Melegh Noémi Napsugár nyerte a Hemző-díjat
Melegh Noémi Napsugárt választotta a zsűri az öt finalista közül az idén a Hemző-díjra. Humanizmusa, tudatos alkotói gesztusai, óriási munkabírása és változatos stiláris megközelítése miatt emelkedett ki a tavaly is már finalista fotográfus a nagyon színvonalas mezőnyből 2023-ban. A zsűri azt is nagyra értékelte, hogy bár Melegh Noémi Napsugár éveken át követi egy-egy témáját, de sok új projektbe is belefog, amellett hogy a napi riporteri munkáját is igazán magas színvonalon végzi.
A díjazott mellett a finalistákat, Mohos Zsófiát, Rostás Biankát, Szajki Bálintot és Zoltai Andrást is méltatták a 2023-as Hemző-díj ünnepélyes átadásán. Az idén már tizedszer hirdették meg a Hemző Károly-díj pályázatát. A 35 év alatti magyar fotográfusnak adható elismerést a Hemző Károly Alapítvány hívta életre azzal a szándékkal, hogy ápolja a nagyszerű magyar fotográfus, Hemző Károly emlékét, és segítse a fiatal magyar fotósokat.
A Hemző Károly Alapítvány kuratóriumából álló zsűri – Lajos Mari, Hemző özvegye, Salvarani Zsófia, a művész nevelt lánya, valamint Korniss Péter, Bánkuti András és Bácsi Róbert László fotográfusok, illetve az alapítvány titkára, Szarka Klára – tizenhárom jelölt közül választotta ki az öt finalistát és közülük a díjazottat. A finalisták és a győztes munkáiban többek között a hátrányos helyzetű vidéki fiatalok élete, a palóc hagyományok, a klímaváltozás és a víz problematikája, a ritka betegséggel élő ember küzdelme és egy zalai buddhista szerzetes sorsa is fókuszba került.
Az idén a díjátadót a Hemző-maraton keretében rendezték meg a Capa Központban június 11-én. A tavalyi nyertes Ruprech Judit kiállítása, a Szelíd szabadság megnyitója mellett vetítés és beszélgetés, valamint filmpremier is várta a közönséget.
Falusi Fiatalok – Evelin
Kovács Evelin 17 évesen, 2022. november 30-án hozta világra első gyermekét, Szkarlett-tet. Édesanyjával az észak-magyarországi Recsken, szállókon takarítással keresi a kenyerét. Terhessége előtt édesapjával élt szülőhelyén, Drégelypalánkon, amely Recsktől kétórányi autóútra van. Mivel gyermeke apja nem szeretne részt venni a gyermeknevelésben, a lány az édesanyjához és annak új párjához költözött, és azt tervezi, hogy az ő segítségükkel neveli fel kislányát.
A roma tinédzsereknél gyakori, hogy különösen fiatalon válnak szülővé, a várandós anyukáknak pedig sokszor nehéz alkalmazkodniuk a megváltozott élethelyzethez.
Sorozatom Evelin történetén keresztül mutatja be, hogyan változik meg egy fiatal lány élete, ha anyává válik – írja Melegh Noémi Napsugár.
Rovataink a Facebookon