Talált élet

14

Baja Californiára, erre a keskeny és hosszú földnyelvre a legközelebbi nagyvárosból, Tijuanából sokan járnak ki rendszeresen, de repülnek ide az ország más területeiről is tehetősebb mexikóiak, és persze évtizedek óta utazik le ide a közeli határ túloldaláról sok-sok amerikai család és baráti társaság, szörfözni a csodás hullámokon, meglesni a bálnákat, enni a híresen jó, a gringók pénztárcája számára még mindig olcsónak számító mexikói kaját. 

2014-ben trópusi ciklon söpört végig Mexikó északi részén, erősen megtépázta Baja Californiát is. Angelica Escoto tijuanai illetőségű fotográfusnak is itt volt víkendháza. Sokat járt ki oda, az egyik hosszú távú projektje, a Ninguna ballena es una isla (Egyetlen bálna sem sziget) is ott készült. A vihar azonban – ami az amerikai Nemzeti Hurrikán Központtól az Odile nevet kapta – tönkretette a házát, és a fotósnak valami átmeneti megoldás után kellett néznie. Elment hát használt mobilházat nézni, és ezzel kezdetét vette egy újabb, kis túlzással mágikus realista elemeket sem nélkülöző fotóprojekt.

A mobilházakat árusító telepen ugyanis meglátott a szemétben néhány dobozt, amikben – mint kiderült – kb. 8000 diapozitív volt. A dobozok mentek volna tovább az égetőbe, pont úgy, mint az a másik nyolc, amit előző nap semmisítettek meg. A kazetták ugyanis más kacatokkal együtt egy eladásra szánt régi lakókocsiból kerültek elő, és senki nem tulajdonított nekik különösebb értéket.

A mexikói fotós látta, hogy egy különös precizitással archivált anyag van a kezében: minden egyes diakereten szerepelt név, helyszín, időpont. Kodachrome filmre készült képek voltak, amikről a diákat egy szaklaborban hívták elő és küldték meg a megbízónak, akinek a neve szintén rajta volt a csomagon. Innen lehetett tudni, hogy a San Diegó-i (USA) Warnhuis család életének pillanatait örökítette meg Paul Livingston Warnshuis, 1950 és 1970 között.

Kis kutatás következett: kiderült, hogy a Warnhuis család feje fotográfus volt, de ezt sejteni is lehetett a képek professzionális szerkesztéséből. A Google feldobta a családfő gyászjelentését is, vele tehát nem lehetett felvenni a kapcsolatot. A dobozok új tulajdonosa a Facebookon megtalálta az elhunyt fotós két kisebbik fiát és a feleségét is, de hiába írt nekik többször is, beszámolva a múltjuk egy darabjának a megtalálásáról, sosem kapott választ. Magára maradt a diapozitívokkal, amiket darabonként végignézett, leválogatott és beszekennelt. 

Miközben rendezgette, egyre jobban magáévá tette a képanyagot, és az argentin Borges egy nyugtalanító hangulatú novellájától, a Körkörös romoktól (Las Ruinas Circulares) inspirálódva az álom és álmodás motívumai mentén kezdte szerkeszteni. Borges filozofikus-fantasztikus novellájában a főhős szinte végig alszik, eltökélten és egy sajátos cél által hajtva: meg akar álmodni egy embert, létre/létezésre akar álmodni egy fantazmagóriát, a képzeletből és fantáziából anyagot, valóságot akar teremteni. Hatalmas erőfeszítések árán sikerül is neki, létrehoz egy fiút, de ugyanakkor felébred benne a gyanú: lehet, hogy ő maga is csak egy fantazma, akit csak álmodik valaki? 

Az Angelica Escoto által válogatott fotókon sok csukott szemű alak van. Napoznak, lehunyt  szemmel pihennek vagy egyenesen alszanak. Nem fekszenek körkörös romok között, mint Borges novellájának hőse, de fantazmákká váltak, színes, Kodakolor kivitelű fantazmákká. 

Apropó, Kodakolor. 

Aki ismerős valamennyire az analóg fotográfia világában, az tudja, hogy mit jelentett egykor a Kodachrome minőség, milyen gazdag vörösei-lilái-kékei, milyen kivételesen éles rajzolata, milyen elemelt, furcsán „játékfilmes” hangulata volt az ilyen színes filmre készült képeknek. A Kodachrome-ot is előállító anyacég, az amerikai alapítású Eastman Kodak Company, ami a 20. század túlnyomó részében meghatározó szerepet játszott a fényképezéshez szükséges anyagok és szolgáltatások piacán,  a '90-es évek végétől hanyatlásnak indult a digitális fotográfia térnyerésének következtében. Próbáltak úrrá lenni a pénzügyi nehézségeiken, kitalálni ezt-azt, de pár küzdelmes év után csődöt kellett jelenteniük. A vállalat vezetése fokozatosan szabadult meg szinte minden, az analóg világhoz kötődő divíziótól, összességében több tízezer állást szüntettek meg. 2009-re teljesen leállt a Kodachrome gyártása is; ez után a film komplex és sok lépcsőből álló előhívását az egész világon csak egyetlen, relatív kicsi kansasi laborban vállalták, azt is csak addig, amíg még volt a Kodak által előállított speciális előhívó-anyagból, azaz 2010 decemberéig.

Visszatérve a fantazmákra, a San Diegó-i család talált életének projektté szerkesztése közben érte még egy meglepetés a mexikói fotográfust. Kapott emailben egy fotót egy barátjától. A képen a kéttagú brit art-pop együttes, a No-Man 1996-ban kiadott, Wild Opera című lemezének újramasterelt és 2010-ben újra kiadott CD-jének borítója szerepelt. A Carl Glover által tervezett borító alapja egy fotó: sziklás vízpart a magasból nézve, a parton egy legömbölyített karosszériájú piros kocsi, mellette egy férfi, egy nő és egy kutya. Csodás, meleg Kodakolr színek, kissé álomszerű retró hangulat. A kép pontosan megegyezik az Angelica Escoto által négy évvel később, 2014 -ben talált dobozok 8000 diapozitívje közül leválogatott egyik képpel, annyi különbséggel, hogy a CD-n a kép horizontálisan megfordítva jelenik meg.  

Nem könnyen, de valahogy lehetne találni racionális magyarázatot erre a rejtélyes metamorfózisra. De persze meg lehet a titkok és az irracionalitás felől is közelíteni. Angelica Escoto egy vele készült interjúban említi, hogy a fent említett CD tervezője – fotósként is dolgozik, és Aleph Studiónak hívják középformátumú fotókat készítő cégét. Ismerős lehet a szó: El Aleph – így nevezi Borges hasonló című novellájában az univerzumnak azt a pontját, ahol minden cselekedet és minden idő (múlt, jövő, jelen) egybeesik. Ahol nincs emlékezet, nincs múlt, nincs cél, nincs jövő. 

A körkörös romok fotóprojekt szereplői is – a fotográfus apa, a feleség, a három gyerek, az anyós, a barátaik és az ismerőseik – örökre odaszegeződtek a kaliforniai '50-es, '60-as '70-es évek melegre szaturált világába, mindegy is, hogy kidobják, elégetik vagy megtalálják és kiállítják őket – hiszen egyetlen pontban végül is minden ott található.

Angelica Escoto Ruinas Circulares című apropiációs fotóprojektjét a spanyol NextFoto, Hispano-Amerikai Kortárs Fotófesztivál 2016-os kiadásán dicséretben részesítették, illetve kiállították a mexikóvárosi Centro de la Imagen „Todos menos un fantasma” c. csoportos kiállításán 2019-ben

A projekt könyvtervként itt lapozható.