További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
A régió legnagyobb bevásárlóközpontját akarja felépíteni a Plaza Centers a Keleti pályaudvartól nem messze, az egykori Ügető helyén - erősítették meg a cégnél a Népszabadságban kedden megjelent hírt.
Az Index információi szerint az izraeli érdekeltségű cég, a Plaza Centers (Europe) B. V. vásárolta meg a francia Bouygues konszerntől az egykori ügetőpálya területét, ahol minden eddiginél nagyobb bevásárlóközpontot és szórakoztatócentrum felépítését tervezi.
Az egyik magyar, a másik európai
Magyarországon működik egy másik Plaza Centers is, amelyik a francia Klépierre csoport érdekeltségébe tartozik. Ez utóbbi, a Plaza Centers Magyarország (PCM) Kft. tehát nem érdekelt a mostani Bouygues-üzletben, bár az igaz, hogy a Klépierre-csoport az izraeli anyacégtől vásárolta meg korábban a magyarországi Plaza Centers-érdekeltségeket.
A Klépierre 2004-ben szerzett meg 12 magyarországi bevásárlóközpontot és egy menedzsment céget a Plaza Centers (Europe) B.V.-től. Az eladás után az izraeliek azt nyilatkozták, hogy megmaradó ingatlanaik, illetve bevásárlócentrumaik fejlesztésére koncentrálnak a jövőben, így például bővítik a Duna Plazát.
Nagyobb lesz, mint a Westend?
Az izraeli Plaza Centers Europe régóta fejleszt Magyarországon, fejlesztéseinek, felépített bevásárlóközpontjainak egy részét viszont tovább értékesíti. Idén például négy plazáját adta el a társaság a Dawnay Day Group brit pénzügyi és ingatlanforgalmazó konszernnek.
A mostani, a Keleti pályaudvarnál tervezett beruházás óriási - a Westendnél is nagyobb - méreteivel emelkedik ki az eddigi projektek közül. A Népszabadság szerint a 12 hektáros egykori ügetőpályán egy 180 ezer négyzetméteres centrum épülhet fel, amely Kelet-Közép-Európában a legnagyobb szórakoztató- és bevásárló létesítmény lenne.
A beruházás várhatóan 30 milliárd forintba kerül majd, s a 21 termes multiplex mozi mellett több mint 18 ezer négyzetméteres, kétszintes hipermarket áruház is helyet kapna benne. Az Aréna Plazának nevezett létesítmény felépítése után valósulhatna meg a korábbi tulajdonos, a Bouygues által ide tervezett szálloda és irodaház is - az izraeli cég elképzelései szerint.
A Plaza Centers novemberben vásárolta meg a 122 ezer négyzetméteres, a Keleti pályaudvar közelében lévő területet birtokló négy projektcéget a francia Bouygues-tól, amely még az ÁPV Rt.-től szerezte meg 1998-ban az ingatlanokat. Cserébe a Bouygues Hungária Kft. építette meg az új ügetőpályát a meglévő galopp-pálya mellett, a galopp átalakításával, a kőbányai vásárváros közelében.