Ne sírj, Anyám, így kell ennek lenni

Gajewszky Anna Ne sírj, Anyám, így kell ennek lenni című 20 képes fotósorozata gyermekkori emlékekből és családi történetekre való reflexiókból áll. A projekt címe egy magyar népdalra utal, amelyben egy anya sír, mert lánya elhagyja a családi házat, mivel feleségként új szerepbe lép az életben, a lány pedig vigasztalja az anyját, hogy ne sírjon, mert ez az élet rendje.

A művész családja két erdélyi faluból származik, ahol a hagyományokhoz és szokásokhoz való kötődés nagyon erős, ezek pedig fontos elemei voltak a neveltetésének. Munkáiban ezekre a hagyományokra, a körülötte élő nők életére, emlékeire és archív képeire támaszkodik. Célja egy olyan képi világ megteremtése, amely a nőiességről, a családi kapcsolatokról, a generációkról és a különböző vidéki hagyományokról szól.

A család története általában nemzedékről nemzedékre száll mesék, naplók vagy emlékek útján, és mindenki a saját tapasztalatai szerint írja át, így sosem lehet teljesen objektív, valahol a fikció és a valóság között helyezkedik el. Anna a múlt dolgaihoz, az előttünk élt életekhez való ragaszkodást egyfajta önfeltárásként fogja fel, úgy gondolja, valamilyen módon ezek formáltak minket azzá, akik ma vagyunk. Ahogyan őseink látták és élték az életet előttünk, az lett a saját életünk iránymutatása, az általuk a világról kialakított tudásuk lett az a tudás, amelyet mi kaptunk útmutatásként a saját életünkhöz.

„Sorozatomban a saját családi örökségemmel dolgozom, és azzal, ahogyan a neveltetésem formált engem. Szüleim elköltöztek a faluból, ahol születtek, ami azt eredményezte, hogy más életmódot folytatok, mint az őseim. Bár az élet, amit élek, az emberek, akik körülvesznek, a döntések, amiket meg kell hoznom, sok tekintetben különböznek, egyben nagyon hasonlítanak a családunk történetéből ismertekre” – mondja Gajewszky Anna.

A sorozat többnyire önarcképeket tartalmaz, különböző helyzetekben fotózom magam. Ezek a képek bizonyos értelemben a saját életem dokumentációi. Nem feltétlenül szerepjátékok, életem intim elemeit osztják meg, ugyanakkor igyekeznek meghaladni a személyes elbeszélést. Arra szolgálnak, hogy nyíltan beszéljenek a családi kapcsolatokról, a vidéki hagyományokról, a halálról, a traumákról, valamint a nőiességgel és az identitással való küzdelmekről. Sok történet van a vérvonalunkban, és szomorúsággal tölt el, hogy sokan úgy halnak meg, hogy nem tudják elmesélni őket. Miközben a sorozaton dolgoztam, rájöttem, mennyire fontos, hogy figyelmet fordítsunk a származásunkra, mert bizonyos értelemben az előttünk élt életek minősége alakítja a mostani életünk minőségét

– teszi hozzá a művész.

Gajewszky Anna (1997, Budapest) budapesti fotográfus. Nemrég végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfus mesterképzésén. Munkáin érezhető a személyes témák iránti mély és régóta tartó érdeklődése. Az emberek egymással, önmagukkal, testükkel, állatokkal, vagy egy nagyobb aspektuson belül a földdel kialakítható kapcsolatainak minősége központi elem munkásságában.

Képei többnyire megrendezettek, de gyakran a valóság talaján maradnak, létrehozva a fikció és az igazság kettősségét, amely projektjeinek központi eleme. Munkáit Budapesten és nemzetközi szinten is kiállították, megjelent a Blurring the Lines 2021-es kiadásában, elnyerte az Országos Felsőoktatási Kiválósági Ösztöndíjat, könyve a 2023-as Polycopies kiállításon volt látható, döntős volt a párizsi Photo Carte Blanche Students versenyen, kiállító volt a 2024-es Breda Photo Festivalon, és bemutatkozott az UNSEEN Amsterdamban, a Tobe Gallery által 2024 őszén.