Futurisztikus régészet – nomádok az elsivatagosodás korában
A történelem során a nomád életmód központi szerepet töltött be a hagyományos mongol kultúrában. Még az elmúlt évek urbanizációja által okozott változások ellenére is a mongolok mintegy 35 százaléka nomád életet él, így túlélésük továbbra is a hatalmas, végtelen földterületektől függ.
Ez azonban egyre nehezebb, mert hagyományos életmódjukat a föld jelentős átalakulása fenyegeti. A mongol kormány felmérése szerint ez idáig mintegy 850 tó, valamint 2000 folyó és patak száradt ki az országban. Ez a vízveszteség hozzájárul Mongólia elsivatagosodásához, melynek nyomán az elmúlt 30 évben földjének 25 százaléka már sivataggá változott. Mongólia területének 75 százalékát potenciális elsivatagosodás fenyegeti. Ezek a környezeti változások közvetlenül veszélyeztetik a mongol nomád életmódot, amely évezredek óta nemzedékről nemzedékre öröklődik.
Ez a projekt arra tesz kísérletet, hogy létrehozzon egy skanzent egy valódi helyen - az elsivatagosodott Mongólia földjein – valódi emberekkel és állataikkal. A koncepció azon az elképzelésen alapul, hogy ezek az emberek a jövőben a túlélésük érdekében tulajdonképpen skanzenbe fognak kényszerülni. Ezt az érzetet erősítik a kinyomtatott és hirdetőtáblára tett képek, amelyek a tényleges táj horizontjával egy vonalban helyezkednek el.
Lee Dae Sung reméli, ezáltal sikerül érzékeltetni, hogy ezeknek a nomád embereknek az élete a valóság és egy múzeum virtuális tere között folyik.
A Budapest Fotófesztivál keretében a Koreai Kulturális központ – a pandémiára tekintettel – online rendezte meg a Futurisztikus régészet című kiállítást. A Nagyképen a sorozatot mutatjuk be.
![](https://kep.index.hu/1/0/3944/39445/394450/39445013_66e4503435de0e3bb8e5ec9d33a4d1ab_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/3944/39445/394450/39445011_7e83e193005096716979c2144a6f64ab_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/3944/39445/394450/39445007_c6c251af5e7beadcb438aa3f3e55208a_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/3944/39445/394450/39445005_d007aac4bb1808762a7b9acdbb7a574f_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/3944/39444/394449/39444999_af7b869b7b223134cc86a9a87c96766b_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/3944/39445/394450/39445003_af72849ee15f051bd2d7d38482bc7263_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/3944/39445/394450/39445009_fdd6eb0eb9130ddc321c461e49f1da0e_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/3944/39445/394450/39445015_386225f95ef670358246c4195a2a5bd7_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/3944/39445/394450/39445023_8f092323899a74cff749d7857331c168_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/3944/39445/394450/39445019_27cb62c330ba165d47037e319b27f23a_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/3944/39445/394450/39445017_5fa6976645427c82c3fc756eb70c0c4a_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/3944/39445/394450/39445021_8dabce9c64a2ae03ed0b18ac3a657b2e_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/3944/39445/394450/39445001_45a33f0a03b9f8c0424803e404755c23_wm.jpg)
Rovataink a Facebookon