Megismernének banktitkokat
A bizottság komoly eredményeket ért el annak feltárásában, hogy érintettek-e kormánypárti politikusok a bűncselekményben, nyilatkozta Demeter. A munka eredményes befejezéséhez azonban elengedhetetlen, hogy a testület meghallgassa Kulcsár Attilát, megismerjen egyes banktitkokat és 595 lehallgatási jegyzőkönyvet - mondta Demeter Ervin.Nem hallgatták meg Poltot
Tóth szerint adott esetben meghallgathatnák Kulcsárt, de ehhez előbb tisztázni kellene, hogy a főügyész és Kulcsár volt főnöke Rejtő E. Tibor között volt-e vádalku. Kulcsár nincs arra kötelezve, hogy igazat mondjon. Tóth képviselő mindenesetre jelentéstervezetet készített, amit el is küldött a bizottság elnökéhez, ebben eredménytelennek nevezi a testület munkáját. Tóth azt is sérelmezi, hogy nem hallgatták meg sem Polt Péter legfőbb ügyészt, sem Szász Károlyt, a PSZÁF elnökét.
Hazajön az első számú célpont
A K&H Equities volt munkatársát Bécsben vették őrizetbe, miután kiderült, az általa kezelt számlákról több tízmilliárd forint tűnt el. Az eset nyomán csaknem egy tucat bankvezetőt, üzletembert és alkalmazottat vett őrizetbe a rendőrség. Kulcsár Attilát a héten hozzák haza Bécsből.