Csodaló nélkül a büszkeség tartja életben a magyar lóversenyt

„Jó leszek kőművesnek, én 40 kilósan, gondoltam. De hát a családban mindenki lovazott, aztán én is itt kötöttem ki" – mondja Benkő Ádám. A 21 éves fiút tehetséges lovasnak tartják, fél év munka után már versenyben lovagolt. Az az álma, hogy külföldön fusson be karriert. „51 kiló vagyok, ölni tudnak az ilyen könnyű lovasért. Volt, hogy verseny előtt is pörköltet ettem. A többi lovas meg csak nézett rám. Hülye vagy? – kérdezték. Nem, csak éhes – mondtam. A koplalás lehozza az embert az életről." A hétköznapok persze nem a versenyekről szólnak, de Ádám a munkában is örömét leli. „Nincs két egyforma nap, olvastam, tapasztaltam is, hogy a lovak jót tesznek a léleknek. A barátaimnak tekintem őket, szeretem őket szeretgetni, a csikók olyanok, mint a kisbabák." (Fotó: Bődey János / Index)

Van, akinek évekig kell küzdnie azért, hogy versenyen is lovagolhasson. Zsokénak lenni a szakma látványos csúcsa, de előtte és utána is van élet, ami rengeteg robotolással jár. Aki a kora vagy súlya miatt nem tud már versenyezni, idomár vagy más néven tréner lesz, vagy egyszerű lovász, esetleg abrakmester. Vas József még 75 évesen is a lovak körül ügyködik, páratlan karrier áll mögötte, zsokéként 12 derbit nyert. Artistának készült, de fodrásza javaslatára megpróbálta a lovaglást. 1956-ban szerződött le a Lóverseny Vállalathoz, ahol aztán hamar lehetőséghez jutott, mert sok jó lovas disszidált, fel kellett tölteni az állományt. (Fotó: Bődey János / Index)

Alagot még a Széchenyi István alapította Magyar Lovaregylet nézte ki tréningközpontnak. A főváros és a váci vasútvonal közelsége, a lovak lábának kedvező homokos talaj szólt az akkori pusztaság mellett. 1890-ben kezdtek neki az istállók, kúriák, lovászlakások építésének és a pályák kiépítésének. Van itt gyepes, homokos felület – egy időben itt is rendeztek versenyeket – és akadálypálya is. A ma nagyjából 120 hektáros terület a Kincsem Nemzeti Lóverseny Kft. tulajdona, ő adja bérbe az istállókat a futtatóknak nyomott áron, és a lovászoknak is elég olcsón ad szállást. Így is próbálja ösztönözni őket, hogy sok lovat tartsanak tréningben, amelyek aztán a versenyeiken futnak. (Fotó: Bődey János / Index)

Benkő Pál, Ádám édesapja már több mint negyven éve dolgozik lovakkal. 1984 óta lakik a szinte enklávénak számító Alagon. „Nagykerekiből kerültem fel. Apám Csepelen, Soroksáron dolgozott, nem mindig jött haza, aztán kiderült, hogy szombaton, vasárnap lóversenyre jár. Ott látta a zsokékat, ahogy állnak a pálya mellett bohócruhában. Mivel, kicsi voltam, 30-35 kiló, mondta az apám, hogy ez nekem való lehet.” Benkő így került először Tatára 1975-ben, a lótenyésztő iskolába, ahol három évig tanult. Az egyéves gyakorlatát aztán már Alagon töltötte. Nem tűnt rossz választásnak a lósport, a Lóverseny Vállalat szerződést adott nekik, havonta 1500 forintot kaptak, majdnem egy rendes fizetést. (Fotó: Bődey János / Index)

A magyar lósportot arisztokrata jellege ellenére nem rombolta le a szocializmus, a rendszerváltás után nagyobb megrázkódtatáson ment át. „A vasfüggöny nem jelentett rémálmot a magyar lósportnak, a magyar emberek lóhoz való kötődése átütötte ezt a falat. Úgy voltak vele, hadd szórakozzon a nép, ez is hozzájárult a legvidámabb barakk képhez. A lóverseny állami kézbe került, nagyjából termelőszövetkezetek és állami gazdaságok küzdöttek egymással, nem magánfuttatók. Aztán a szabadság nem a fejlődést, hanem a bizonytalanságfaktort tette bele a rendszerbe. Sokan abban nőttek fel, hogy majd a vállalattól megkapják a fizetésüket” – mondta Kovács Botond, a zsokéiskola menedzsere. Az 1990-es években kicsit megfagyott a világ, lassan nőtt ki lófuttatói réteg, sok szakember eltűnt ekkor a rendszerből. (Fotó: Bődey János / Index)

Pásztor Piroska is lósportban dolgozó dinasztia tagja. Az egykori Lóverseny Vállalatnál dolgozó nő 1961-ben ismerkedett meg férjével, a kiváló zsoké, majd később tréner Barna Andrással. Szerelem volt első látásra. A zsoké az első nap megígérte, hogy egy év múlva feleségül veszi. Úgy is lett. Aztán együtt dolgoztak a sikerekért. Pásztor Piroska, ha kellett, éjszaka is jártatta a lovat, majd később ő lett a biztos háttér, kezelte a könyvelést, fizette a férje alá tartozó lovasokat. A gyermekeikben is lovasvér folyik. Lányuk, Mónika amatőrlovasként futamot is nyert, ma pedig már versenyigazgatósági tag, azaz versenybíró. Piroska nyugdíjba vonulás után sem szakadt el a lóversenytől. Versenynapokon kasszásként dolgozik. „A fogadóknak lelkük van, hisznek néhányan abban, hogy csak nálam nyerhetnek, de olyan is van, aki azt hiszi, én vittem el a szerencséjét.” Kasszásként is érzékeli, hogy megváltozott a lóverseny, kevesebb fogadó jár ki, és már nem is az az úrinak mondott társaság, mint egykoron volt. (Fotó: Bődey János / Index)

„Senki sem gazdagodott még meg lóversenyfogadásból” – szól az alaptétel, de ez nem nagyon zavarja az elkötelezett lovisokat, újra és újra megkísértik a szerencséjüket. A törzsközönség nem túl nagy, ma már csak a kiemelt versenynapokon, mint például a Magyar Derbyn telnek meg a lelátók a Kincsem Parkban. A fogadási piac azonban bővült, már nemcsak a pályán illetve néhány irodában lehet tétre, helyre, befutóra tenni, hanem a lottózókban is. (Fotó: Bődey János / Index)

A lóverseny állami kézben van, ez a hardver, de a szoftverek, maguk a lovak és az azokat ellátó személyzet magántulajdonosok pénzéből működtetik az iparágat. A zsokékat is versenyről versenyre szerződtetik le újra. (Fotó: Bődey János / Index)

A lovasok ló nélkül is felismerhetőek, elég csak megpróbálni velük sétálni. Nem könnyű feladat, mert ők akkor is szedik a lábukat, amikor nem sietnek. Szakmai ártalom ez, az ő frekvenciájuk a lovak járásához igazított, és ez mindig bennük van. (Fotó: Bődey János / Index)

Nemcsak a fogadók, de a lótulajdonosok, szaknyelven futtatók sem igen keresnek a lóversenyen. Aki belevág, jobb, ha tudja, ez egy költséges hobbi, ahol az örömet nem a pénzdíj jelenti, hanem az, hogy nyert a ló. A magyar lóverseny egyik baja az is, hogy nem nevelődött ki igazán erős futtatói réteg. Több futtató több jó lovat, szélesebb merítési lehetőséget, erősebb versenyeket és nagyobb pénzt is hozhatna. (Fotó: Bődey János / Index)

Még a legjobb, legtöbb versenyt nyerő telivérek is ritkán fedezik a tartásuk költségét. A lósport nem az, amiből olyan egyszerű kivenni, talán csak a lótenyésztés jelenthet biztos bevételt. (Fotó: Bődey János / Index)

A lóversenyről azt is tartják, hogy a világ legigazságosabb sportja, hiszen férfiak és nők együtt indulnak a galoppfutamokon, mindig is egy WC-be jártak a fiúk és a lányok. Egyre több női zsoké és munkalovas van, a megfoghatatlan női kisugárzást sok ló is megérzi. (Fotó: Bődey János / Index)

A munkalovasok a lovakkal kelnek és fekszenek. Gyakran már ötkor etetnek, aztán délelőtt kezdődnek a tréningek, amelyek délutánig elhúzódnak. Közben jöhet a csutakolás, istállótakarítás. Kemény fizikai munka ez, nem olyan sok pénzért, morognak is néhányan a csúszó vagy lecsippentett fizetések miatt, de a mindig máshogy viselkedő lovak miatt élvezetesek is az ismétlődő feladatok. Ideális esetben egy lovas naponta négy lovat tréningezik, de Benkő Pál mesélte, hogy volt olyan időszaka is, amikor rá 13 jutott. (Fotó: Bődey János / Index)

A magyar lósport szíve Alag, ahol a legtöbb galopplovat, nagyjából háromszázat tréningeznek. A területen sok, közel húsz istálló osztozkodik. Mindegyiknek saját csapata van, persze mindenki ismer mindenkit a szakmából, összetartó a közösség (Fotó: Bődey János / Index)

Mindenki a következő Overdose-t akarja megtalálni. Az évtized nemzetközi szinten is jegyzett, sorozatban 14 versenyen veretlen maradt lováról úgy tartják, az egész magyar lósportot megmentette Alagostul, Kincsem Parkostul együtt. Életjelet adott a magyar lóversenyzésről, nem véletlen, hogy most jelentős kormányzati támogatást is kap az ágazat. Overdose utódját nem egyszerű megtalálni, hiába származik jó vérvonalból egy ló és kerülhet eurótízezrekbe, semmi nem garantálja, hogy sikeres is lesz. Egy hármas befutót jóval könnyebb eltalálni, mint kifogni a csodalovat. (Fotó: Bődey János / Index)

„Sehol másol nem gördítettek ennyi akadályt a lóversenyzés elé, mint Magyarországon, mindent megtett a történelem annak érdekében, hogy ne létezzen, de a büszkeség és néhány ember küldetéstudata életben tartja" – vallja Kovács Botond. A lóversenynek a két világháború, Trianon, majd a rendszerváltás is alávágott. (Fotó: Bődey János / Index)

Azt persze tudják a lóverseny irányítói is, hogy lépni kell az életben tartásért. A hatvanas-hetvenes években lovira szokó közönség hamarosan teljesen elkopik. Részsikerek már vannak, az elmúlt két évben közel 30 százalékkal bővült a fogadási forgalom. Nagyrendezvények tömegével vonzzák a látogatókat, éjszakai versenyek, lottózókban elérhető lósportos játékok is bővítették a fogadói létszámot. (Fotó: Bődey János / Index)