Drága, de dobálásbiztos lesz a pesti Hyde Park

2008.06.24. 07:31
Összesen bruttó 27 millió forintba kerül majd az előzetes becslések szerint a Városligetbe tervezett pesti Hyde Park, a Szónokok Hordója. A legnagyobb tétel az aszfalt elbontása és a terméskő burkolat, a betonhordó körülbelül egymillióba kerül.

A londoni Hyde Parkhoz hasonlóan Budapestre, a Városligetbe is Szónokok Hordóját akarnak fővárosi képviselők létesíteni. Kocsis László, a Főkert Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a legnagyobb költséget az okozza, hogy alaposan leragasztott, strapabíró terméskő, például gránitburkolattal kell borítani a 280 négyzetméteres területet, amelyen majd a reménybeli szónokok hallgatósága áll. Nem szabad előfordulnia ugyanis annak, hogy a közönség felszedi a köveket, és megdobálja a szónokot.

A burkolás - becslés szerint - 15,7 millió forintba kerül. A Főkert számítása szerint 6 és fél millió forint lesz a területen és az odavezető utakon az aszfalt és a betonaljzat elbontása, elszállítása és lerakása. Az utcabútorok és a betonhordó (vagy inkább betonkaréj) 2,5 millió, a zöldterület rendezése 1,3 millió, az egyéves intenzív fenntartás pedig egymillió forint lesz a számítások szerint.

A park végleges ára a kivitelezésre kiírandó pályázaton derül majd ki, a területet 2008 szeptemberében építik ki.

Bojár Iván András városarculati tanácsnok, ötletgazda elmondta, hogy a többi európai nagyvároshoz hasonlóan Budapestnek is szüksége van egy olyan térre, ahol bárki szabadon elmondhatja a véleményét. A politikus hozzátette, hogy ezért a főváros jogi szakértőkkel történt konzultáció után előre bejelenti a rendőrségen, hogy a területen folyamatos rendezvény lesz.

A rendezvényen bárki bármit mondhat, kivéve, ha az törvénybe ütközik. A törvény betartására rendőrjárőr ügyel majd. A Szónokok Hordója helyéül a Stefánia út - Ajtósi Dürer sor kereszteződésében található aszfaltozott területet jelölték ki.