Ősztől már minden budapesti hazajuthat éjszaka is

2005.04.19. 07:21
Nem lesz olyan kerület a fővárosban, ahová éjfél után is ne lehetne tömegközlekedési járművel eljutni úgy, hogy egyáltalán nem, vagy legfeljebb csak egyszer kell átszállni. A várhatóan szeptemberben életbe lépő új rendszerben tizenkilenc helyett harminc járat működik majd éjszaka is, s kétszer annyi - összesen ezerhatszáz - megállóban állnak meg.

Legjobb esetben szeptember elsejétől kezdheti el működését Budapesten a megreformált éjszakai tömegközlekedés, aminek megvalósítását civil kezdeményezésre indította el a fővárosi önkormányzat.

A VEKE térképe
#alt#
Az új vonalhálózat térképe
Forrás: VEKE
Az elképzelések szerint jelentősen javulna az éjszakai közlekedés a belvárosban (három járat közlekedne a Nagykörúton) és a külvárosban is (Békásmegyer, Cinkota, Csepel, Hűvösvölgy, Kelenföld, Kőbnya, Óbuda, Pesterzsébet, Rákoskeresztúr, Rákosszentmihály, Újpalota, Újpest, Újhegyi lakótelep). Bekapcsolnák az éjjeli vérkeringésbe Farkasrétet, Kelenvölgyet, Mártonhegyet, Németvölgyet, Őrmezőt, Péterhegyet, Rákoshegyet, Rákoskertet, Rákoscsabát, Rózsadombot, Soroksárt, Soroksár-Újtelepet, Svábhegyet, Törökkőt, Törökvészt, a budafoki dombokat, a csepeli Kertvárost és Királyerdőt, a Centenáriumi lakótelepet, Káposztásmegyer északi felét, a Gloriett-telepet, a Havanna lakótelepet, Pesterzsébetet, az Alkotás utat, az Árpád utat, Baross utcát, a Budakeszi utat, az Istenhegyi utat, az Újszász utcát és öt agglomerációs települést: Budakeszit, Gyált, Nagykovácsit, Pécelt és Solymárt.
A BKV térképe
a szolgálati járatok egy része
#alt#
Az új vonalhálózat térképe
Forrás: VEKE
A hálózat kiemelt pontja az Astoria csomópont, ahonnan minden kerületközpont közvetlenül elérhető. A hálózaton egyes vonalak útvonalai úgy alakultak ki, hogy az átszállási pontokon közös megállóba álljanak be a különböző járatok autóbuszai. Magyarországon eddig egyedülálló csatlakozási rendszert vezetünk be, a város mintegy 30 csomópontjában olyan csatlakozások létesülnek, amelyek vagy minden irányban, vagy a fontosabb irányokra koncentrálva jó minőségű átszállási lehetőséget kínálnak. A vonalakon az igényeknek megfelelő gyakoriságú, ütemes közlekedést valósul meg. A belvárosi útvonalakon 7-15 perces, a nagy lakótelepek felé 30 perces, a kertvárosokba 60 perces, egyéb területekre a 120 perces követési időközök lesznek jellemzőek.
Megduplázódik a megállók száma

Az új rendszerben duplájára nő az éjszakai vonalak hossza, a jelenlegi 220 km-nyi hálózathossz megkétszereződik, és a jelenlegi megállóhelyek száma a 752 megállóhelyről 1585-re emelkedik. Így Budapest olyan kerületeibe lehet majd a nappali műszakzárás után is hazajutni, ahová évtizedekig nem jártak éjszakai járatok.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) január közepén állt elő egy részletesen kidolgozott javaslattal, amiben azt állították, úgy tudnák megoldani az éjszakai vonalak átalakítását, hogy nemcsak, hogy budapesti lakosok tízezreinek tudnák biztosítani a hazajutást, de még a BKV Rt. is olcsóbban jönne ki.

Másnap Demszky Gábor főpolgármester - példátlan módon - utasítást adott arra, hogy a főváros illetékes hivatala és a BKV közösen dolgozzák ki a megoldást a VEKE javaslatai alapján. Jelenleg, az önkormányzat Közlekedési Főosztályának előterjesztése szerint már két variánsra redukálódtak a reformtervek, egyik a VEKE, másik a BKV favoritja, amely állítása szerint évek óta ugyancsak dolgozott a projekten.

Két tervet kell összegyúrni

Vitézy Dávid, a VEKE illetékese a tervekkel kapcsolatban az Indexnek elmondta, a civilek és a közlekedési vállalat tervei között nincs sok különbség abban, hogy mindkét elképzelés biztosítja azt, hogy az éjszakázók Budapest összes városrészébe eljussanak, ám a BKV a VEKE szerint fölöslegesen vonna el járatokat a nappali közlekedésből.

A VEKE a gazdaságosabb változatot úgy dolgozta ki, hogy az éjszaka járó garázsjáratokat, illetve szolgálati járatokat is bevonná a közlekedésbe, miközben a BKV dolgozóinak érdeke nem sérülne.

A BKV tervezete inkább a nappali és éjszakai közlekedés párhuzamosságát szüntetné meg, vagyis néhány villamos korábban menne a garázsba, de így is 60 millió forintos pluszköltséggel számolnak, amibe kalkulálták az új hálózat megismertetéséhez szükséges marketing költségeit (40 millió forint), illetve az esetleges későbbi módosításokra félreteendő 20 milliós összeget.

Ősztől már életbe léphet

Jelenleg a két tervezet összedolgozása folyik, és akár már a májusi közgyűlés elé kerülhet az előterjesztés, aminek megvalósulása képviselői támogatása esetén szeptember 1-ével megtörténne, mondta el érdeklődésünkre Nagy Balázs, a Közlekedési Főosztály illetékese.

A VEKE javaslatának beépítése az éjszakai vonalhálózat reformjába, és egyáltalán az, hogy egy civil szervezett ekkora projekt megvalósítására fogta a fővárost és a BKV-t egyedülálló, jelentette ki VItézy Dávid az Indexnek. Szavait Nagy Balázs is megerősítette, aki szerint még évekig húzódhatott volna az éjszakai vonalhálózat reformja a civilek nélkül.