- Nagykép
- asztrofotó
- astrocamera 2023
- hevelianum természettudományi múzeum
- majzik lionel
- feltóti péter
- fényes lóránd
Magyar fotósokat díjaztak az AstroCamera 2023-as versenyén
Mi az AstroCamera verseny?
Az első három évben kizárólag lengyelek vettek részt a versenyen, 2014-től azonban az AstroCamera a nemzetközi színtérre lépett. A győzteseket pénzjutalom és különlegesen tervezett szobrok várják, amelyeket Tomasz Radziewicz helyi szobrászművész készít. Hűen a hagyományokhoz idén is három kategóriában várták a pályaműveket: mélyég-objektumok, a Naprendszer égitestjei és asztrotájképek. A beérkezett több száz képet idén tíztagú zsűri értékelte, melynek tagjai: Magdalena Maszewska (csillagász, zsűri elnöke), Krzysztof Czart (ESO), Piotr Gnacinski (Gdanski Egyetem), Bogdan Jarzyna (asztrofotós), Wojtek Korsak (Lengyel Fotóművészek Szövetsége), Maciej Mikolajewski (Urania), Bogna Pazderska (csillagász), Przemyslaw Rudz (Lengyel Űrügynökség – POLSA), Sebastian Soberski (Lengyel Csillagászati Egyesület – PTMA) és Magdalena Wiecek-Olszewska (csillagász, volt zsűrielnök).
Az idei sikerek
2023. június 28-án nyilvánosságra hozták az eredményeket. A verseny történetében először kerülhetett a dobogó legfelső fokára magyar asztrofotós munkája. Majzik Lionel üstökösfotói a „Naprendszer égitestjei” kategóriában nyerték el az első helyezést. A zsűri tavaly is értékelte már az egyik felvételét egy harmadik hellyel, de most öt üstökösképét választották egyfajta fotósorozatként a kategória legjobbjának.
Íme Lionel győztes felvételei
![Embraced by Nebulae](https://kep.index.hu/1/0/4988/49880/498802/49880207_618f01b583eef43713a7fc3b87cc6485_wm.jpg)
![Celestial Dragonfly](https://kep.index.hu/1/0/4988/49880/498802/49880211_34fd1f2e6e478fe5baf5a11f3b1ffac2_wm.jpg)
![Contrasting Comets](https://kep.index.hu/1/0/4988/49880/498802/49880209_a20a3e4dda2920f5d12503d039ebaeff_wm.jpg)
![The Receding Comet](https://kep.index.hu/1/0/4988/49880/498802/49880203_7f8bac34df47b0c7f6635bb66cc67bcc_wm.jpg)
![Comet C/2022 E3 (ZTF) and Mars](https://kep.index.hu/1/0/4988/49880/498802/49880205_e5cb5e18bca76935b5f403ec61691e74_wm.jpg)
Feltóti Péter asztrofotóit is fotósorozatként értékelték, aki a „Mélyég-objektumok” kategóriában holtversenyben végzett a III. helyen, ezzel megismételve Papp András 2019-ben elért eredményét. Feltóti Péter három különböző, csillagközi por- és gázfelhőt ábrázoló felvételét és egy-egy galaxisfotóját díjazták Gdanskban.
Feltóti Péter díjazott képei
![Messier 63](https://kep.index.hu/1/0/4988/49880/498802/49880267_f7a1824e0cf0669944dcad83cee44c2a_wm.jpg)
![Rosette Nebula](https://kep.index.hu/1/0/4988/49880/498802/49880265_1c293afbe7c40160012c49794683e8e6_wm.jpg)
![IC 342](https://kep.index.hu/1/0/4988/49880/498802/49880271_b6abdc20e51729e70e7cdca16626760d_wm.jpg)
![Center of the Heart nebula](https://kep.index.hu/1/0/4988/49880/498802/49880273_9ae11af60a153d3ac3aaf5c34e1d1dde_wm.jpg)
![NGC 7822](https://kep.index.hu/1/0/4988/49880/498802/49880269_6b9105d18cf3a98c6f78bca7c3403686_wm.jpg)
További magyar sikerek
A magyar sikereket tovább szélesítette, hogy a „Naprendszer égitestjei” kategóriában Fényes Lóránd bolygófotója a zsűri külön dicséretében részesült.
![Jupiter with Io](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4988/49880/498806/49880643_5cb5a23878e0ae831f1f3a93082be633_wm.jpg)
Rovataink a Facebookon