50 éve, hogy az ember először autózott az űrben

További Nagykép cikkek

1970. november 17-én szállt le a Holdon az első, ember alkotta jármű, a szovjet Lunohod–1 automata rover. Feladata a tudományos kutatást segítően fényképek készítése, anyagvizsgálat és a különböző sugárzások mérése volt. Egy évig működött. 1971 júliusában azonban megérkezett a Holdra az ember alkotta első vezethető eszköz is az Apollo–15 küldetésének részeként. A holdautó.

A NASA űrhajósai, Dave Scott és Jim Irwin az Apollo–15 küldetésén a holdautót 1971. július 31-én, ötven évvel ezelőtt használták először. Az amerikai űrügynökség részben a drága holdutazások iránti érdeklődés megújítása, részben a Hold felszínén elvégezhető tudományos munka kibővítése céljából döntött úgy, hogy szükség van a holdjáróra (angolul Lunar Roving Vehicle, röviden LVR).

Összesen három alkalommal járt autó a Holdon, az Apollo–15-16-17 küldetésein. Minden küldetés holdjárója a bolygó felszínén maradt, súlya miatt egyiket sem hozták vissza az asztronauták a Földre. Az Apollo-program leállítása következtében több LVR nem is készült, az Apollo–18-hoz tervezett járművet sem vetették be soha, s bár igazinak tűnhet, a Smithsonian Múzeumban kiállított holdautó is részben makett.

38 millió dollárra becsült fejlesztési költségével a holdjáró autó minden idők legdrágább autói közé tartozik. A három küldetésen szinte teljesen megegyező felépítésű LVR-ek vettek részt. Tömegük 210 kilogramm volt, a Hold hatodnyi gravitációja következtében viszont a holdfelszínen ez csak 35 kilogrammnak számított. Teherbírásuk az 500 kilogrammnyit közelítette, amibe beleszámolható az űrhajósok és létfenntartó eszközeik, a tudományos eszközök és a begyűjtött kőzetminták tömege is. Az Apollo–17 használta legtöbbet a holdautót, 33,8 kilométert tettek meg vele a Holdon töltött három nap alatt, és egy mázsánál is több kőzetmintát gyűjtöttek össze.

Az Apollo–17 missziója egyébként azért is érdekes, mert kettős rekorddöntés közben Eugene Cernan űrhajós összehozta az első autóbalesetet az űrben, majd helyben kasznizta is a holdjárót. Történt ugyanis, hogy a történelem leghosszabb holdsétáján (7 óra 37 perc) Cernan és társa, Harrison Schmitt 20,4 kilométert tettek meg a holdautóval, 7,6 kilométerre távolodtak el a biztonságos hazaút egyetlen módját jelentő holdkomptól, és mindeközben 18 kilométer/órás sebességgel haladtak. Igaz, utóbbi nem hitelesített adat, a NASA szerint a holdautó maximum 13 kilométer/órára volt képes. Eközben leszakadt a jobb hátsó sárhányó egy darabja, így az LVR a Hold felszínét fedő fehér port felverte, ami az űrhajósok ruhájára tapadva rontotta annak hőszigetelő képességét. A megoldást két térképlap és ragasztószalag jelentette, Cernanék leragasztották a sérült részt.

A holdautókat úgy tervezték, hogy mínusz 150 és plusz 120 Celsius-fok között is működőképesek legyenek, a tervezési folyamatban pedig kiemelt szerepet töltött be egy 56-os magyar emigráns, Pavlics Ferenc. A férfi a General Motors alkalmazott mérnökeként került kapcsolatba először a hadsereggel, később pedig a NASA-val. Pavlics a Michigani Egyetemen tanult, mikor a General Motors Santa Barbara-i kutatóintézetébe helyezték, ahol a kiéleződő űrverseny nyomására a más bolygók felszínén történő közlekedéshez használható járművek fejlesztésén dolgozott. 1969-ben nevezték ki a holdjármű tervezéséért és kivitelezéséért felelős csapat élére.

Pavlics Ferenc tervezte az LVR-ek által használt speciális kerekeket, melyek a könnyű porral és kövekkel fedett talajon is tapadást, rugalmasságot és megfelelő manőverezőképességet biztosítottak.

A kerekek külön-külön hajtottak egy-egy negyed lóerős elektromos motorral. A holdautó irányítása inkább hasonlít egy vadászgéppel történő repüléshez, mint tradicionális autóvezetéshez, ugyanis botkormánnyal és egy rakás kapcsolóval lehet működtetni az űrjárművet. Papíron a holdautók kerekei 180 kilométer megtételére lettek volna képesek, az autó hatótávját pedig 92 kilométerre tették. Igaz, ekkora távolságot soha nem tettek meg vele az asztronauták, maximum 10 kilométernyire távolodhattak el a leszállóegységtől, mert ez volt az a távolság, amit meg tudtak volna tenni a holdautó nélkül gyalog, mielőtt elfogy a levegőjük.

A holdautó különlegessége volt még, hogy ez volt az első összehajtogatható autó. A tervezés során ugyanis kiemelt szempont volt a helytakarékosság, így végül a holdkomp oldalára rögzítve, behajtogatott kerekekkel és műszerekkel repültek az LVR-ek a Holdra. Összeállításuk húsz percet vett igénybe, az asztronautákat erre, ahogy a holdautó vezetésére is, még a Földön kiképezték.

Összesen 90,5 kilométert autóztak a Holdon az amerikai űrhajósok, a három különleges négykerekűt pedig a Földre történő visszatértükkor otthagyták égi kísérőnk felszínén 1971-ben és 1972-ben. Azóta az egyetlen vezethető autó, ami az űrben jár(t), az Elon Musk Teslája.

Az Apollo–15 asztronautája, David R. Scott elsőként vezet holdjárót a Hold felszínén. A könnyű vázzal rendelkező, elektromos motorok hajtotta holdjáró bevetése volt a misszió nagy újítása, segítségével 28 kilométert tettek meg, és 77 kilogrammnyi kőzetet és talajmintát gyűjtöttek. Az első út még terepmunkához szükséges eszközök és kamerák, illetve tévéantenna nélkül zajlott. (Fotó: NASA)

A leszállóegység pilótája, Jim Irwin felkészíti a már összeállított holdjárót az Apollo–15 első holdsétájára. A holdjáró úgy lett kialakítva, hogy „lapra hajtva” elférjen a holdkomp oldalában, és rugós szerkezetének segítségével 20 perc alatt összeállíthassák az űrhajósok. A holdjáró széthajtogatta magát, még a kerekeit is irányba állította, az űrhajósoknak csupán az üléstámlákat és a kormányoszlopot kellett a helyükre tenni, és a mérőeszközöket, felszerelést felpakolni. (Fotó: NASA)

Pontosan ötven évvel ezelőtt, 1971. július 31-én használták először élesben a holdjárót az űrben. A holdautót a Földön nem lehetne használni, ugyanis összeroppanna a felszerelések és az űrhajósok súlyától, ám a holdi gravitáció hatoda annak, ami a Földön van, így ott simán terhelhető volt a 208 kilogrammot nyomó jármű saját súlyának több mint kétszeresével, 409 kilogrammal is (Fotó: NASA)

John W. Young éppen eszközöket pakol a holdjáró kéziszerszámtartójába az Apollo–16 misszió második űrsétáján. Eredetileg az Apollo–16-on akarták volna először használni a holdjárót, de a program újratervezése miatt az Apollo–15 asztronautái autóztak először az űrben. Az Apollo–16 holdjárójával gondok voltak, az összehajtogatott kerekek nem álltak automatikusan pozícióba, és a hátsó kerekek kormányzása sem akart működni. (Fotó: NASA)

John Young meghajtja a holdjárót az Apollo–16 első holdsétáján, 1972. április 21-én. A fotót egy 16 milliméteres filmre rögzítő speciális Mauer kamera által felvett mozgóképből vágták ki, a kamerát Charles M. Duke Jr. tartotta a kezében. A kép érdekessége a felverődő por és kőzet látványa, illetve az, hogy a rover kerekei nem érik a talajt. Az Apollo–16 holdautója fel volt szerelve egyébként egy saját tévékamerával is, de ezt csak megállás után lehetett használni, mert mindig a Föld irányába kellett állnia az átjátszóantennának, hogy fogni tudják a Holdról érkező adást (Fotó: NASA)

Kőzetmintákat gyűjt az Apollo–16 holdraszállásának parancsnoka, John W. Young. A képet Charlie Duke, a holdkomp pilótája készítette, és azért különleges, mert a holdra szállást tagadók többek közt ezzel is próbálták igazukat bizonyítani. A háttérben egy szikla mellett látható holdjárót vizionálták űrbéli bázisként videójukban, pár nap alatt több százezres nézettséget generálva a hülyeséggel. Az esetről az Index is írt még 2018-ban (Fotó: NASA)

Bár a játékfilmekből azt hihetjük, hogy az űrhajósok első dolga volt a holdra szállás után felállítani az amerikai zászlót és felvételeket készíteni vele, ez nem igaz. Első lépésként a holdjárót kellett összeállítani, majd kipakolni a felszerelést és beállítani a mérőeszközöket. Az Amerikai Egyesült Államok zászlajának felállítása valójában a holdkomp körüli utolsó teendő volt. A fotó készültekor John W. Young parancsnok tréfásan felugrott, így lebegve tiszteleg az amerikai zászló előtt. Háttérben balra látható a holdautó, mögötte a holdkomp (Fotó: NASA)

Az Apollo–17 csapata, Harrison Schmitt, Eugene Cernan és Ronald Evans a Kennedy Űrközpontban 1972-ben. Mögöttük a Saturn V hordozórakéta, előtérben pedig a kiképzésükhöz használt holdjáró földi változata látható. Érdemes pillantást vetni a kerekekre. Mivel az űrben nem használhattak a nyomás és a hőmérséklet szélsőségessége miatt gumikerekeket, speciális titánhálóból készítették az abroncsokat, amiket a magyar származású Pavlics Ferenc mérnök vezette tervezőcsapat készített (Fotó: ullstein bild / Getty Images Hungary)

Az Apollo–17 parancsnoka, Eugene Cernan a leparkolt holdjáró mellett. A képet több helyen is érdemes tüzetesebben megnézni. A bal sarokban látszik, ahogy a hátsó kerék sárvédője megtört, és térképeket odaragasztva köszörültékki a csorbát az űrhajósok. Cernan ruhája valamennyire beszürkült a Hold felszínéről ráragadt portól, többek között ezért is volt fontos része a holdjárónak a sárhányó: a fehér ruhára rakódó sötét por rontotta a hőálló képességét a szkafandernek, ezzel veszélyeztetve az asztronauták életét. A harmadik érdekesség, ami jól megfigyelhető a képen, az a titánhálóból készült kerék (Fotó: NASA)

Közeli fotó, ami a sárvédő ideiglenes javításáról készült a Holdon. A NASA először 1999-ben tette közzé a képet az interneten „Holdpor és ragasztószalag” címmel. A holdautót tartalék térképekkel, fogókkal és ragasztószalaggal kasztnizták. A 38 millió dollárból kifejlesztett járműveket a missziók után nem hozták vissza a Földre, a mai napig a Holdon vannak (Fotó: NASA)

A fotón a holdjáróval az emberiség eddigi utolsó holdmisszióján több rekordot is megdöntő Eugene Cernan, az Apollo17–parancsnoka. A leghosszabb holdséta, a legnagyobb megtett távolság, a holdkomptól való legmesszebb eltávolodás és a holdjáróval megdöntött holdi sebességrekord is az ő nevéhez fűződik, igaz, utóbbi nem hivatalos adat. A NASA azt kommunikálta, hogy 13 kilométer/órás sebességgel tud haladni a holdautó, de Cernan saját állítása szerint 18 kilométer/órát is elért vele a Holdon. (Fotó: NASA)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Bookline

Mezei József
Kémelhárítás Magyarországon 1975-1985

4080 Ft

Böszörményi-Nagy Gergely
Mindenség algoritmus

4208 Ft