Tajpej, az egzotikus káosz otthona

További Nagykép cikkek

Közel hétmillió ember, eszméletlen mennyiségű robogó, iszonyatosan párás klíma évi két-három tájfunnal. Ugyanakkor varázslatos éjszakai piacok, a kínai konyha teljes palettája, nem létező borravaló, nyitott és barátságos helyiek. Pánszky Márk tizenkét éve él a tajvani fővárosban, és azóta fotózza a az utca emberének mindennapi életét.

Márk szüleit hátrahagyva huszonnégy éve ment el Magyarországról, több országban és kontinensen is élt, míg végül egy évtizeddel ezelőtt Tajpejben telepedett le. 2003 óta hobbiból fotóz, és elmondása szerint nem tudja elképzelni, hogy ne legyen nála mindig egy kamera, amit a nagy nyüzsgésben bármikor előkaphat.

"Számomra ez egy terápia. Élményt nyújt, hogy megfigyelőként nézem a körülöttem lévő világot, és hogy megpróbálom megragadni a pillanatot. A tajpejiek sokkal nyitottabbak az idegenek és fényképészek iránt, nem olyan gyanakvóak. Alapjában véve én visszavonult és félénk ember vagyok, de sokat köszönhetek az utazásoknak és annak, hogy az embereket kezdtem el fotózni, mert így nyitottabbá váltam.

A fotózásaim során megtanultam, hogy mennyire hasonlóak az emberek a világ összes pontján: lehetsz bármelyik kontinensen, végtére is mindenhol ugyanarra vágynak, ugyanazok a főbb életcélok, függetlenül kultúrától vagy vallástól.

Az viszont biztos, hogy Tajpejben a helyiek jobban élik a kinti életet, nem pedig bezárkóznak a négy fal közé. Magyarországon este hat után alig van élet, csak éttermek és szórakozóhelyek vannak nyitva, itt a boltok és szolgáltatások az emberekhez igazodnak, akiknek inkább késő este van idejük várásolni vagy intézkedni. Itt nem áll le a nyüzsgés éjfél felé közeledve sem - egészen addig, amíg nem jön a kínai újév, akkor viszont egy hétre megáll az élet."

Márk nem kérdez, csak fotóz. A jellegzetes éjszakai piacokat, amik sötétedés után nyitnak, és hétköznap éjfélig nyitva vannak, hétvégén a sűrűbb tömeg miatt pedig még tovább. Mintha csak a budapesti karácsonyi vásárba mennél, csak kicsit nagyobb tömeggel és a helyi tipikus kifőzdék illatával a levegőben. Ahol az étel körül forog minden, az utcák zsibvásár és kajáldák egyvelege. A kis túlzással szinte minden négyzetméterre jutó utcai fodrászatokat, ahol már párszáz forinttért lehet hajvágást kapni. Az embereket, akikkel közös nyelv hiányában olykor kézzel-lábbal kommunikál, de mégis megértik egymást. Pillantásokból felméri, mennyire kívánatos a jelenléte, engedélyt előre nem kér, mert akkor elmúlik a spontaneitás varázsa.

Egy szelet Ázsia.