Houstoni álom, elköltözni tiszta levegőre

Képzelje el, milyen lehet úgy élni, hogy az ember nem tud a lakóhelyén egy családi képet készíteni anélkül, hogy a háttérben ne lógjon be a fotóba egy olajfinomító vagy vegyi üzem. Képzelje el, milyen lehet minden egyes lélegzet egy ilyen környéken. És most képzelje el, hogy egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy elköltözzön innen.

Ezen az olajfinomítók, szennyvíztisztítók és gumigyárak közé ékelődött területen pár ezer lakos a saját és gyerekei egészségével fizet az amerikai olajipar sikereiért. Aminek a környék elsősorban spanyol ajkú lakói ki vannak téve, az egyesek szerint a környezeti igazságtalanság és környezeti rasszizmus mintapéldája.

Houston az amerikai energiaipar fővárosa, azon belül is leginkább az olaj- és gázipar központja. Ez nem is csoda, hiszen a város a texasi olajmezők és a szintén olajban és gázban gazdag Mexikói-öböl között fekszik. Így természetes, hogy itt, különösen a várost az öböllel összekötő Houston-csatorna mentén rengeteg üzem épült ki az olaj ilyen-olyan feldolgozására.

A csatorna mellett fekszik a nagyjából 6000 fős Manchester és a szomszédos Harrisburg, ahol teljesen megszokott látvány éjszaka az olajfinomítók tornyain égő lángok fehér fénye, amivel a fölösleges gázokat égetik el az üzemek. Ez valószínűleg még mindig szebb látvány, mint ugyanezek a szürke tornyok nappal, amikor csak a belőlük ömlő füst látszik mindenhonnan. Mindez jól látszik a Reuters képriportjából is. 

Amit nem tudnak bemutatni a képek, az a szag, amely terjeng a környéken, sőt, végig a csatorna mentén, de ami eltűnik, ha pár mérfölddel beljebb hajt az ember a városba.

Leginkább nem is a bűzzel van bajuk a helyieknek. Sokkal inkább attól tartanak, hogy a büdös gázok az egészségükre is károsak. Egy helyi környezetvédő szervezet által készített vizsgálat szerint a levegő Manchesterben és Harrisburgben helyenként háromszor, máshol akár 12-szer olyan mérgező, mint a gazdagabb, nyugati városrészekben, a manchesteriek pedig 24-30 százalékkal nagyobb valószínűséggel lesznek rákosak, mint a csatornától és üzemeitől messzebb lévő és lényegesen jobb módú Bellaire vagy West Oaks. Manchester lakói több mint 90 százalékban latinó származásúak, a lakosság 37 százaléka pedig a szegénységi küszöb alatt él. Emellett a lakosság 90 százaléka kevesebb mint egy mérföldre lakik valamilyen szennyező üzemtől.

A helyiek mindennapjainak része a betegség. Dennys Nieto például azt mondta a Reutersnek, hogy asztmás, fáj a tüdeje, a feje, a torka, ingadozik a vérnyomása és rendetlen a szívverése. Már évek óta szeretne elköltözni a környékről, de mindeddig egyszerűen nem tudott annyi pénzt összeszedni, hogy elköltözzön a lányával. Őt talán jobban is félti, mint saját magát, ezért ment el vele együtt és olvasott be a környék leglátványosabb szennyezőjének, a Valero finomítónak, amikor a cég engedélyért folyamodott, hogy kéksavat eregethessen Manchester levegőjébe. 

A gyerekek még nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint a felnőttek: a University of Texas 2007-es tanulmánya szerint a Houston-csatornától két mérföldre élő gyerekek 56 százalékkal nagyobb eséllyel ki voltak téve a limfómás leukémia veszélyének, mint akik messzebb laknak, igaz, azt a tanulmány nem tudta egyértelműen bizonyítani, hogy a vegyi üzemekben kieresztett gázok miatt vannak nagyobb veszélyben az itteni gyerekek. 

Nem ez az első eset Houstonban, hogy a város szegényebb lakói jobban szenvednek a gazdasági növekedés környezeti hatásai miatt, mint akik kiélvezik ezt a növekedést. Sőt, Houston sokak szerint az amerikai polgárjogi mozgalom farvizén kialakuló környezeti igazságosság mozgalom egyik szülővárosa. A mozgalom egyik első komoly harca ugyanis azt volt, amikor a 70-es években aktivisták pert indítottak, amiért a helyi hulladékkezelő vállalat valamiért a feketék lakta negyedekben húzta fel a legtöbb hulladékfeldolgozót.

Az aktivisták adatokkal bizonyították, hogy a város szemétlerakóinak és hulladékfeldolgozóinak 83 százaléka a fekete többségű városrészekben van, miközben a város lakosságának csak 25 százalékát tette ki az afroamerikai közösség.

A perben viszont a bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy a hulladékkezelő vállalat szándékosan kezeli hátrányosan a fekete közösségeket a szeméttelepekkel. Ahogy a Valero és hasonló vállalatok sem azért mérgezik Manchester latinó lakosainak levegőjét, mert spanyol vezetéknevük van. Ez viszont nem változtat azon, hogy ahogy azt a környezeti igazság mozgalom atyjaként emlegetett, a fenti perben is részt vett Robert Bullard mondta,

Houstonban az ember éves keresete és bőrszíne azt is meghatározza, hogy milyen levegőt szív. 

(Borítókép: A Houston délkeleti részén lévő manchesterben alig lehet úgy fordulni, hogy az ember ne lásson egy olajfinomítót vagy vegyi üzemet maga körül. Fotó: Loren Elliott / Reuters)