Egy újabb, a nyugati civilizáció által csupán alig értett mesterséget lehetetlenített el a koronavírus-járvány. “A jövedelmünk nullára csökkent” – mondta a Reutersnek a tokiói Akaszaka negyed egyik idős gésája. A 80 éves Ikuko (eredeti nevén: Murozono Kikuko) valódi legendának számít a fiatalabb gésák között. Elmondása szerint a bolygónkon végigsöprő járvány rövid idő alatt a kihalás szélére sodorta a többszázéves szakmát.
Ikuko nem csupán szórakoztató művész, hanem onészan – azaz “nővér” – is egyben, vagyis olyan idősebb gésa, aki a fiatalokat mentorálja, tanítja a gésák mesterségére. Az idős gésa a Kjúsú szigetén található, Nagaszakihoz közeli Kumamoto városában született, és 16 éves korában látott először geikókat, a két kimonós nő látványa pedig akkora hatással volt rá, hogy mindjárt másnap fel is kereste az egyik okiját – így nevezik azokat a házakat, ahol a gésák tanulnak és élnek.
Ikuko 1964-ben költözött Tokióba, abban az évben, amikor a város – sőt, egész Ázsia – először fogadta az ötkarikás játékokat. Az érkezésekor csak az Akaszaka negyedben több mint 400 gésa dolgozott. “Annyian voltak, hogy a nevüket sem tudtam megjegyezni” – mondta Ikuko. De változnak az idők: a gésák száma az elmúlt időszakban egyébként is jelentősen csökkent Japánban, a járványhelyzet pedig az utánpótlásról való gondoskodást is veszélybe sodorta. Manapság mindössze húsz gésa dolgozik az Akaszaka negyedben.
A Vuhanból indult koronavírus-járvány ugyanis váratlan akadályokat gördített a gésák elé (is): a hozzájuk érkező megbízások száma csaknem 95 százalékkal csökkent, és akiket fogadnak, azokat sem érinthetik meg (még üdvözlés gyanánt sem), nem kínálhatják őket itallal, illetve be kell tartaniuk az előírt kétméteres távolságtartást. Márpedig Ikuko szerint csak a vendégekhez közel ülve lehet mély, valódi társalgásokat folytatni, két méterre ülve egymástól nem lehet elmélyülten beszélgetni. A gésák jellegzetes kontya és arcfestése ráadásul a maszkviselést is körülményessé teszi.
Korábban az Index is beszámolt róla, hogy miután a hagyományos gésahívások iránti kereslet a járvány miatt megcsappant, a gésák kénytelenek voltak online performanszokra váltani. A résztvevő gésák eleinte ódzkodtak a feladattól, de a jelentős bevételkiesés miatt végül kipróbálták magukat a webkamerák előtt is.
Bár a Nyugaton elterjedt tévhit szerint a gésák szexuális szolgáltatást is nyújtanak, valójában inkább a tehetős közönséget szórakoztató előadóművészek, akik hangszeren játszanak, énekelnek, táncolnak, teaszertartást tartanak, de kiváló beszélgetőpartnerek is egyben. Gésának lenni megbecsült hivatás, ami komoly anyagi befektetést igényel, az éveken át tartó képzésük és az öltözékük is rendkívül költséges.
A gésák attól tartanak, hogy a járvány elhúzódása, egy esetleges második vagy harmadik hullám végleg eltüntetheti a mesterségüket. Ikuko, a legendás gésa sem magáért aggódik, sokkal inkább a fiatalabb gésákat félti, akiknek nincsenek megtakarításaik. Japán közben igyekszik életben tartani a gésakultúrát, a gésák egymillió jen (2,7 millió forint) állami támogatásra pályázhatnak, de hogy ez az összeg elég-e arra, hogy átvészeljék a járványt, vagy kénytelenek lesznek – feladva eddigi életüket – új hivatást választani, még nem tudni.
Japánban az 1920-as években több mint 80 ezer gésa élt összesen, ám a számuk a koronavírus-járvány nélkül is kétezer alá zuhant. Tokiónak hat gésanegyede (ún. hanamacsija) van, ezek közül csak Akaszakában 120 gésa működött harminc évvel ezelőtt. Ma egész Tokióban mintegy 230 gésa él összesen.
(Borítókép: Maju segít Koikunak megigazítani a ruháját a fotózáson, mielőtt fellépnek egy étteremben. Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon