Attributált portrék
További Nagykép cikkek
Féner Tamás hosszú pályafutása során többféle megközelítésben foglalkozott portréfotografálással. Legújabb sorozatára kísérletként tekint, melyben az általa szeretett és becsült személyek portréit tárgyakkal találkoztatja. Ez a kísérlet odáig megy, hogy néha már csak az attribútum és az ábrázolni kívántra utaló holmi van jelen, mint a Schaár Erzsébet-képen, ahol a művésznő egy ismert kisplasztikáját fonja körbe acélpálcikákkal, vagy amikor Bálint Endre egyik fontos motívumát, a szentendrei halász-céhmester pinceablakrácsát ábrázoló grafikáját ütközteti Bálint nyaranta használt parasztháza udvarának képével. Féner felhasznált tárgyainak, vagy ahogy ő szereti hívni őket: a jeleknek adott kultúrkörben könnyen dekódolható jelentésük volt és van. A jel a valóság egy olyan, érzékszerveinkkel felfogható darabja, amely az elme számára egy másik valóságdarabra, jelenségre utal. Ebbe az asszociációs mezőbe kerül Fénernél a nyomdai regál (szedőszekrény), a izsolyi biblia, egy Tóra-tekercs szövegképe, a vízzel töltött gömb-akvárium, az acélspirál, az autórugó, így kerül Komoróczy Gézához a vatikáni hellenisztikus Nílus-szobor, Schweitzer Józsefhez a komáromi vár pincéjében csendesen málladozó szobormásolatok – írja Böröcz László.
Féner Tamás Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművész, kiváló és érdemes művész, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének birtokosa Attributált portrék című kiállítása a Ráday u. 47. szám alatt, a 2B Galériában 2021. november 12-ig látogatható.
![Ferge Zsuzsa szociológus](https://kep.index.hu/1/0/4055/40556/405561/40556147_8e5805d2fbd07eaae8caa4dbde7dbc7b_wm.jpg)
![Kassák Lajos festőművész, költő](https://kep.index.hu/1/0/4055/40556/405561/40556159_21335a3862e7f2d37840503daf0521f2_wm.jpg)
![Vásárhelyi Anzelm bencés szerzetes](https://kep.index.hu/1/0/4055/40556/405561/40556173_956e371c798ab9265010deeb69713a34_wm.jpg)
![Jerger Krisztina kurátor](https://kep.index.hu/1/0/4055/40556/405561/40556153_b428003cd93967fde8195e08b93e07d8_wm.jpg)
![Róna Viktor balett-táncos](https://kep.index.hu/1/0/4055/40556/405561/40556171_49f2e933ff77f8c28cd53e66bf7743f8_wm.jpg)
![Konrád György író](https://kep.index.hu/1/0/4055/40556/405561/40556165_646e665c4ea2ad2da0534c4b5fb53af9_wm.jpg)
![El Kazovszkij festőművész](https://kep.index.hu/1/0/4055/40556/405561/40556145_16b421ff062e0476bf4c3346beb11ef3_wm.jpg)
![Barcsay Jenő festőművész](https://kep.index.hu/1/0/4055/40556/405561/40556143_8353fb4d129079be2ab5486cac635de9_wm.jpg)
![Heller Ágnes filozófus](https://kep.index.hu/1/0/4055/40556/405561/40556149_39d314e1f3a945205e3f481a80b39e04_wm.jpg)
![Jancsó Miklós rendező](https://kep.index.hu/1/0/4055/40556/405561/40556151_63b2fd91cc83f3f532c79c760f09539f_wm.jpg)
![Komoróczy Géza történész](https://kep.index.hu/1/0/4055/40556/405561/40556163_a81aa5e92a86c5cf8b90f4c77a0c5930_wm.jpg)
![Juhász Ferenc költő](https://kep.index.hu/1/0/4055/40556/405561/40556157_abd60fd62b658cc56114739551eb5e85_wm.jpg)
![Láng István zeneszerző](https://kep.index.hu/1/0/4055/40556/405561/40556175_e278a4ac0589e2ec570a392ebbbfb1d6_wm.jpg)
![Kovács Péter művészettörténész](https://kep.index.hu/1/0/4055/40556/405561/40556167_4dfd900f0ecf49eb997f889d755a63a1_wm.jpg)
![Kézdy György színész](https://kep.index.hu/1/0/4055/40556/405561/40556161_f1f68ca8b3b987bd9cdc56228fca6fd5_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/4059/40595/405956/40595669_611eae1e6a87f8f2851c24b87fbcde22_wm.jpg)
![Parti Nagy Lajos író](https://kep.index.hu/1/0/4055/40556/405561/40556169_b1372370d29b206e496168a770419398_wm.jpg)
Rovataink a Facebookon