább magaslatokról, messzebbről élvezik a játékot. A foci igazi szenvedély az országban, noha a többezer méter magas hegyeken kimerítő a játék a ritkás levegő miatt. (Fotó: Sharon Castellanos Tuesta)

„És ha matadorok leszünk, és a bika felöklel, az sem öngyilkosság. Csak ha szántszándékkal állunk a bika útjába.” Peruban a mai napig népszerűek a bikaviadalok, a spanyol gyarmati idők kegyetlen öröksége. Főként vidéken járnak tömegek a véres játékokra, Limában, a fővárosban már az emberek közel 80 százaléka betiltaná a bikaviadalokat. (Fotó: Sharon Castellanos Tuesta)

„Peruból, a határ menti államból, ötven év alatt virágzó állam vált. A zene, a színház nagyon érdekelte lakosait. Lima az ünnepnapokat azzal szentelte meg, hogy délelőtt Tomás Luis da Vittoria miséjét hallgatta végig, este pedig Calderon tündöklő költeményeit.” Castellanos képe a limai Nemzetközi Utcaszínházi Fesztiválon készült, a két lány is az eseményre jött át a közúton 300-350 kilométerre fekvő Huancavelicából. Peruban a mai napig nagyon szépszerűek a színházak és a vándortársulatok. A fesztiválra ellátogató rajongók szokszor maguk is beöltöznek, ezért nehéz megkülönböztetni egymástól a jelmezes színészeket és a látogatókat. (Fotó: Sharon Castellanos Tuesta)

„Egy lámapásztor látta a hegytetőn, ott álldogált, álmosan vagy bódultan, a harmattól nyirkosan, a csillagok alatt.” Az Andok helyi folyóiban ma is intenzív halászat folyik. Több féle hagyományos módszer létezik, a legtöbbször kör alakú, súlyozott hálót használnak, amelyeket csónakokból vetnek a vízbe. A képen látható aprószemű hálót jóval ritkább használják, a módszer csak az Andok belsőbb részein elterjedt. (Fotó: Sharon Castellanos Tuesta)

„Időnként, miután egész nap ezzel az őrült szellemidézéssel foglalatoskodott, visszaesett a régi bizonytalanságba. A természet süket. Isten közönyös. Semmi emberi hatalom nem változtathatja meg az örök törvényeket.” Peruban a hagyományos indián törzsek, az inkák és a spanyol gyarmatosítók szokásai úgy keverednek, mint a Kalapurkában, a helyik egyik kedvenc ételében a fűszerek, a csirke- és a disznóhús. A kultúrák összeolvadása a leginkább az olyan eseményeken szembetűnő, mint a kecsuák szent ünnepe, a Qoyllur Rit'i. A katolikus peruiak ilyenkor elzarándokolnak a Sinakara-völgybe, hogy egy Manuel nevű pásztorfiú és a mesztic Mariano Mayta mártírhalálára emlékezzenek. A legenda szerint a két fiú a hegyen találkozott, ahol jó barátok lettek. Az ismeretlen Mayta egy poncsót adott Manuelnek, hogy varrasson magának egy ugyanolyat. A pásztor lement a közeli városba, ahol a szabó nagyon meglepődött, mert a ruha olyan anyagból készült, amelyet csak az érsekek használtak akkoriban. Don Moscoso, az érsek, amikor értesült a poncho történetéről, bűncselekményre gyanakodott, fegyvereseket küldött a Sinakara-völgybe, hogy elfogják és kifaggassák a mesztic fiút. Maytát a követek keresztre feszítve találták meg, a testéből vakító fény áradt, azt hitték meghalt. Amikor Mariano fölért, még ő is látta a keresztre feszített testet, barátját hallottnak vélte. A legenda szerint helyben belehalt a bánatába. Mayta keresztje helyén egy bokor nőtt, rajta pedig megjelent egy szentkép, míg Mariano egy kő mögött halt meg, ahol szintén megjelent egy kegytárgy. A helyiek úgy tartják, hogy a meszticfiú valójában Jézus Krisztus volt, ezért szentként tisztelik. De a völgy az indiánoknak is szent terület: itt áldoznak a hegyek szellemének, Apunak. A kecsuák szent táncosai és rendfenntartói az Ukukuk. A maszkjukra egy bajuszt festenek, rajtuk kívül senki más nem hordhat ilyet. Ők felügyelik a zarándokokat: a völgyben senki nem ihat alkoholt, nem hangoskodhat, tilos a kábítószerezés és a tettlegesség.  (Fotó: Sharon Castellanos Tuesta)

„Manuel keveset olvasott, csak egyetlen egyszer volt színházban (ahol mindenen az a legenda lebeg, hogy a szerelem a legszentebb dolog a világon), a perui csapszéknóták pedig, ellentétben a spanyol dalokkal, vajmi keveset beszéltek az eszményített Nő regényes imádatáról.” Két fiú vízzel locsolja egymást Valentin-napon. A perui hagyományok és a keresztény ünnepek mellett a modern szokások is elférnek. A helyiek örömmel ünnepelnek meg bármit a karneváli szezon alatt. (Fotó: Sharon Castellanos Tuesta)

„A felhők szép menete, mint valami elbitangolt juhnyáj, lassan szállingózott a tenger felől, elszéledt a völgyben, a hegyek között.” Pablo Majhua, vagy ahogy az ismerősei hívják Pablucha, élete mind a 65 évét az Andokban töltötte. A Cuzkótól északra eső Urubamba született és ott is él, emiatt egyetlen nyelven beszél: kecsuán. Nem a nyelve az egyetlen közös az inkákkal, ápolja az indiánok szokásait. (Fotó: Sharon Castellanos Tuesta)

A Tinkuy Chiuchillani az Andok hagyományos tánca. A férfiak ilyenkor hullatának, egy helyi libafajnak öltöznek, hol körbefutják, hol körbesétálják a tavakat és a lakóhelyük, a földjük vagy a legelőik határát. A rituálé után bemennek a faluba, hogy megüljék a Bábák ünnepét. A szokások része az is, hogy a férfiak udvarolnak és hódolnak az egyedülálló nőknek. (Fotó: Sharon Castellanos Tuesta)

Ilyen egy hullata-jelmez közelről. A kép Pisco közelében készült. (Fotó: Sharon Castellanos Tuesta)

„Hangosan kezdte imádkozni esti zsoltárát. De alig ért ehhez: A sagitta volante in die, amikor Esteban fölkelt, s gyertyát gyújtott.” Egy férfi éppen tüzijátékkal szórakoztatja a gyerekeket a rózsefüzér királynője nevű Szűz Mária ünnepen Combapatában. Bár az eredeti ünnep a keresztény hadiflotta lepantói győzelmét ünnepelte a török hajók felett, október 7-én a peruiak egy része vágyai beteljesülését várja a rózsafüzér imádkozásától. (Fotó: Sharon Castellanos Tuesta)