Ahol a víz az úr - ők lennének az első klímamenekültek?

Panos 00207156

Házak, amiket csak pár centi választ el attól, hogy az óceán felfalja azokat, pálmafák, amik soha többé nem teremnek, gyerekek, akik óriási szemét- és hordalékkupacok között játszanak messze őseik földjétől - ez Óceánia, ahogyan az Oroszországban született, de jelenleg Lisszabonban élő Vlad Sokhin kameráin keresztül láthatjuk.

A Panos Pictures ügynökség fotósa sokat dolgozik az Egyesült Nemzeteknek, fényképeivel a Guardianban, a National Geographicban is találkozhattunk, Crying Meri című saját fotókönyvet is kiadott, ebben a Pápua-Új-Guineában élő nők helyzetét mutatta be. A Warms Waters egy hosszú távú projekt, aminek a célja a környezetváltozásra érzékeny közösségek és területek bemutatása, illetve az, hogy észrevegyük, a klímaváltozás nem az utánunk következő generációk problémája, hanem most kell cselekedni.

 Be akartam bizonyítani, hogy a klímaváltozás igenis létezik, meg akartam mutatni a világnak, hogyan veszik fel vele a harcot az emberek, hogyan próbálnak alkalmazkodni a helyzethez. 2013-ban Jo Chandel újságíróval közösen kezdtünk el történeteket gyűjteni Pápua Új-Guinea és a klímaváltozás kapcsolatáról a Global Mail Ausztrália számára. Ekkor kezdett el érdekelni, hogy a globális klímaváltozás milyen hatással van Óceánia lakóinak életére.

Az egyik legégetőbb probléma a Csendes-óceán szigetvilágában a tengerszint emelkedése. Az Ausztrál Meteorológiai Hivatal mérései szerint ebben a régióban 3,4-11,6 mm/év az emelkedés üteme, igaz, csak az 1990-es évek óta van rendszeres adatszolgáltatás erről a területről. A tendencia persze így is aggasztó: Óceániában körülbelül 10 millióan élnek, vagyis nagyjából annyian mint Magyarországon, és a szigetvilág nagy része a századvégre lakhatatlanná válik.

Egyesek szerint Kiribatiban, egy 33 korallszigetből álló országban a lakóhely-változtatások egy hetede összefüggésbe hozható a klímaváltozással, és az Egyesült Nemzetek 2016-os beszámolója szerint a háztartások felére hatással van a tengerszint emelkedése.

Persze emellett a térségnek rengeteg más problémával is meg kell küzdeni, ilyenek például a trópusi ciklonok, amik rendszeresen pusztítanak errefelé. Vlad Sokhin szerint a régió országai mindenesetre optimistán tekintenek a jövőbe, mindent megtesznek azért, hogy megoldást találjanak. Hogy próbálkozásaik mennyire lesznek sikeresek, azt az idő dönti el. A kiribitai kormány viszont már vett is egy kis földet Fidzsin, ha a 110 ezres népességet el kell költözteni. Tuvalo pedig saját szigetet szeretne építeni, reptérrel, kikötővel, ahol 5000 ember helyezhetnek el. Ez a projekt 300 millió dollárba kerülne, ami tekintve az ország anyagi helyzetét, valószínűleg álom marad. Emellett pedig arra kérik Új-Zélandot és Ausztráliát, hogy fogadják be őket, ha a szigetek teljesen lakhatatlanná válnak.

(Borítókép: Elpusztult kókuszpálmák a 33 korallszigetből álló Kiribatihoz tartozó Abaiang atollon. A part menti területeket gyakran elönti a víz, ami talajerózióhoz és szikesedéshez vezet. Az egyik falu, Tebunginako lakosai már az 1970-es óta tanúi az emelkedő vízszint okozta problémáknak, és a környék lassan szinte teljesen elnéptelenedik. A kormány szerint valószínűleg az a sors vár Kiribati többi településére is. Fotó: Vlad Sokhin / Panos Pictures)