Beatnikek, szerelem és szakrális helyek Pilinszky János kamerája előtt

A Pilinszky János születésének 100., halálának 40. évfordulója alkalmából készült kiállításon a művész hatvanas években készült fényképein figyelhetjük meg, hogyan látta a világot, milyen képi élményeket transzformált költészetté a huszadik század egyik legnagyobb magyar költője.

A Kossuth-díjas költő 1965-ben kezdett el fotózni. Képein megjelennek szakrális épületek, tárgyak, műemlékek, de 1967-es londoni útján – amikor a Beatles Bors őrmester című albuma rázta meg a világot, több képén megörökítette az új energiákkal, hangokkal jelentkező, beatnemzedékhez tartozó fiatalokat is.

Az esetlegesség rétegei című tárlat a Kertész Imre Intézet Pilinszky 100 programsorozatának kiemelkedő eseménye, mely a Kertész Imre Intézet és a Műcsarnok együttműködésében valósult meg. Meghatározó része az a fotósorozat, melyet Pilinszky Jutta Scherrer német vallástörténészről készített, akit szerelmének és múzsájának tartott.

„A fénykép bizonyos értelemben egzisztenciális helyzetünk metaforája: profán tárgy, amely kellő odafigyeléssel – akár egyetlen pillanat kegyelméből – mégis szakrális jelentést kaphat. Erről a lehetőségről szólnak a Pilinszky műveiben is fel-felbukkanó fényképek, és reményeink szerint erre hívják fel a figyelmet a kiállításon bemutatott felvételek is” – írja a kiállításról Hafner Zoltán irodalomtörténész, Pilinszky-kutató.

Gulyás Miklós fotóművész, egyetemi tanár, a kiállítás kurátora többek között azt emelte ki a költő fényképei kapcsán, hogy bár Pilinszkyt soha nem érdekelte a fotózás technikai, műszaki háttere, ám:

„A fotókon mégis átjön valami fontos Pilinszky erőteljes látásmódjából, az az ismerős világ, amit költőként megalkotott, és amiben élt. Ez csak úgy lehetséges, hogy ösztönös érzéke volt a fotográfiához.”

A költőnek a hatvanas évek közepétől nyílt lehetősége arra, hogy Nyugatra utazhasson, képein ezek az élmények is megjelennek.

„Minden helyszínen csak egyszer fényképezett, és ennek az akciónak a végeredményét fogadta el hiteles lenyomatként, vagy csak egyszerűen így volt számára izgalmas a fotografálás. Könnyű belátni, hogy ez a módszer mennyi esetlegességet hordoz magában. A kreatívan dokumentáló fotográfia intuitív jellege szakmai tény, Pilinszky is ráérzett a váratlan dolgok fényképészeti lehetőségeire” – fogalmaz Gulyás Miklós, majd ezzel kapcsolatban azt is megemlíti, hogy Pilinszky képein megjelennek a nyugat-európai és amerikai fotóművészetben akkor jelentkező szubjektív utcafotózás (street photography) trendjének megfelelő kompozíciók:

„Semmi nem utal arra, hogy Pilinszky foglalkozott volna ezzel, hogy konkrét ismeretei lettek volna erről. Mégis az utcai helyzeteket ábrázoló képei ehhez hasonló felfogásban készültek.”