Repkedtek ma a milliárdok

2014.05.14. 19:03

SZÁZMILLIÁRDOS UNIÓS PROGRAMOT BUKHATUNK

Brüsszel elveheti Magyarországtól, azon belül is a Miniszterelnökséget vezető Lázár Jánostól a magyar-román és a magyar-szlovák, határon átnyúló együttműködési programok irányítását. A magyar fél ugyanis meglehetősen inaktív volt, Bukarest és Pozsony viszont erősen szorgalmazza az irányítás megszerzését, így azonban erősen csökkenhet Budapest beleszólása a konkrét fejlesztésekről szóló döntésekbe.

RON WERBER BEGURULT

Amikor már a külföldi kampánytanácsadó sem érzi kötelezőnek magára nézve a titoktartást, akkor lassan tényleg oszlásnak indul egy párt teteme. Most Ron Werber, a szocialisták spin doktora jelentette be, hogy lehet vele szívózni, de ha ő egyszer kinyitja a száját a Rogán-ügy MSZP-s eltussolásáról, akkor Molnár Zsoltra nehéz idők jönnek.

TITOK, MIRE KÖLT 3,2 MILLIÁRDOT A MINISZTERELNÖKSÉG

Orbán Viktor aláírásával jelent meg egy kormányhatározat 3,166 milliárd forint átcsoportosításáról a rendkívüli tartalékból, de hogy mire kell, azt a hivatal nem mondja meg. Az LMP megkérdezte, mire kiderült, hogy a részleteket titkosították, így aztán nem is kell megmondani.

MEGFIGYELIK PISTORIUS ELMEÁLLAPOTÁT

Thokozile Masipa bírónő úgy döntött, hogy a barátnője szándékos meggyilkolásával vádolt dél-afrikai műlábú futót, Oscar Pistoriust a következő egy hónapban pszichiátriai megfigyelésnek vetik alá. A bírónő tanulmányozta a védelem szakértőjének vallomását, aki szerint Pistorius szorongásos zavara szerepet játszhatott Reeva Steenkamp meggyilkolásában. A per várhatóan egy hónapig szünetel.

BUDAPESTEN JÁRT A GAZPROM ELNÖKE

Orbán Viktorral találkozott Alekszej Miller, és a Déli Áramlat gázvezeték építésének felgyorsítását sürgette.

150 FEJLESZTŐT VESZ FEL A MAGYAR NOKIA

A Nokia 150 szoftverfejlesztő mérnökkel növeli magyarországi kutatás-fejlesztési központjának létszámát, a bővítéshez a magyar állam 211 millió forintos vissza nem térítendő támogatást biztosít. Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára elmondta, hogy a Nokia 3 milliárd forintos beruházással fejleszti a budapesti k+f központját, és a bővítéssel a cég magyarországi létszáma közel 1400-ra emelkedik.

INDUL A NONPROFIT KÖZMŰSZEKTOR KIALAKÍTÁSA

A kormány elkezdi a nonprofit közműszolgáltatók kialakítását annak érdekében, hogy a lakossági rezsicsökkentés után megkezdődhessen az ipari rezsicsökkentés - mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter egy szerdai budapesti rendezvényen. A miniszter az MVM Partner Zrt. konferenciáján beszélt, ahol elmondta, az ipari rezsicsökkentéshez szükséges közszolgáltatási törvény elfogadása után nonprofit közműszolgáltatókat hoznak létre.

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN MÁR ÁRULJÁK A GLASST, DE JÖN A RIVÁLIS A SAMSUNGTÓL

A Google az Egyesült Államokban piacra dobta telefonnal összeköthető intelligens szemüvegét, a Glasst, amellyel navigálni, fotózni és videózni tudunk. 1500 dollárba kerül, pedig csupán 152 dollárnyi hardvert pakoltak bele az okosszemüvegbe - értékének tetemes része így abban a mérnöki, szoftverfejlesztési munkában van, amely nélkül a szemüveg nem jött volna létre. A Samsung a szeptemberi IFA Berlin kütyüvásáron mutatkozik be a Gear Glass néven emlegetett saját okosszemüvegével.

OLCSÓBB LESZ AZ XBOX ONE

A Microsoft új konzolja, az Xbox One június 9-étől olcsóbb lesz azokon a piacokon, ahol már megjelent. A 399 dollárra levitt bolti ár arra a konzolcsomagra vonatkozik, amiből hiányzik a Kinect nevű, a tavaly novemberi megjelenéskor még nem elválasztható mozgásérzékelős kamera. Az árcsökkentéssel a Microsoft konzolja ugyanannyiba kerül majd, mint a Sony Playstation 4-e. Magyarországra szeptemberben érkezik az Xbox One, még nem tudni, milyen áron (de valószínűleg közelebb a 399 euróhoz, mint a 399 dollárhoz) és milyen szolgáltatásokkal.

BEFUCCSOLT AZ F1-ES MOTORHANGOSÍTÁS

Kipróbálta szerdán, a barcelonai teszten a Forma-1-es motorhangosítót a Mercedes. A szerkezettel azt akarták elérni, hogy a halknak vélt turbómotor hangosabban szóljon, ám a különbség nem tűnt mérvadónak, ezért pár kör után le is szerelték a meglehetősen egyszerű, tölcsérszerű szerkezetet Rosberg autójáról. A projekt várhatóan nem halt meg, de nem tudni, hogyan folytatódhatna.